Ferenc pápa ma délután a fiatalokkal találkozott a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményen stábunk is részt...
Ferenc pápa Budapestre látogatott, ennek apropóján pedig a nemzeti oldal több szimbolikus lépést is tett a megbékélés...
Apai ágon egy budapesti, anyai ágon pedig egy Somogy vármegyei köztisztviselő családból származik, de édesapja révén, aki...
Karácsony Gergely ismét megmutatta, hogy miben jó. Menekülőúton hozták be ugyanis a főpolgármestert a Fővárosi Közgyűlésre, ami...
Bár államfői minőségében is látogat Magyarországra Ferenc pápa, mégsem politikai jellegű lesz a vizitáció. Ennek ellenére egyesek...
A reggeli ülősztrájk után Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással! címmel délután négy órától tovább tüntettek a...
Árnyékkormányinfót tartott tartott a Demokratikus Koalíció, ahol Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter hangoztatta: nem tud olyan dolgot mondani, ami...
Egy ciklus sem kellett ahhoz, hogy csődközeli állapotba kerüljön Budapest. Persze a baloldali Monopoly-ban – ahol a...
Ukrajna jövője a NATO-ban van – jelentette ki Jens Stoltenberg, a nyugati katonai szövetség vezetője csütörtökön, amikor...
Csallóközben kezdte pályafutását helyi újságíróként, mindeközben az azóta letiltott, Gyűlölt Ellenségeink című blogot is írta Takács Áronnal...
Az erzsébetvárosi ellenzéki vezetés megszavazta Niedermüller Péter polgármester azon javaslatát, hogy több milliárd forint értékű önkormányzati ingatlantól...
Kétszínű dolog az EU-tól, hogy korrupcióval vádolja Magyarországot, a Bizottságnak a saját háza táján kellene söprögetnie –...
Zöldpolitika mindenek felett – Kanász-Nagy Máté szerint a 2024-es önkormányzati választásokon a zöldpolitika képviselete lesz a legfontosabb...
Ha egy fiatalkorú úgy válik szexuális bűncselekmény áldozatává, hogy az elkövetővel hatalmi vagy befolyási viszonyban áll, tehát...
A héten kitettek magukért a közélet szereplői: David Pressman amerikai nagykövet kijelentette, éppen azért hívta meg Gyöngyösi...
Nem a részvényesek léptek ki a Nemzetközi Beruházási Bankból, hanem „a bank lépett ki a részvényesekből”– vélekedett...
Hisznek abban, hogy a településnek és a kárpátaljai magyarságnak van jövője, akik a háború miatt elmentek, azok...
Ki adta el Kelet-Európát az oroszoknak? Amerika tette – mondta a PestiSrácok.hu kamerájának Varga János, aki 1956...
A Budaörsi Olvasókör vendége volt szerda este Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke. A politikus beszélt pártja múltjáról,...
A baloldali “labor” egyik újabb vívmányát szemlélhetik a ferencvárosiak, négy évnyi “kísérletezés” után megszületett a vegyület: a...
Menjünk (kapálni) közösen, és kordont bontani közösen – üzente Hajnal Miklós a 80 éves Fónagy János államtitkárrnak,...
Az Európai Néppárt visszatért a politikai porondra, ezúttal korrupcióban mérik össze “tudásukat” a szocialistákkal, egy komoly sportteljesítményt...
Szerkesztőségünk álláspontja szerint eleve tarthatatlan és felháborító, hogy a Büntető törvénykönyv még a Kádár-diktatúrából örökölt rendelkezése szerint...
Az LMP a magyarországi akkumulátorgyárak legelhivatottabb ellenfeleként próbálja pozicionálni magát, miközben zöld pártként az elektromobilitást is támogatják....
A Fidesz–KDNP támogatottsága egy évvel a választások után is változatlan (51 százalék), a tavalyi baloldali összefogás viszont...
A Google egy überfasiszta cég, a vezetői fasiszták, a magyar vezetői pedig kisnyilasok – mondta ki egyenesen...
Ahelyett, hogy kapálnál, b*szd meg, itt szaladgálsz? – foglalta össze Fónagy János Gelencsér Ferenc momentumos elnökségét a...
A gimnáziumban kezdődött a kapcsolata az újságírással, ugyanis az iskolai lapban megjelentetett egy cikket a Páneurópai Piknikről,...
Számomra gyomorforgató ez az eset, elképesztő, hogy nem kapott nagyobb nyilvánosságot – kommentálta az efebofil dzsúdzsucuedző esetét...
Bemutatták Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének A Fidesz-recept – kampányból kampányba című, a kormányzó...
Közúti ellenőrzés során ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványomat – ismerte el Bedő Kata. Újpest DK-s alpolgármestere...
Pénteken fog szavazni a parlament az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos országgyűlési állásfoglalásról, amelyben a honatyák a háború mihamarabbi...
Árnyékkormányinfót tartott a Demokratikus Koalíció, ahol felsorolták, milyen ügyekért terheli kizárólagos felelősség Orbán Viktor miniszterelnököt. A visszatartott...
Az elmúlt héten számos fontos esemény történt a világpolitikában. EU-csúcs, Orbán Viktor tárgyalása Vučić szerb elnökkel, valamint...
András – nevezzük így – talán a legbátrabb azon fiúk közül, akik F. Márton újpesti jiu-jitsu edző...
“Nem voltam 15, amikor elkezdődött. De azt mondta, hogy már előtte, az általános iskolában kinézett, ahová bejárt...
Bár a családjában több politikus is volt, ő mégsem ezt a pályát választotta, inkább a zene felé...
Az örömlányok sem oldanak meg mindent, ahogy azt Schadl György megtanulhatta, a demagógia viszont igen – ebben...
Láng Zsolt kormánybiztos volt a Mi kérdezünk vendége, a Fidesz budapesti elnöke pedig kifejtette véleményét Budapest jelenlegi...
Az ellenzéki oldalon is felmerült, hogy időszerű lenne szigorítani a gyermekvédelmi törvényt a budapesti és vidéki iskolákban...
A Republikon Intézet márciusi konferenciáján az uniós támogatások gazdasági, társadalmi, politikai hatásaival foglalkozott. Az eseményen részt vett...
Nem új keletű tevékenység, hogy pénzt kér diákok felvételéért az Eötvös Gimnázium igazgatója, már több mint tíz...
“Senki nem szólt bele úgy, ahogy kellett volna… nem állt bele senki, pedig látták a dolgokat…”, “elhitette...
Több évtizede húzódnak Budaörs két zöldövezeti része, Frankhegy és Alsószállás közművesítéssel kapcsolatos vitái. A víziközmű-társulás körüli jogi...
“A férjem a házunk előtt állt, az utcán, amikor odament hozzá egy katona, átadott neki egy behívót,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS