Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén...
Hosszú idő után megszólalt Gyurcsány Ferenc. Az alábbi poszt Facebook-oldaláról származik. A posztmodern szabadvers sok mindenről árulkodik:...
Életének 82. évében elhunyt Schöpflin György, a Fidesz korábbi európai parlamenti (EP-) képviselője – közölte a nagyobbik...
Három cég összesen 5,3 milliárd forint értékű beruházást valósít meg 2,3 milliárd forintos kormányzati támogatással a nagyvállalati...
Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig...
A Fidesz szerint a baloldal veszélybe sodorja a 2010 óta elért gazdasági eredményeket, Márki-Zay Péter ugyanis “újra...
Hétfőn kezdődik az oltási akcióhét, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101...
A kormány intézkedésének köszönhetően januártól több lesz a minimálbér, mint amennyi a baloldali kormány alatt, 2010-ben az...
A magyar lakosság átlagosan személyenként 59 ezer forintot tervez költeni az idén karácsonyi ajándékokra – közölte a...
Meghalt százharmincöt, többségében idős krónikus beteg, és újabb 11 289 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte pénteken a...
A rezsicsökkentésnek köszönhetően Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában – mondta a Fidesz alelnöke,...
Németország csütörtökön először küldött magas rangú diplomatákat Kabulba azóta, hogy a tálibok három hónappal ezelőtt átvették a...
Az édesapa halála után most a kórházba került négytagú oltásellenes család tagjai közül a kisebbik gyermek állapota...
Egy biztos, az összes virológus azt mondja, hogy nyakig vagyunk a negyedik hullámban, bárki elkaphatja a vírust...
Magyarázkodásnak indult, de végül beismerés kerekedett Bajnai Gordon közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből, amelyben a Városháza-gate szövevényes hálójába...
A párizsi városvezetés – hasonló lényeglátással, mint az aktuális magyar kollégák – a koronavírus-járvány küszöbön álló ötödik...
Kémkedéssel vádolták meg Izraelben a védelmi miniszter házvezetőjét, mert állítólag felajánlotta szolgálatait Iránnal kapcsolatban álló hackereknek –...
Újabb migránskaraván indult csütörtökön a dél-mexikói Tapachula városból az Egyesült Államok felé, miközben Andrés Manuel López Obrador...
Az osztrák parlament megfosztotta mentelmi jogától csütörtökön Sebastian Kurz volt kancellárt, aki ellen korrupció gyanúja miatt folytatnak...
A kormányfő is üzent a november 22-vel induló oltási hét kapcsán. Orbán Viktor közösségi oldalán ismét az...
Barátságrenddel tüntette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséhez történt...
Fehéroroszország csütörtökön először jelentett koronavírus-fertőzéses esetet a Lengyelországgal közös határ mentén tartózkodó migránsok köréből. A fehérorosz fél tájékoztatása...
Már hatszázhatvankét gyermeknek segített egyszeri gyorssegély formájában, összesen több mint száznegyvennégymillió forint értékben a Regőczi Alapítvány –...
A BioNTech cég csapata kapta az idei Deutscher Zukunftspreis (Német Jövő Díja) kitüntetést a világ első Covid-19-ellenes...
A Nyugat nem veszi komolyan a moszkvai figyelmeztetéseket, hogy ne lépje át az orosz érdekek “vörös vonalát”...
Négy ember meghalt, további négy pedig megsebesült Romániában csütörtökön egy fegyvergyári robbanás következtében. A gyár NATO-beszállítói minősítéssel...
Fegyverrel ment tárgyalni a később meggyilkolt Fenyő János Csúcs Lászlóhoz – mondta a Magyar Rádió egykori elnöke...
Szijjártó Péter is részt vett a Szarajevói Migrációs Párbeszéd regionális miniszteri konferenciáján, ahol kijelentette, hogy az Európai...
Nem példa nélküli a Jobbikban a lakhatási támogatásokkal való visszaélés. Erről számolt be közösségi oldalán Novák Előd,...
Fehéroroszország azt szeretné, ha az Európai Unió befogadna kétezer migránst abból a hétezerből, aki a területén lévő...
Müller Cecília videoüzenetben figyelmeztetett ismételten az oltás fontosságára. A tisztifőorvos videonyilatkozatából kiderül, hogy a koronavírus delta variánsának...
Marakodás, hatalmi harcok, káosz és pusztítás – így írható le röviden az ellenzéki összeborulás elmúlt két éves...
A fehérorosz hatóságok teljesen kiürítették a lengyel határsávot, az ott csoportosuló menekülteket pedig egy közeli raktárépületbe telepítették....
Keleti szomszédaink kevésbé viselik nyugodtan a járványügyi intézkedéseket, mint ahogyan az egy európai integrációra váró országtól elvárható...
Mostantól online is kitölthető a Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay! petíció. A kezdeményezés digitális változatának elérhetőségéről Hollik István,...
A baloldali sajtó képes mindenben rasszizmust látni; ez alól nem képeznek kivételt a filmek, ruhamárkák, sőt, gyakran...
A Takarékbank és a Mészáros Csoport huszonötmillió forintos támogatásának köszönhetően az ország legmodernebb speciális kutató-mentő terepjáróját vehette...
Ciprussal előbb voltunk barátok, mint európai uniós szövetségesek – hangsúlyozta Kövér László házelnök ciprusi látogatása során tartott...
A maszkviselés 53 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját, vagyis az adott időtartam alatt keletkező új esetek gyakoriságát...
A lengyel–fehérorosz határon csütörtökre virradóra elkövetett erőszakos határsértési kísérletekről számoltak be a lengyel hatóságok. A közlés szerint...
Helyreigazítás A 2021. november 18. napján megjelent „Bors: Jakab Péter családja sorra veszi a lakásokat Újbudán” című...
Nemrég Moszkvában volt agyműtétje, most pedig koronavírus-fertőzést kapott a KGBéla néven ismert volt jobbikos EP-képviselő. Kovács Béla...
Míg a magyarok 85 százaléka üdvözli a kormány intézkedéseit a benzinár drasztikus emelkedésének megállítására, addig a baloldali...
Több internetes portálon is megjelentek jogsértést sugalló írások egy, a Quaestor-ügyhöz kapcsoló, bűnügyi zár alatt lévő szálloda...
Jövő év január 1-jétől a 25 év alatti munkavállalóknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, ami azt jelenti,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS