Az Európai Unió (amelynek nincs hadserege) lőszereket küld Ukrajnába. Mi lesz, ha az oroszok visszalőnek? – tettük...
Láng Zsolt kormánybiztos volt a Mi kérdezünk vendége, a Fidesz budapesti elnöke pedig kifejtette véleményét Budapest jelenlegi...
Már a ’80-as évek elején elkezdődött az a folyamat, amely az USA kelet-európai térfoglalását jelentette. Magyarországgal speciális...
Az 1945. február 11-i budapesti Kitörés a második világháború egyik legvéresebb eseménye volt. Több katona halt meg...
Bár Ukrajna csatlakozni akar az Európai Unióhoz, mégsem tartja tiszteletben a területén élő nemzeti kisebbségek jogait. Mind...
A Paksi Atomerőművet bár annak idején valóban törésvonalra építették a tervező szakemberek, annak kockázatát, hogy ez később...
Kettős nyomás alatt élnek a kárpátaljai magyarok a háború kitörése óta. A kisebbségeket érő ukrán nacionalizmus mellett...
Világtörténelmi fordulóponthoz érkeztünk. Számos jel utal arra, hogy az USA által fémjelzett egypólusú világrend letűnőben van –...
Évek óta a brit bulvársajtó célkeresztjében él Harry herceg és felesége, Meghan Markle. Életük lejtőre került, mióta...
Magyarországon nagyon sok, körülbelül 30 százaléknyi adóteher van az élelmiszereken, ami európai uniós összehasonlításban példa nélküli. Nálunk...
Számos mítosz, tévhit kering a történettudományban és a köztudatban a doni katasztrófáról. Például, hogy több mint 100...
Az újbudai brutális rendőrgyilkosság kapcsán akár felmerülhetne a halálbüntetés kiszabása is, az azonban még fontosabb, hogy túlontúl...
Az euró bevezetése a magánpénz birodalom érdekeit szolgálja – állítja Boros Imre közgazdász. Azokban az országokban, ahol...
Bár az amerikai békedelegáció tudta, hogy a Teleki Pál-féle Vörös térkép objektíven és hitelesen mutatja be az...
Nem véletlen, hogy a magyar felsőoktatást érintő korlátozást akar bevezetni Magyarországgal szemben Brüsszel. A hazai oktatás ügye...
Az elmúlt évek gazdaságélénkítő stratégiája örvendetes módon megerősítette a magyar középosztályt, azonban most váltania kellene a kormánynak...
Cyrus Eaton, a titokzatos amerikai „filantróp” már az ’50-es években eljött a szocialista országokba, hogy a Rockefellerek...
Romániát és Bulgáriát előzzük, de a csehek például jó ideje előttünk vannak keresetek tekintetében. Ezt a hátrányt...
A 2023-as év nagy kérdése lehet, hogy valóban szakmai vita húzódik-e Orbán Viktor és Matolcsy György között,...
Oroszország presztízse katonai szempontból megkopott a háború elhúzódása miatt, viszont az USA-nak nagyon nehéz lesz végleg legyőznie...
Különbség van keresztény vallásosság és hívő élet között. A kisfiam elvesztésekor azt tanultam meg Istentől, hogy az...
Ritkán hallani olyan esetről, hogy valakiről lemond az orvostudomány, a szerettei elbúcsúznak tőle, de történik egy isteni...
Az európai parlamenti korrupciós botrány egyik letartóztatottjáról most kiderült, hogy korábban éppen ő vezette a korrupció ellen...
Mára már tizenöt Áldozatsegítő Központ és Pont működik Magyarországon. Akik valamilyen bűncselekményt szenvednek el, például betörés vagy...
Bár a kommunizmusnak többféle árnyalata létezett – marxista, anarchista, szociáldemokrata –, 1956 példája azt mutatja, hogy egy...
A napokban kirobbant brüsszeli korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa. Eva Kaili és lebukott hálózata után újabb...
Az Európai Unió összehasonlítva például az USA-val igencsak rosszul áll a korrupció megfékezése tekintetében – állítja Kecskés...
Bár a trianoni békeszerződés megpecsételte Magyarország sorsát, a néhány ezer fős Rongyos Gárda tagjai úgy döntöttek, nem...
Az LMBTQ egy új vallás, a foci vb-n pedig hittérítés zajlik, sok játékos felvállalja a misszionárius szerepét...
Nagyon komoly kockázattá válik a korrupció a futball-világbajnokság esetében, mivel végső soron személyi alkuk köttetnek meg a...
Elképesztőnek hangzik a sztori, de tény, hogy 1957-ben Kádárék megzsarolták a zsidó államot. 1957-ben a Forradalmi Munkás...
Aki teheti, még most menjen étterembe, wellness-szállodába, mert hamarosan nem lesz hová mennie. Nagyon fog fájni a...
Nem valószínű, hogy Magyarország még az idén megkapja a zárolt uniós forrásokat. Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa...
Elsőként a PS-nek adott hosszabb interjút Bogyay Elemér ’56-os szabadságharcos, aki 66 év után a napokban tért...
Kiverte a biztosítékot szomszédainknál, hogy a magyar–görögfocimeccsen Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálban jelent meg. Románia, Ukrajna...
Hiába van Magyarországnak szerződése a Gazprommal, mégsem vagyunk biztonságban, a jelenlegi háborús eszkaláció miatt ugyanis bármikor előállhat...
Válogatott barbársággal pusztítottak a jugoszláv partizánok 1944–45 telén a magyarlakta Délvidéken. A kriminalisztika legsötétebb lapjaira tartozik, amit...
Azok után, hogy Lengyelországban becsapódott egy rakéta, érthető, hogy a magyar emberek fejében is megfogalmazódik; mi lesz...
A következő időszakban csökkenni fog a magyarok életszínvonala, csak az a kérdés milyen mértékben – állítja Kecskés...
Sokkoló a legújabb Trianon-film. A november 10-én a mozikba kerülő alkotás lerántja a leplet arról, hogy a...
Sokszor durván szállnak bele jobboldali újságírók ellenzéki politikusokba, megalázzák őket emberi mivoltukban – válaszolta a többi között...
Háromszáz éve folyik a harc a pénzvilág urai és a nemzeti kormányok között. Minden azzal kezdődött, hogy...
“A forradalom győzött, csak a szabadságharcot verték le. Ez egy óriási dolog volt. Az egész világ ekkor...
66 éve, 1956. június 4-én, a trianoni békediktátum napján jelent meg az a rendelet, amely legalizálta az...
Sajnos a szegényebbek kaphatnak kézhez magasabb rezsiszámlát a télen. Ennek oka, hogy például az értékes belvárosi ingatlanoknak...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS