Azt hiszi már, hogy ő az Isten. Az én csoportomba járt hároméves korától kezdve, olyan buta volt, mint hat pár rendőrcsizma. Ez akar miniszterelnök lenni? A várost nem tudta vezetni! – kemény kritikát kapott a miniszterelnök-jelölt egykori óvónénijétől.
Videós riportot készített a promenad24 Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay Péter polgármesteri székbe kerülésének negyedik évfordulóján. A helyi lap arról érdeklődött, mit gondolnak az emberek a miniszterelnök-jelöltről, mit volt Márki-Zay legjobb és legrosszabb intézkedése. Vegyes válaszok érkeztek, páran nem akartak nyilatkozni, volt aki támogatta, de a legtöbben rossz véleménnyel voltak Márki-Zayról. A legérdekesebb jelenet a videó végén látható, amikor Márki-Zay egykori óvónénijét sikerül kameravégre kapni.
A hülyeség búrja az agyát. Azt hiszi már, hogy ő az Isten. Az én csoportomba járt hároméves korától kezdve, olyan buta volt, mint hat pár rendőrcsizma. Ez akar miniszterelnök lenni? A várost nem tudta vezetni!
– mondta felháborodva az idős nő.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Bubu
2022-03-01 at 22:11
Imádom ezt az óvonenit! Elég sok buta gyerek lehetett a csoportjában, de a leghülyébbre évtizedek után is emlékezett.
Karácsony.sk
2022-02-27 at 15:56
Mentálisan nem sokat változott!
Szlovákiából…..
Huszti gyorgy D.
2022-02-27 at 15:17
Nagyon téves választási taktika,az egyszerú ember szemében,gyalázni az ellenfelet!Az egészséges sportember elisnmeri ellenfelének érdemeit,próbálja azt túlszárnyalni a fairplay szellemében !
etelex44
2022-02-27 at 08:43
Most is az!
Csipollino
2022-02-27 at 07:29
…és ahogy korosodott sokat felejtett!
angelblind652
2022-02-26 at 20:39
Volt??? Most is az.
MurányiA
2022-02-26 at 20:24
Dolgozik több, igen alapos újságíró a PS-ben. Kérem, legközelebb ők írják, vagy legalább lektorálják a megjelenő cikkeket. Ez a mai dedós szintet üt meg és visszaüt, semmi szükség rá. Egy megkeseredett óvónőnek úgy hinni, hogy az általa elmondottakat nem ellenőrzik. Sajnálom, hogy megtörtént.
WLM vs blm
2022-02-26 at 19:35
” hogy végén már kezd szimpatikus lenni ”
Hol? A gumiszobában lesz szobafőnök?
Zolee
2022-02-26 at 15:59
Nem tudom, hogy a hirtelen előkerült ovónéni azt nem erősítette meg, hogy MZP 3-4 hónapos koráig naponta többször is pelenkába vizelt továbbá beszélni és járni sem tudott, ezért teljesen elképzelhetetlennek tartotta hogy valaha is miniszterelnökjelölt lehet.
tarcsa
2022-02-26 at 15:46
Az óvónéni összetéveszti a butuskát az elmebeteggel. Márki-Zay annak született és törvényszerűen fokozatosan romlott az állapota. Mára az összeomlás szélén táncoló komplett őrült.
V.L.
2022-02-26 at 15:18
MZP-ke az a fajta, aki zsákkal viszi be a fényt a sötétségbe. Öt tartják (libernyákok) fény a sötétségben. Az ANTIKISZTUS odaát -világot a lábam elé- büszke lehet a holdudvarára.
Tudatában vannak nagyon is, hogy a történelem sz.mét dombján végzik. Addig is mindent felégetni, tönkre tenni.
Nyugat-Maoizmus, kulturális forradalom. A kis piros pártkönyv minden hová belépő, már talán nyomatják.
Gyökértelen nemzetek vannak nyugaton kialakulóban.
fercsu
2022-02-26 at 14:18
Egy hülyét ilyen pozícióba csak egy hülye választhat a parancs adója ugyan ilyen hülye
janos szabo
2022-02-26 at 14:15
Lesz@rni magasról ! Pont !
Jutka
2022-02-26 at 14:12
Ròzsa Zoltàn. Kommented 100/100
Torockó
2022-02-26 at 14:12
MárkyZaj elment már harcolni Ukrajnába?
ómió
2022-02-26 at 14:05
Hát, a “szintet”, azt máig tartja!
gyozo2018
2022-02-26 at 13:01
Felfoghatatlan, hogy még mindig van, aki támogatja.
Nincs jelen Hódmezővásárhelyen a saját polgármesterük, a maffiája széthordja a város vagyonát, lop, csal.
A polgármesterük háborúba akarja sodortatni az országot.
Ál-keresztény CIA-ügynök.
És még mindig elégedettek?!
gyozo2018
2022-02-26 at 12:53
Az a hat pár rendőrcsizma legalább szolgál valamire: gyalog lehet vele közlekedni.
Ennek a tetű CIA-ágensnek annyi agya sincs, mint egy botsáskának.
Aki
2022-02-26 at 12:52
Vízet öntős.Abba a biz.bizottságba öten ülnek,egy az ellenzéki így.Lehet nem mondták.Így tuti?
Tari Szilvi
2022-02-26 at 12:46
Rózsa,rózsa EU legnagyobb geo erőmű Szeged.
Hmvh adósságszolgàlat tíz mrdból a fele.Ott teccik,v csak hallotta h vk olvasott róla..
Vízöntő
2022-02-26 at 12:24
Beckiagi;
volt már olyan, hogy nem a szavazó döntött hanem a számláló!
Hogy ott hogy volt?
Fogalmam sincs, de érdekes hír volt pár napja, hogy a számláló bizottságot módosíttatta Hódmezővásárhelyen Márki-Zay, egy köztiszteletben álló személy helyett az ügyvédje lánykáját nyomta be.
Hogy miért?
Na ez a megválaszolatlan kérdések egyike, talán a legfontosabb!
Vagy tévedek?
Andromeda
2022-02-26 at 12:20
Márki terroristával nem az a baj, hogy esetleg szellemi képességei szerények, hanem az, hogy mérhetetlenül gonosz, aljas, önző, saját hatalmi megalomániája érdekében feláldozza Magyarország szuverenitását és a magyar népet, ahogy Szálasi, Rákosi, Kádárék tették. A különbség az, hogy Márki terrorista helytartóságával Magyarország ténylegesen meg fog szűnni.
Imre
2022-02-26 at 11:55
“Olyan buta volt, mint hat pár rendőrcsizma – így nyilatkozott egykori óvónője Márki-Zay Péterről”
Hogy Márki-Zay Péter gyerek korábban IS BUTUSKA volt, az még csak rendben van.
De hogy még most is olyan SZÖRNYŰ NAGY ESZE VAN! HÁBORÚT akar Magyarországnak??
HÁT AKI EGYETÉRT VELE, A MEHET VELE UKRAJNÁBA HÁBORÚSDIT JÁTSZANI!
DE MOST UKRAJNÁBAN LŐNEK IS NEM GUMILÖVEDÉKKEL, HANEM ÉLES LÖVEDÉKKEL.
EMBEREK SZERVEZZÜK BE Márki-Zay Péter SZÉHÁMOS URAT NÉHÁNY HÁBORÚZNI AKARÓ MIGRÁNSAL ÉS KÜLDJÜK ÖEKET EGYÜTT UKRAJNÁBA!
MONDJUK NEKEI AZT HOHY ARRA MERKEL KANCELLÁR ORSZÁGA!
AZ ILYEN MAKISZAR CSODAGEREKEKET LE SE KELL SZAA-MARAZNI!
Orientál
2022-02-26 at 11:48
Márki-Zay egy tehetségtelen semmirekellő élősködő proli ,ő közgazdásznak hazudja magát , Márki-Zay azért hazudja magát közgazdásznak mert a statisztikai számadatokat is összekeveri.
xx
2022-02-26 at 11:34
@Vica2022-02-26 at 11:10
Ez valóban jó kérdés, de mivel nem vagyok fideszes, és nem szoktam firtatni az ismeretségi körben, hogy ki fideszes, ki nem, sajnos nem tudom rá a választ!
Egyszer beszéltem röviden egy nagyon fideszfóbiás Hódmezővásárhelyivel, aki (kérésem nélkül) hosszasan panaszkodott arról, hogy a városban Lázár engedélye és személyes haszna nélkül semmi nem történhet állítása szerint! Akár igaz, akár nem, erről ügyesen meggyőzték a választókat Hódmezővásárhelyen, és túl sokan felültek annak, hogy egy messziről jött kalandor idióta jobb lesz nekik! Ez lehet a Hódmezővásárhelyi helyzet múlbéli háttere! Azóta bizonyára a Hódmezővásárhelyiek is lassan ráébrednek, hogy jól átbaszták már megint őket!
Poppy
2022-02-26 at 11:28
Azóta ezt még fokozza. Ostoba szolga. Kimondatják vele azt amit az alkesz (kommunisa/fasiszta) nyíltan nem mer. Undorító férgek.
aladin
2022-02-26 at 11:25
Ne itéljük el Gyurcsányt, ö csak jót akart a Fidesznek, hogy romoljon az ellenzék népszerüsége ezzel a Márkiszarral és ez álltal emelje a Fidesz népszerüségét. Köszi Gyurcsány.
Beckiagi
2022-02-26 at 11:17
XX! talán kis segítséggel??? Az is lehet ,hogy sok Hódmezővásárhelyi a mai napig nem érti, hogy hogyan a francba lett ez polgármester, hiszen senki ismerős, nem szavazott rá! de hát ha ismerjük a hátteret , hogy ki nyomja és pénzeli ezt a agyament Isten barmát, akkor minden elképzelhető!!!
Vica
2022-02-26 at 11:10
xx.! MZP/x (x=0) valóban buta, de meg tudja szólítani a hozzáhasonlókat! Ezért tartja maga előtt a szemkilövető is! /egyébként a buta, de kiváltságosan gazdag fazonok szeretik körbevetetni magukat a még butábbakkal/ Figyeljük meg, hogyan sajnálják, hogy “azért nem csinált semmit a városban, mert a Kormány elvette a pénzt tőle”! A helyi Fidesz, amikor ez a zakkant ilyeneket hazudik miért nem cáfol! Miért nem tartanak utca Fórumot? Olyan sokba kerül?
ibolya
2022-02-26 at 11:08
Már vártam,hogy valaki megszólaljon MZP-ről!Eddig amit a főiskolai oktató mondott csak azt olvastam.De ez is érdekes amit a volt óvónő mondott.Ez az ember egy született HÜLYE!Ne legyen a miniszterelnöke ,mert úgy járunk mint az ukránok.Elmondhatjuk,hogy van egy semmihez nem értő nagypofáju tahó ,bábu vezetőnk akit úgy rángatnak mint Gelgőkét.
Vízöntő
2022-02-26 at 10:39
Rémálom?
Ellenzéki nagygyűlés kezdete előtt a néhány száz tolongó résztvevő értetlenül nézi ahogy két aktivista csizmákat visz fel a szónoki emelvényre.
– Azt minek? – kiabálnak oda.
– Beszédet mond! – jön a flegma válasz.
Hát … fogják meg és vigyék, nekünk nem kell!
gyenge óvodásból még gyengébb felnőtt az élcsapatban
2022-02-26 at 10:20
Az még nem lenne baj, hogy mafla és buta óvódásként nem volt a topon.
A tragédia az, ahogy miközben súlyban és magasságban növekedett, ugyanolyan arányban degenerálódott hangyányi agya.
Porszívóügynökként sem tartották embernek, de vesztünkre hazajött, majd a vidéki tanácselnökké kúszta fel magát a baloldali férgek hátán.
Most meg ilyen elvtársi fejjel jár-kel közöttünk, hazudozik reggel éjjel meg este, mert az OPNI-t derék elkúró Gyurcsótány szemétláda bezáratta.
Reméljük április 3. után fizikailag is eltűnik Magyarországról.
Nahát
2022-02-26 at 10:14
Gratulálok Gyurcsánynak, hogy ezt a sültbuta bolondot tolja maga előtt! Ennél hülyébb választása nem is lehetett volna.
Mikia36
2022-02-26 at 09:39
Miaz, hogy csak volt buta, mint hatpár rendőrcsizma.
Most is az, semmkit nem fejlődött, csak fodrászhoz jár egy dauerre!
Manó
2022-02-26 at 09:19
Rózsa Zoltán!
?/?
Katalin
2022-02-26 at 09:17
Ez a tünti nem kevés pénzébe kerülhetett makinak.
Azt inkább felajálhatnák a menekülteknek, mint, hogy ott bohóckodnak. Talán többet érnének el vele. Igaz idáig a Kárpátaljai Magyarokat szarták, most meg rajtuk keresztül akarnak hatalomhoz jutni.
Ilyen a liberális baloldal!
Ahonnan fúj a szél és a lé oda kacsingatok!
hufi
2022-02-26 at 09:15
Tessék mondani, nem lehet leváltani Petikét?
Mindent lehet, csak akarni kell!
Vásárhelyiek! Itt az alkalom, hogy megszabaduljatok a makogótól, és akkor dicső és elismert város lesz Hódmezővásárhely.
Ámbár ha nektek ez megfelel, az titeket is minősít!
xx
2022-02-26 at 09:12
@Ákossy2022-02-26 at 08:51
Látom nem érted ezt a régi viccet!
A vicc lényege, hogy az óvó néni szerint 3 évesen is nagyon buta volt, míg a jelen azt mutatja, hogy most sincs több esze! Ennek a súlyos ténynek nem mond ellen az a megfogalmazás, ha azt mondjuk, hogy már 3 évesen is annyi esze volt (elég kevés), mint most (ráadásul úgy maradt)!
aladin
2022-02-26 at 09:10
Ez nagyon hizelgö kifejezés Márkiszarnak, hogy buta volt, ez egy nagy analfabéta barom, halvány fingja sincs a politikához azt hiszi, hogyha a mellén van az a kék szar és a kezében a kék sugógép, (mert anélkül nem tud megszollalni), akkor ért a politikához. Ùgy gondolja, hogy valahol kanadában az ajtó elött áll mint porszivó ügynök és alkudozik a kuncsafttal.
Katalin
2022-02-26 at 08:59
Majd meg fog szólalni maki, hogy a nyilatkozó nem volt az óvónénije!
Mindent tagad és cáfol!
Vízöntő
2022-02-26 at 08:55
Az óvoda óta sokat fejlődött, már legalább 12 párnál tart!
Nobozmeg
2022-02-26 at 08:54
Horváth Piroska Rózsa2022-02-26 at 08:43
“Hódmezővásárhelyen Lázárfóbia lehet, ezért választották meg a város eszét polgármesternek, kétszer.”
.
IGEN, SAJNOS, pontosan ez történt!!! Lázár “egy kicsit” túltolta a kivagyiságot, meg még volt ott sok egyéb MÁS is…pl. kiruccanás lópofival, fácánmészárlás, ki mennyit ér, stb.
Ráadásul, a helyi Jobbik összeállt azzal, akikhez mindig is tartoztak, és sok embert megtévesztettek ezzel!
Ákossy
2022-02-26 at 08:51
Tök mindegy, csodagyerek volt-e, vagy a nyálát csorgatta. Most milyen, az számít.
Horváth Piroska Rózsa
2022-02-26 at 08:43
Hódmezővásárhelyen Lázárfóbia lehet, ezért választották meg a város eszét polgármesternek, kétszer.
Régóta motoszkál bennem a kérdés, létezik-e vörösre festett, lepukkant jobboldali szavazó is?
Dobrvet is ilyenek csókolgatják.
Végül ott a nagy “kedvencem” a honvédelmi tárca várományosa, Vadai.
Cser Borbála
2022-02-26 at 08:41
nem olyan buta volt, hanem az is maradt. Az a sok iskola, amit felsorol, sajnos bárki által elvégezhető, észt, összefogott gondolkodást, analizáló képességet és önálló gondolkodást nem igényel.
Alcapi
2022-02-26 at 08:29
Hódmezővásárhely polgárainak is csak azt tudom mondani, amit a fővárosi polgároknak! Mégpedig: Ki milyen virágot szakít, azt szagolja! Ebbe minden benne van, ennél sokatmondóbban nem lehet kifejezni! A “tetszettek volna forradalmat csinálni” analógiájára lehet mondani, hogy tetszettek volna normális embert megválasztani! És itt nem kizárólag kormánypárti polgármesterre gondolok, mert ellenzéki vezetésű településeket is ismerek, ahol normális mederben zajlik az élet, az ott lakók megelégedettségére.
Rózsa Zoltán
2022-02-26 at 08:28
Hódmezővásárhelyen nincs senkinek 2-3 méter kötele, hogy kikössék a kutyát valamelyik fához? Nyugodtan elhihetik, hogy a budapestieknek semmi szüksége állandóan a felforgató őrültjüket kerülgetni a belvárosban miközben próbál forradalmat csinálni meg üvöltözik. Mert ő a miniszterelnök jelölt. Mert ő rá szavaztak milyen sokan…. legalább annyian ha nem sokszor többen megtesznek számokat is hétről-hétre az ötös lottón.
Ennek a félkegyelműnek semmi de semmi legitimációja nincs. Sehol, semmi. A munkája Hódmezővásárhelyen van. Ehelyett jön megy Európa meg ország szerte mintha ő lenne II. András – sőt, inkább II. Jézus.
Tisztelettel, ismét kérem Hódmezővásárhelyt, hogy tartsák otthon a választott bánatukat!
Vegyenek példát Szegedről! Ha a nem kevésbé népnyúzó Botkát megválasztották maguknak az önsors rontó szegediek legalább megtartják maguknak.
A fővárost felforgató és kifosztó Karácsony Gergely már csak azért se megy sehova mert 11 előtt fel se kel az ágyból és olyan buta mint egy marék homok. És ez így van jó, ha a barom budapesti választók ezt akarták akkor egyék meg a saját főztjüket.
Hódmezővásárhely! Kérem a saját gyászos szégyeneteket a saját kertetekbe megtartani!
nagymama
2022-02-26 at 08:19
A harmincvalahány ezer vásárhelyi polgárból cca. 13 ezer szavazatot kapott,ezzel lett polgármester.Verhetik a falba a fejüket,csak nehogy így járjunk.Most látszik Ukrajnában milyen,amikor egy humoristából lett elnök ül a székben.Nehogy egy holisztikus vezetőnk legyen
xx
2022-02-26 at 08:12
Márkiszar csodagyerek volt! Már 3 éves korában is annyi esze volt, mint most!
De hogy hová tették a Hódmezővásárhelyi választók az eszüket, amikor kétszer is megszavazták a polgármesterüknek, azt fel nem tudom fogni ép ésszel.