Pesti Srácok

Az LMP szerint lehet környezetbarát módon akkumulátort gyártani, de Magyarországon inkább ne (Videó)

Az LMP a magyarországi akkumulátorgyárak legelhivatottabb ellenfeleként próbálja pozicionálni magát, miközben zöld pártként az elektromobilitást is támogatják. Hogy ebben a fejlődő iparágban Magyarország nagyhatalommá váljon, azt viszont nem, szerintük ugyanis ez túlzó tehertételt jelentene az ország számára. Különösen a debreceni CATL-üzem zavarja az LMP politikusait, akik apokaliptikus elsivatagosodást és energiaszegénységet vizionálnak – utóbbi különösen izgalmas a baloldal egy éve tartó szankciópárti megnyilvánulásait követően. Most azonban Schmuck Erzsébet ismerte el a PestiSrácok.hu-nak, hogy az akkumulátorgyártás nem jelent olyan veszélyeket, mint amivel az LMP riogat, a termeléshez szükséges energia előteremtésében pedig talán nem is annyira zöld a párt, mint azt mondja magáról.

– reagált Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke portálunk azon felvetésre, miszerint az elektromobilitás csak akkor jelenthet zöldítést, ha megújuló és/vagy nukleáris energia felhasználásával előállított árammal gyártják le a jövő járműveinek akkumulátorait. Vagyis a zöld párt nem támogatja az olcsó, klímasemleges áram előállítását, ami alapvető gátja lehet nemcsak az ország energiaigényének zöld/megújuló/karbonsemleges ellátásának, de a zöldek által szent tehénként tisztelt elektromobilizációnak is. Az akkumulátorgyárak környezetszennyezőségével kampányoló LMP társelnöke váratlan módon azzal érvelt tiltakozása mellett, hogy az akkumulátorok gyártásának technológiája rohamosan fejlődik, ráadásul szerinte a jövőben képesek lehetünk jóval kisebb környezetterhelés mellett gyártani az energiatároló cellákat.

Az LMP eddigi kommunikációja miatt érdekes csavar, hogy ebben éppen az általuk sokat kritizált CATL jár az élen, hiszen a kínai gyártó már kihozott egy nátrium-ionos megoldást, amelyről sokan azt gondolják, idővel teljesen kiszorítja majd a lítiumot. Tovább árnyalja a környezetpusztító akkumulátorok legendáriumának rémtörténeteit az is, hogy Kínának kimondott célja, hogy minél nagyobb arányban készítsék akkumulátoraikat olyan fémekből, amelyek kitermeléséhez közvetlenül is hozzáférnek. Éppen ezért a nyugati gyártókkal ellentétben az akkumulátorokban található elektrolitoldat, a nikkel-mangán-kobalt-oxid (NMC) helyett főleg lítium-vas-foszfát katódot használnak. A vas kitermelése ugyanis kevésbé problémás és sokkal több is van belőle, mint a kobaltból, így a végtermék olcsóbb – nem mellesleg a kitermelése és kezelése is jóval kisebb környezetterheléssel jár.

PestiSracok facebook image

A vízhasználattal kapcsolatos aggályokra maga a CATL is reagált és közölték, hogy a lehető legkörnyezetbarátabb technológia alkalmazása miatt az üzem átlagosan 3378 köbméter/nap vízfogyasztást fog eredményezni, ami számításaik szerint Debrecen jelenlegi vízfogyasztásához képest – amely jelenleg átlagosan 40 ezer köbméter naponta – nem jelentős mennyiség. Továbbá jelenleg a hűtőtornyoknál a szürkevíz felhasználását mérlegelik, amely a teljes vízfogyasztás mintegy 70 százalékát érintené. A beruházás jelenlegi státusza a tájékoztatásuk szerint a magyar törvényeknek és előírásoknak megfelelően, a tervek szerint halad.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.