Fehéroroszországban vasárnap megkezdődött az alkotmánymódosításokról és kiegészítésekről szóló köztársasági népszavazás. A központi választási bizottság tájékoztatása szerint több...
A közvélemény szerint Magyarország biztonsága az első, 10-ből 9 magyar úgy látja, hogy az ország nem sodródhat...
Szánthó Miklós szombat este beszédet tartott a Conservative Political Action Conference-en (Konzervatív Politikai Akció Konferencia, CPAC) az...
Joe Biden belengette a harmadik világháború lehetőségét is egy szombaton megjelent interjújában. Az amerikai elnök szerint ugyanis...
Magyar és cseh rendőrök a polgárőrökkel együttműködve kilenc csoportban 127 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében szombatról vasárnapra...
Vasárnapra virradóra is heves harcokról számolnak be a hírportálok Ukrajnából, a helyszíni beszámolók szerint a kelet-ukrajnai Harkivnál...
Feltehetőleg ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea vasárnap – jelentette a japán parti őrség és a dél-koreai hadsereg. A...
A Terror Háza 2002. február 24-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az épület szimbolikus jelentőséggel is...
Deák Dániel Márki-Zay Péter legutóbbi interjúját elemezte közösségi oldalán. A baloldal miniszterelnök-jelöltje ismét hozta a formáját: próbálta...
Ezrek tüntettek szombaton Athénban a szakszervezetek felhívására a turizmus újbóli fellendülése ellenére magas megélhetési költségek miatt. A...
A magyar baloldal miniszterelnök-jelöltje egy német lapnak is megerősítette, hogy fegyvereket is küldene az ukrán hadszíntérre – mondta...
Közösen újjá kellett építeni az országot 2010 után, egy “kommunista tombolást” követően: amihez hozzá lehetett férni, azt...
Hét országos pártlistát jelentettek be a szombat délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Bizottságnál, emellett a...
Orbán Viktor Beregsurányban tartott határszemlét, ahol áttekintette a menedékkérők helyzetét, és a magyar határvédelem felkészültségét. A miniszterelnök...
A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a pedagógus szakszervezetek kérelmét a még elégséges szolgáltatás tárgyában, elutasította továbbá...
Minimum 250 millió forintot adott át Tóth Csaba szocialista képviselőnek, amiből annak párttársa, Horváth Csaba zuglói polgármester...
Felhívást tett közzé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya, és a köztársasági elnök felesége,...
A nyugdíjasok 2010 előtt nem kapták meg a nekik járó figyelmet és anyagi megbecsülést – mondta a...
Mike Pompeo volt külügyminiszter és CIA igazgató mondott beszédet pénteken a floridai Orlandóban az amerikai republikánus tábor...
Hazugság Donald Tusk kijelentése, miszerint többek között Magyarország is megakadályozta, hogy a banki átutalások rendszeréből történő kitiltása...
Azt hiszi már, hogy ő az Isten. Az én csoportomba járt hároméves korától kezdve, olyan buta volt,...
Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) főigazgatója, Jiří Sedivý az MTI-nek adott brüsszeli nyilatkozatában rendkívül lenyűgözőnek nevezte Magyarország...
Szeretek interjút adni, de a DK Dobrev Klárát jelölte miniszterelnök-jelöltnek, majd végül Márki-Zay Péter nyerte meg az...
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) pénteken bejelentette, hogy részlegesen korlátozza a Meta amerikai nagyvállalat által...
Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba, de a humanitárius segítségnyújtásra természetesen készen állunk....
A kommunizmus áldozatai kapcsán nemcsak azokra kell emlékeznünk, akik az életüket adták az ideológia miatt, hanem azokra...
Akárhányszor felüti a fejét a világban, a kommunizmus mindig a lehető leghumánusabb, leginkább emberközpontú ideológiának tünteti fel...
A kormánypártok országos választmánya elfogadta a Fidesz-KDNP országos listájának első ötven helyét: az első helyen Orbán Viktor...
Nyilvántartásba vette a román, a német, a lengyel és a szlovák nemzetiség országos listáját az április 3-ai...
A kialakult különleges jogrend miatt a DIGIMobil jóváírja előfizetői számára a Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra, mobilszámokra irányuló...
Pénteken, nem sokkal dél előtt Angela Merkel bevásárolni ment egy berlini élelmiszerüzletbe, ahova, – bár a volt...
Magyarország, mint az Európai Unió és NATO tagja minden ilyen irányú kötelezettségének eleget tesz figyelemmel országunk nemzeti...
Helyes döntés volt, hogy tavaly év végén megnövelték Magyarország pénzügyi tartalékait és az idei évi költségvetési hiánycélt...
Bomba robbant a másodosztályú brazil EC Bahia csapatbuszán, a játékosok éppen egy hazai kupameccsre tartottak a saját...
Ahhoz, hogy leszámoljunk a 20. század démonaival, ma is fennálló és elodázhatatlan kötelességünk, hogy megnevezzük a bűnösöket és feltárjuk az igazságot – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen pénteken Nyíregyházán. Gulyás Gergely a belvárosban kialakított emlékhelyen arról beszélt, néven kell nevezni a Terror Háza...
Annyira egyértelműek voltak a bizonyítékok, hogy alig nyolc hónappal elfogása után pénteken már el is ítélték első...
A keresztény értékek követése, a hitből fakadó remény és szeretet Magyarországot történelme folyamán mindig átsegítette a nehézségeken...
A lelkész lelkiismerete! – írja Budai Gyula Facebook-oldalán. Az országgyűlési képviselő egy fotót tett közzé, melyen Iványi...
Tényleg ezt akarja a baloldal? Magyarország sodródjon bele egy háborúba, ami ráadásul nem is a mi konfliktusunk?...
A Terror Háza Múzeum sikertörténet, mert létrejöttével többé nem a volt kommunisták mondják meg, hogy mi az...
Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja, de ez a nap az emlékezés mellett arra is felhívja a...
Polt Péter befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés...
Németország, Magyarország, Olaszország olyan tagállamok, amelyek szégyellhetik magukat, mert vétózták a kemény oroszellenes szankciókat az unióban –...
Nem kizárt, hogy vannak halálos áldozatai annak az orvosnak és asszisztensének, akik a gyanú szerint pénzért cserébe...
A poligráfos vizsgálat szerint igazat mondott Fuzik Zsolt, amikor azt állította, hogy Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS