Pesti Srácok

Kétmilliárddal segíti a kormány a baloldal által csőd szélére juttatott Miskolcot

null

A kormány 1,35 milliárd forinttal segíti Miskolc működését, ami az év eleji hétszázmillió forint után újabb támogatás jelent. A helyi Fidesz reméli, hogy az állami segítségből jut pénz a baloldal által lezüllesztett tömegközlekedés színvonalának emelésére is, mert az MVK Zrt. csapnivaló szolgáltatása méltatlan egy nagyvároshoz és élhetetlenné teszi a borsodi megyeszékhelyt.

– hangsúlyozta Soós Attila, a helyi Fidesz frakcióvezetője szerdai miskolci sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus rámutatott, hogy kaotikus állapotok uralkodnak Miskolcon, ahol egy-két hetente változik a busz- és villamosjáratok közlekedése.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Soós Attila, aki hangsúlyozta, hogy drasztikusan megemelték a helyi közlekedés tarifáit, miközben már alig járnak buszok.

– magyarázta a fideszes politikus, aki rámutatott, hogy az állam megmenti a várost a 2019 ősze óta tartó teljes sodródástól és csődközeli helyzettől.

– magyarázta a frakcióvezető, majd rámutatott, hogy pontosan az történik a borsodi megyeszékhelyen, mint 2002–2010 között: a baloldal most sem képes saját erőből és forrásokból fejleszteni és működtetni az észak-magyarországi nagyvárost.

Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.