Pesti Srácok

Áll a bál Miskolcon: ismét megdorgálta a DK a város baloldali polgármesterét

Áll a bál Miskolcon: ismét megdorgálta a DK a város baloldali polgármesterét

Marakodás, hatalmi harcok, káosz és pusztítás – így írható le röviden az ellenzéki összeborulás elmúlt két éves ténykedése Miskolcon, ahol a DK gyurcsányi kinyilatkoztatásokat tett. Mokrai Mihály, a párt helyi erős embere ugyan nem használt olyan vulgáris kifejezéseket, mint főnöke 2006-ban, ám a szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum tükrözi, hogy a baloldali politikus szerint légvárra épül az általuk vezetett borsodi megyeszékhely gazdaságpolitikája. A kiszivárogtatott iratból az is kiderül, hogy a városi tömegközlekedés menetrendjét olyan budapesti „kerékpáros mérnökök” állították össze, akik még helyismerettel sem rendelkeznek és semmilyen szállal nem kötődnek Miskolchoz.

– írta a közelgő közgyűlés apropóján tanácsnoki beszámolójában Mokrai Mihály. A helyi DK egyébként nem először dorgálja meg Veres Pált, aki ellenzéki polgármesterként igyekszik a kormánnyal is konstruktív kapcsolatot építeni.

PestiSracok facebook image

– panaszolta Mokrai Mihály, beismerve azt, hogy Miskolcon is köddé vált az egység a baloldalon.

– így kommentálta a PestiSrácok.hu-nak Hollósy András a szóban forgó dokumentumot, aki kiemelte, hogy nem csupán a budapesti közlekedést küldte padlóra a baloldal, lesújtó a helyzet Miskolcon is, ahol a forgalmi dugóktól is nagyobb problémát jelent, hogy szinte felszámolták a közösségi közlekedést, számos helyi járat csúcsidőben is csak óránként jár. A helyiek szerint szörnyű menetrendet helyismerettel sem rendelkező budapesti „kerékpáros mérnökök” rakták össze. A baloldali városvezetés ugyanis egy biciklis közlekedéssel foglalkozó fővárosi cégre bízta a miskolci menetrend kialakítását.

Szécsényi Marianna, a Fidesz miskolci önkormányzati képviselője és Hollósy András, a kormánypártok helyi szóvivője szerint csődbe viszi a borsodi megyeszékhelyt a baloldal. Fotó: PS

– követelte Hollósy András, a kormánypártok miskolci szóvivője, akit a kiszivárgott iratról kérdeztünk.

– magyarázta a szóvivő, aki azt is felidézte, hogy a kormány már többször nyújtott segítséget a városnak, hiszen két éven keresztül nem kellett kifizetni az új buszoknak a lízingdíját, ami 1,2 milliárd forint lett volna, emellett 1,3 milliárd forinttal járult hozzá a közüzemi díjak rendezéséhez, amiből a miskolci baloldal szerint 700 millió forint jutott a tömegközlekedésre.

– vetette fel a kérdést a politikus.

– hangsúlyozta Hollósy.

Kiemelt kép: eszakhirnok.com

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.