Pesti Srácok

Részlegesen korlátozza a Facebookot Oroszország

Részlegesen korlátozza a Facebookot Oroszország

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) pénteken bejelentette, hogy részlegesen korlátozza a Meta amerikai nagyvállalat által működtetett Facebook közösségi portált, azzal vádolva a céget, hogy cenzúrázza az orosz híreket és megsérti az orosz állampolgárok emberi jogait.

A főügyésznek a Facebook közösségi portállal kapcsolatos döntésével összhangban a Roszkomnadzor február 25-től intézkedéseket léptet életbe a hozzáférés korlátozására − közölte a felügyelet. A korlátozás módjára a felügyelet nem tért ki. Korábban büntetőintézkedésként lassította a Twitter mikroblog működését. A Roszkomnadzor azt kifogásolta, hogy az amerikai óriáscég korlátozta a portálon az orosz védelmi minisztérium televíziója, a Zvezda, a RIA Novosztyi állami hírügynökség, valamint a Lenta.ru és a Gazeta.ru hírportálok hivatalos oldalait.

− áll a közleményben. A Roszkomnadzor szerint a Facebook 2020 októbere óta legalább 23 esetben cenzúrázta az orosz médiumokat és internetes forrásokat. A külügyminisztériummal konzultálva az ügyészség úgy döntött, hogy a Facebookot olyan közösségi portálnak minősíti, amely érintett az orosz állampolgárok emberi jogai és az alapvető szabadságjogai megsértésében − áll a felügyelet közleményében. Az orosz hatóságok az elmúlt években többször is intézkedéseket hoztak a nagy közösségi portálok ellen, gyakran a kiskorúak védelmére vagy a szélsőségesség elleni harcra hivatkozva. Többször is pénzbírsággal sújtották a Facebookot, legutóbb decemberben 1,9 milliárd rubel (8,4 milliárd forint) értékben a YouTube-ot, a TikTokot és a Twittert. Egy orosz bíróság szintén decemberben rekordösszegű, 7,2 milliárd rubeles (csaknem 32 milliárd forintos) pénzbírságra ítélte a Google amerikai informatikai nagyvállalatot, amiért nem törölte az orosz hatóságok által törvénytelennek minősített tartalmakat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI ; Fotó: Stockphoto

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.