Az MSZP korábbi elnöke volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, ahol többek között az ellenzék...
A magyar kormány büszkén vállalt feladata, hogy segíti a keresztény közösségek boldogulását – jelentette ki a Miniszterelnökség...
Kellemetlen helyzetbe hozza az utasokat a BKK az első ajtós felszállás bevezetésével és a jegykiadó automaták egyre...
A magyar külpolitika egyik mindenkori fókuszában kell lennie a határon túl élő magyar nemzeti közösségek támogatásának –...
Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre – közölte a lebonyolító Klebelsberg...
Augusztus 19-én hajnalban indították útnak a magyar katonákat Afganisztánba, akik ötszáznegyven embert – magyar, osztrák, amerikai és...
Az emigráció különböző hullámai során generációk távoztak külföldre a magyar orvostársadalomból is, de az elvágyódó emberek, akik...
Az Afganisztánban nemrég hatalomra került tálibok megverték a Tolo News afgán hírtévé riporterét és fotósát Kabul külvárosában...
Döntöttem a Diákvárosról, az atlétikai vb-ről és a budapesti közlekedést segítő intézkedésekről is – írta közösségi oldalán...
Elhelyezkedtek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság röszkei és tompai objektumaiban azok az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett,...
Egy beteg meghalt, és újabb száznyolcvan magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön,...
Szlovák és magyar rendőrök végeztek közös járőrszolgálatot a Vác–Szob vasútvonalon. Nemzetközi szerelvényeken utazó ki- és belépőket ellenőriztek...
Japánban visszahívtak 1,63 millió adag, koronavírus elleni Moderna vakcinát szennyeződés miatt – közölte csütörtökön a Nikkei japán...
Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból – közölte a honvedelem.hu szerdán este. Azt írták: éjjel landolt Kecskeméten,...
Malina Hedvig ügye a mai napig egyet jelent a jogállamiság csődjével – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő...
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elrendelte, hogy a haderő azon tagjai, akik még nem kapták meg a...
Jövő héten rendezik meg Bledben a szokásos nagyszabású konferenciát, amelynek témája idén Európa jövője lesz. Többek között...
A tavaly decemberi incidens idején diplomata útlevéllel rendelkező Legény Zsolt autójának csomagtartójában csempészcigarettát találtak az ukrán határőrök....
A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának...
Családbarát munkahelyeknek odaítélt díjakat adott át a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán, Szolnokon, Szalay Ferenccel, a...
Karácsony előválasztási körútján forgatott éppen a Mandiner, amikor egy autós azt vetette a fővárosi közlekedést romokba döntő...
Az egyik bulvárlap lesifotósai balatoni nyaralójában kapták lencsevégre az épp házimunkát végző volt EP-képviselőt, Szájer Józsefet, aki...
Legalább 10 migráns eltűnt egy hajótörést követően a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote szigetétől keletre – közölte szerdán...
Elmenekült a rendőrök elől egy férfi, aki kilenc migránst szállított az autójában szerdán az M6-os autópályán Kulcsnál...
Kétszer is tömegverekedés tört ki szerdán az örmény parlamentben, miután a kormánypárt egyik képviselője hazaárulónak nevezte azokat...
Magyarország mentőakciója hamarosan lezárul Afganisztánban, ahonnan már ötszáz embert menekítettek ki – mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter...
Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatot fogalmaztak meg szerdán a délkelet-lengyelországi Krasiczynban szervezett lengyel–magyar nyári egyetemen; a dokumentumban...
Nyolcmillió forintból újították fel a XVII. kerületi mentőállomás belterét. A felújításához hatmillió forintot adott az önkormányzat, kétmillió...
Idős emberek megkárosítására, úgynevezett unokázós csalásokra szakosodott bűnszervezet egyik irányítóját vették át a Ferihegyen a budapesti rendőrök....
Portálunk már beszámolt róla, hogy ötemeletes falfestménnyel tiszteleg Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus előtt a Brain Bar jövőfesztivál....
A konfliktus sújtotta Afganisztánból kimenekített afgánok befogadása ellen tüntettek Hollandiában. Az összegyűltek a holland állampolgárok elsődleges és...
A nemzetközi közösség Afganisztánban tevékenykedő tagjainak mindegyike alábecsülte a csapataik kivonulása révén beinduló folyamatok sebességét, azonban az...
Az Európai Bizottság egyelőre hárította az Európai Parlament perrel való fenyegetését a jogállamisági rendelet ügyében. Az EB...
Lengyelország lezárja az afganisztáni kimenekítést, két utolsó járattal viszi Varsóba a kabuli repülőtérről evakuált embereket – jelentette...
A szeptemberi vb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kijelölte keretét az Anglia, az Albánia és...
Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián. A fiatal pécsi úszó elégedett az eredménnyel,...
Magyarország és Horvátország szoros egymásrautaltságban él, a felek között meglévő jó együttműködésből mindkét nemzet profitálni tud –...
Elindult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az a gépjárműkonvoj, amely az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással...
Egy beteg meghalt, és újabb 134 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán,...
Gyermekpornográfia miatt perel az egykori Nirvana amerikai együttes Nevermind című albuma borítóján csecsemőként, víz alatt lebegve látható...
Egyre aktívabbak az embercsempészek a magyar határnál, a migránsok pedig mind gyakrabban próbálnak nagy csoportokban átjutni –...
Tizenhárom év fegyház kitöltése után egy év múlva szabadul Csontos István, a cigány sorozatgyilkosok sofőrje. Maguk a...
Azonnali kivégzéseket hajtanak végre a tálibok az uralmuk alá hajtott afganisztáni területeken, emellett korlátozták a nők jogait,...
Az Airbnb online szállásfoglaló cég vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat húszezer afgán migránsnak biztosít ingyen szállást szerte...
Karácsony Gergely tudatosan tarthatja magát távol a budapesti ügyektől. A főpolgármester kedd reggeli videoüzenetében ugyan mentegetőzött, hogy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS