Angela Merkel óriási vezetése miatt elég egyhangú az amúgy hajrába forduló német választási kampány, úgyhogy legfőbb ideje...
A Fővárosi Törvényszék az M. Richárd ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult...
Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze –...
Hivatalosan is panaszt tett több magyarországi civil szervezet az Orbán-kormány átláthatósági törvénye ellen – írta meg az...
Jelenleg a nagyszüleinél él az a lány, akit öt hónapig olyan nevelőszülőknél helyezett el az egyik brit...
Továbbra is az előzetesben ülő Czeglédy Csaba képviseli a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót a legtöbb olyan...
A 24.hu által észlelt Facebook-bejegyzésben, a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi tanszék oldalán leírják, hogy elhatárolódnak az autokraták magasztalásától, ugyanis...
A brit kormányfő szerdán újságírók előtt sürgette Kínát, hogy gyakoroljon erőteljesebb nyomást Észak-Koreára a további rakétatesztek elkerülése...
A kormány a belügyminiszter javaslatára úgy döntött, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet fél évvel, 2018. március...
A május-júliusi időszak foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai egy egészséges, stabil gazdasági növekedés irányába mutatnak – mondta Varga...
Pénzbüntetést kapott annak a budapesti székhelyű könyvkiadónak a vezetője, amely kiadta és értékesítette egy svéd író holokauszttagadó...
Szinte borítékolható, hogy Angela Merkel lehet a következő német kancellár – mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető...
Bakondi György, a kormányfő belbiztonsági tanácsadója a köztévében nyilatkozott arról, hogy Magyarország mindenkivel szolidáris, aki a terrorizmus...
A dél-koreai-amerikai hadgyakorlat elleni tiltakozásul bocsátott fel tegnap közepes hatótávolságú rakétát Észak-Korea – közölte szerdán a KCNA...
A líbiai haditengerészet mintegy hétszáz embert fogott el a Földközi-tengeren az elmúlt két napban és vitt vissza...
A Magyar Helsinki Bizottság is bekerült a Vaclav Havel egykori cseh elnökről elnevezett emberi jogi díj három...
Otthonaik elhagyására, menekülésre szólította fel a lakosságot kedden a texasi Brazoria megye vezetője, miután a Harvey hurrikán...
A jobbközép olasz ellenzéki pártok polgármesterei egymás után mondanak nemet a bevándorlók befogadására, amire a balközép római...
Több formában képzeli el újraalapítani az Európai Uniót Emmanuel Macron francia államfő azon tagállamok csoportjával, akik szeretnének...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc és pártja, a Soros-terv végrehajtásán, a migránsok beengedésén dolgozik, és...
Donald Trump amerikai elnök szerint az újabb észak-koreai rakétakísérlet után minden megoldás szóba jöhet. A Fehér Ház...
A Magyar Liberális Párt arra kéri a nemzetbiztonsági bizottságot, térképezzék fel a Jobbik és a radikális nemzetközi...
Németország egyelőre nem küld vissza Magyarországra menedékkérőket – jelentette kedden a német sajtó. Az EU-ba Magyarországon belépett...
Összeütközött egy személyautó a villamossal a Wesselényi utca és az Erzsébet körút kereszteződésénél. A balesetben hárman megsérültek,...
A román diplomáciának főként az 1918-as egyesülés százéves évfordulójára, valamint a 2019. első félévi román EU-elnökségre kell...
Csalás történhetett a szegedi Mars téri piac felújítása során, az ügyben nyomozás folyik, és fennáll a veszélye,...
A dzsúdósok körében nem akartak atrocitást generálni a jó sportolókra való tekintettel – nyilatkozta Fekete-Győr András az...
Kórházakat és iskolákat, az infrastruktúra és a közbiztonság kiépítését, valamint munkahelyteremtő programok finanszírozását kérték Líbia polgármesterei Olaszországtól...
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint az EU-ban Magyarországon indulnak a legrosszabb eséllyel a szegény, de tehetséges gyermekek...
Két károsult is feljelentette Haraszti Imrét, Úri polgármesterét, Boda Zsolt alpolgármestert és egy ukrán magánszemélyt a Kairos...
Aligha tudják maguk mellé állítani a bizonytalan szavazókat a német szociáldemokraták (SPD) az egy hónap múlva tartandó...
Kovács László a Kossuth rádióban szűkszavúan úgy nyilatkozott Botka Lászlóról, „alkalmasnak tartom.” A szocialista politikus szerint ugyanis...
Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet a MÁV-Start Utasellátó Központjánál,...
„Öt évente jövök ide és látom azt a hatalmas fejlődést, ami az országban van, azt a tisztaságot,...
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel kedden reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba...
A Nyugat-Európában egyre szaporodó terrorista támadások miatt szükséges, hogy a magyar bűnüldözés az unióban élő terroristagyanús személyeket...
Száznál is több beteget gyilkolhatott meg Németországban egy ápoló – derült ki a Niels H. büntetőügyében indult csaknem...
Ellopták a mobiltelefonját, és ezen felháborodva válogatás nélkül lövöldözni kezdett egy dél-afrikai színházban a közönség egyik tagja....
Egy elképesztő fotó járta be az internetet: az Egyesült Államokban tomboló Harvey hurrikán lesújtott Dickinson kisváros idősotthonára...
Elégedett a gazdasági kapcsolatok alakulásával Vlagyimir Putyin, aki Orbán Viktorral találkozott hétfőn a cselgáncs-világbajnokság budapesti helyszínén. Az...
Mi sem bizonyítja jobban, mennyire parádés a Jobbik béruniós kezdeményezése, mint hogy egy ismert horvát náci politikus,...
Oroszország és Magyarország vezetői között az a közös pont, hogy egyiküket sem látják szívesen demokratikus berendezkedésű országban...
Lőttek a román határrendészek egy Szerbia felől érkező járműre, amely illegális migránsokat csempészett, és nem állt meg...
Orbán Viktor miniszterelnök a cselgáncs-világbajnokságra érkező állami- és sportvezetőkkel találkozik a következő napokban Budapesten – tájékoztatott a...
Növekszik a folyósított szociális támogatások összege Ausztriában, mert a jövőben több lesz a pozitívan elbírált menedékkérelem, amelyekkel...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS