mvk zrt.
Miskolctól a buszjáratokat vonja el a Budapesten is közlekedési káoszt okozó baloldal
Rendkívüli sajtótájékoztató keretében hívta fel ismét a figyelmet arra a Fidesz–KDNP, hogy romokban a miskolci tömegközlekedés és a ritka járatszámok miatt élhetetlenné vált az észak-magyarországi nagyváros. Hollósy András, a kormánypártok helyi szóvivője hangsúlyozta, hogy negyvenkétezer kilométerrel fognak jövőre kevesebbet futni a miskolci buszok és villamosok.Áll a bál Miskolcon: ismét megdorgálta a DK a város baloldali polgármesterét
Marakodás, hatalmi harcok, káosz és pusztítás – így írható le röviden az ellenzéki összeborulás elmúlt két éves ténykedése Miskolcon, ahol a DK gyurcsányi kinyilatkoztatásokat tett. Mokrai Mihály, a párt helyi erős embere ugyan nem használt olyan vulgáris kifejezéseket, mint főnöke 2006-ban, ám a szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum tükrözi, hogy a baloldali politikus szerint légvárra épül az általuk vezetett borsodi megyeszékhely gazdaságpolitikája. A kiszivárogtatott iratból az is kiderül, hogy a városi tömegközlekedés menetrendjét olyan budapesti „kerékpáros mérnökök” állították össze, akik még helyismerettel sem rendelkeznek és semmilyen szállal nem kötődnek Miskolchoz.Gyurcsányék helytartói a miskolci tömegközlekedést is romba döntötték
A miskolci baloldal becsapta az utasokat, amikor 2019-ben a tömegközlekedés javítását ígérte, ehelyett drasztikusan, sok helyen felére csökkentették a járatszámokat, több vonalon csak óránként közlekednek csúcsidőben is a buszok a borsodi megyeszékhelyen. A csapnivaló szolgáltatás ellenére Miskolcon elég borsos áron, ötszáz forintért árulják a vonaljegyeket – hívta fel rá a figyelmet a helyi Fidesz–KDNP a csütörtöki sajtótájékoztatón.Kétmilliárddal segíti a kormány a baloldal által csőd szélére juttatott Miskolcot
A kormány 1,35 milliárd forinttal segíti Miskolc működését, ami az év eleji hétszázmillió forint után újabb támogatás jelent. A helyi Fidesz reméli, hogy az állami segítségből jut pénz a baloldal által lezüllesztett tömegközlekedés színvonalának emelésére is, mert az MVK Zrt. csapnivaló szolgáltatása méltatlan egy nagyvároshoz és élhetetlenné teszi a borsodi megyeszékhelyt.Csapnivaló a miskolci tömegközlekedés: már az MVK járművezetői sem jutnak be busszal a munkahelyükre
A Miskolc vezetésére alkalmatlan baloldali koalíció képtelen beismerni tehetetlenségét a tömegközlekedés ügyében. Mindenki hibás: a járvány, a kormány, az előző városvezetés, a szakmai érdekképviseletek, a helyi sajtó, az utasok, mindenki, kivéve őket – hangsúlyozta pénteken, miskolci sajtótájékoztatóján Soós Attila, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Portálunk már hírt adott róla, hogy romokban a miskolci tömegközlekedés: a megyei kórházban dolgozó ápolókat például egy taxitársaság szállítja munkahelyükre, mert még a fő vonalakon is óránként járnak egyes buszok. Az MVK dolgozóit pedig kisbuszok szállítják munkába, még saját alkalmazottai miatt sem indít több hajnali járatot a közlekedési vállalat.Romokban a miskolci tömegközlekedés, a borsodi megyeszékhely elveszítheti nagyváros jellegét
Egyre lesújtóbb állapotban van a miskolci tömegközlekedés, az új menetrend nincs harmóniában a helyiek és a turisták utazási szokásaival. Még az 5-ös buszt is megszüntették, amellyel a kiemelt turisztikai célpontot, Lillafüredet lehetett megközelíteni, a belvárosi vonalakon harminc percenként követik egymást a járatok, a peremterületekre csak óránként jut busz, de ez a kevés járat sincs összehangolva az átszállópontokon. A közgyűlési többséget alkotó szivárványtestület az előző városvezetésre és a kormányra mutogat. Az MVK Zrt. felügyelőbizottságának szocialista tagja azt állítja, a menetrendet Miskolcot nem ismerő pesti mérnökök készítették. Bartha György szerint túl kevés a zsebben a lóvé, ezért kellett ritkítani a járatokat. A cég vezetőinek fizetésemelésére azonban ismét jutott pénz, a dolgozók megélhetése viszont veszélyben forog, bújtatott létszámleépítés zajlik a vállalatnál. A VEKE miskolci vezetője portálunknak kifejtette, járatszám csökkentéssel lehetetlen spórolni, amit megtakarítanak, azt elbukják a bevételi oldalon. A VEKE azt javasolja az utasoknak, írjanak a közlekedési cégnek és a sajtónak, menjenek el a végletekig, mert, ha ezt lenyelik, Miskolc elveszíti nagyváros jellegét.Egy buszsofőr hősies fellépése miatt menekült meg az idős nő a rablótól (VIDEÓ)
Fényes nappal, a miskolci Újgyőri piacnál, a csokigyár közelében akadályozott meg rablást egy helyi buszsofőr – írja a Minap.hu. A támadó egy bottal járó idős nőt próbált megfosztani értékeitől, a sofőr hősies fellépése azonban menekülésre késztette. Mint kiderült, a rablónak azért sem lehetett szerencséje, mert a sofőr korábban Irakban szolgált.Tömeg a miskolci buszokon, a szivárványkoalíció fittyet hány a járványügyi helyzetre (videóval)
Az ellenzéki összeborulás által vezetett borsodi megyeszékhelyen már egy sor népszerűtlen intézkedést bevezettek rögtön az önkormányzati választások után. Szétverték például a tömegközlekedést, és a koronavírus-járvány sem szabott gátat a járatok folyamatos megnyirbálásának, így tömött buszok és villamosok szállítják a munkába igyekvőket. Az utasok között gyakran nemhogy másfél méter, hanem még harminc centiméter távolság sincsen.Ajánljuk még















