Pesti Srácok

Lövöldözésbe torkollott egy maszkviselés miatti vita Ukrajnában

Lövöldözésbe torkollott egy maszkviselés miatti vita Ukrajnában

Keleti szomszédaink kevésbé viselik nyugodtan a járványügyi intézkedéseket, mint ahogyan az egy európai integrációra váró országtól elvárható volna. Erre kiváló példa, hogy a napokban lövöldözésbe torkollott egy vita a kelet-ukrajnai Harkiv metrójában a helytelen maszkviselés miatt.

Egy volt rendőr egyetemistákkal szólalkozott össze, amiért a fiatalok helytelenül viselték az arcukon a védőmaszkot, azaz nem takarták el teljesen a szájukat és az orrukat is. A vita elfajult, a férfit a diákok szidalmazták, lökdösni kezdték, mire többször a levegőbe lőtt, majd lábon lőtte az egyik egyetemistát. A férfi a hatóságok előtt önvédelemre hivatkozott.

Denisz Smihal miniszterelnök közben felszólította a régiók helyi vezetését, hogy engedjék vissza a távoktatásból az iskolákba a tanulókat. A szerdai kormányülésen kijelentette, hogy a pedagógusok túlnyomó többsége felvette a védőoltást, így nincs ok továbbra is távoktatásban folytatni a tanítást. A fővárosban, Kijevben – a városvezetés közlése szerint – hétfőtől térhetnek vissza az iskolapadokba a diákok. A kijevi vezetés közleményében hozzátette, hogy a fővárosban tanító pedagógusok több mint 95 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást. A parlament illetékes bizottsága támogatta azt a javaslatot, amelynek alapján mentesülnek a felelősségre vonás alól azok, akik hamis Covid-igazolást vettek, de beoltatják magukat, és önként vallomást tesznek. Az ülésen az egészségügyi minisztérium képviselője elmondta, hogy mostanáig mintegy 210 ezer hamis Covid-igazolásról szereztek tudomást a hatóságok.

Ukrajnában csütörtökre 20 591-gyel, 3 284 008-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 752-vel, 79 506-ra, az aktív betegeké pedig több mint kétszázzal, 500 285-re. Az elmúlt napon 3907 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 9 257 319-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 297 016-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szerdán 297 832 embert oltottak be az országban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.