Márki-Zay Péter nyilatkozata az időskorú magyar lakosságról kegyeletsértő és visszataszító – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési...
A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is...
Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a gyermekvédelmi népszavazást megtámadó indítványokat, és alkotmányosnak nyilvánította...
Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országgyűlés országos népszavazás elrendeléséről szóló határozatát – adta hírül honlapján a testület. Mint...
Döntött az Alkotmánybíróság: nincs akadálya a gyermekvédelmi népszavazásnak! – írta közösségi oldalán a testület ma délelőtti közleményére...
Felelős, nagy tudású és széles látókörű politikus volt Lónyay Menyhért, aki hitt abban, hogy Magyarország független nemzetként...
A kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, ennek érdekében végrehajtották minden...
A főváros baloldali vezetésű városházáján található az ország leghatékonyabb maffiaszervezete – fogalmazott a Volner Párt elnöke csütörtökön,...
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) ismét riasztást adott ki, miután az elmúlt napokban újból megnövekedett...
A keresztény hagyományoknak megfelelően vízkereszt napján idén is sor került a miniszterelnök hivatalának otthont adó Karmelita kolostor...
Újra letartóztatta a bíróság a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottjait – írta portálunknak küldött közleményében a Fővárosi Törvényszék. A...
A fővárosban a nagykörúti kerékpársávok kialakítása rettenetesen rossz elhatározás volt és teljesen szakmaiatlan, tulajdonképpen a szakma megcsúfolása...
Magyarországon a beoltottak száma 6 272 718, közülük 5 996 472-en a második, 3 198 951-en pedig...
Egy éve ezen a napon történt, amikor az amerikai törvényhozás épületét megostromolták. A Capitoliumban a szenátus épp...
Októberben mutatták be a Gyurcsány-filmként elhíresült Elkxrtuk című mozit, a Keith English által rendezett, az őszödi beszéd...
Mint ahogy mi is beszámoltunk róla, a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzat nemrég spórolásra hivatkozva szereltetett...
Tegnap portálunk is beszámolt róla, miszerint bejegyezték Gattyán György pártját. A párt a Megoldás Mozgalom nevet kapta,...
A hátrányos nemi megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében kormánybiztost neveztek ki, aki a queer emberek ügyeiért felelős –...
Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés...
Péterfi Judit alig hagyta ott a független-objektív médiában folytatott munkáját, hogy Márki-Zay Péter sajtófőnökeként folytassa pályafutását, máris...
“Mélységes egyet nem értését” fejezte ki a varsói kormányfői hivatal annak kapcsán, hogy a Facebook közösségi portál...
Szerdán elhunyt Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) korábbi főigazgatója – közölte honlapján a hivatal. A...
A próbabák is megsértik az iszlám törvényeket, amit Afganisztán régi-új urai nem tűrhetnek, ezért radikális lépésre szánták...
A családok mellett érvelt idei első nyilvános beszédében Ferenc pápa. Az egyházfő külön sajnálatát fejezte ki amiatt,...
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán, a Donyec-medencei fegyveres konfliktus frontvonalán fekvő Sztanicja Luhanszka...
Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettese kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ)...
A Magyar Úszó Szövetségnél (MÚSZ) külön vizsgálóbizottság – és nem a szervezet fegyelmi bizottsága – vizsgálja ki...
A Szegedi Törvényszéken szerdán előkészítő ülésen tárgyalták annak a férfinak az ügyét, aki álmukban megpróbálta megölni korábbi...
Sorban jönnek Joe Biden kellemetlennél kellemetlenebb bakijai. Az amerikai elnök legutóbb az évkezdő beszédében tévedett egy kicsit...
Az MSZP súlyos morális veszteséget szenvedett – fogalmazott Fodor Gábor közösségi bejegyzésében, a Duna-gate ügy kapcsán. A...
Meglehetősen megosztó interjút adott a napokban Emmanuel Macron, amikor egy interjúban úgy fogalmazott: “a végletekig ki akar...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2022. január 5-én érkezett bejelentés, miszerint az 56-os villamoson egy férfi bárddal fenyegetőzik...
A hivatásos rendvédelemben szolgálatot teljesítők január 1-jétől tízszázalékos illetményemelésben részesülnek, emellett az arra jogosultak egyszeri, hathavi fegyverpénzt...
Választásokhoz közeledve jó, ha eszünkbe jut a Vaslady egyik híres mondata: az a baj a szocialistákkal, hogy...
A hivatásos rettegők kedvéért szögezzük le: a volt elnök az Amerikai Egyesült Államok egyik hű szövetségesét támogatta,...
A flurona nem új koronavírus-mutáció – mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház...
Egy nap alatt összesen 5270 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 82, többségében idős krónikus beteg; ezzel a...
A baloldal nemrég még büszkén pedzegette, hogy már január közepén összegyűlik a kétszázezer aláírás, amelynek célja, hogy...
Január első napjaiban szignifikánsan megnőtt azon betegek száma, akik légúti tünetekkel fordultak háziorvoshoz, ami azt mutatja, hogy...
Németországnak vissza kellene térnie a Nyugat és Kelet, valamint a nagy és kis tagállamok közti közvetítői szerephez,...
December 17-én jelentette be Gattyán György milliárdos vállalkozó, hogy aktivizálja pártját, és elindul a 2022-es választásokon. Most...
Lassan már nincs olyan társadalmi réteg, amit ne illetett volna Márki-Zay Péter kritikával. Mint mi is beszámoltunk...
Kollégánk rögzítette azt a beszélgetést Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere és a párt fővárosi frakcióvezetője, valamint Szaniszló...
Az erdélyi Maszol.ro hírportál értesülései szerint megfellebbezte a Zilahi Polgármesteri Hivatal a Kolozsvári Táblabíróság restitúciós határozatát, ezért...
Abdirahman Mahamud, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS