Pesti Srácok

Kommunizmus áldozatainak emléknapja – Potápi: nemcsak azokra kell emlékeznünk, akik az életüket adták

Kommunizmus áldozatainak emléknapja – Potápi: nemcsak azokra kell emlékeznünk, akik az életüket adták

A kommunizmus áldozatai kapcsán nemcsak azokra kell emlékeznünk, akik az életüket adták az ideológia miatt, hanem azokra is, akiknek tönkretették, megnyomorították, ellehetetlenítették az életüket – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára péntek este a Tolna megyei Bonyhádon.

Potápi Árpád János a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott városi megemlékezésen kiemelte: sokan a kommunisták miatt nem kaphattak végzettségüknek, tehetségüknek megfelelő munkahelyet, míg másoknak el kellett hagyniuk szülőföldjüket, s évekig lágerekben kellett élniük, de sokak – szüleik el nem követett bűnei miatt – nem kaptak felvételt főiskolára, egyetemre sem. A politikus kitért arra is, hogy az 1940-es évek közepére csaknem egymillió magyar volt hadifogságban, több tízezer ember volt málenkij roboton, majd a kialakuló diktatúrában egymillió ember került börtönbe, a forradalom leverését követően pedig újabb kétszázhúszezer jól képzett, tettre kész, becsületes fiatalember hagyja el a hazáját. Az államtitkár, Tolna megye 2-es számú választókerületének a választásokon újra induló fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az emléknapot arra is kell szentelni, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki Ukrajna lakossága, kiemelten a kárpátaljai magyarok mellett. Aláhúzta: a magyar kormány legfontosabb törekvése, hogy a háború semmilyen körülmények között ne érje el hazánkat és Kárpátalját. Hozzáfűzte: Magyarország minden segítséget megad Ukrajna népeinek, köztük a szomszédos ország magyarjainak annak érdekében, hogy biztonságban tudják megélni ezeket a nagyon nehéz napokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.