Pesti Srácok

Cellájában akasztotta fel magát a győri pedofil (Videó!)

Önkezével vetett véget az életének a zárkájában egy férfi a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben múlt szerdán a hajnali órákban. Az öngyilkost nyolc nappal a halála előtt, június 22-én ítélték nem jogerősen kilenc év börtönre pedofília miatt – tudta meg a Blikk.

Még februárban történt, hogy a Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Győri Osztály dolgozói információt kaptak arról, hogy az egyik internetes társkeresőn egy férfi lehetőséget keresett arra, hogy gyermekkorú fiúval szexuális kapcsolatot létesítsen. A szolgáltatásokért minden megkezdett 3 óráért 60 ezer forintot fizetett volna. Ugyanezen az alkalmazáson keresztül H. Ervin egy fiúgyermekről már küldött pornográf képeket a "közvetítőjének". A nyomozócsoport találkozót szervezett a férfival, amelynek során a gyanúsított az előre megbeszélt pénzösszeggel érkezett a győri helyszínre, ahol a műveleti egység elfogta. Elfogását követően a férfi beismerő vallomást tett, és az is kiderült, hogy hasonló jellegű szexuális cselekményért már korábban elítélte a bíróság – írta még áprilisban a Police.hu. Első fokon kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, büntetését azonban már nem töltheti le, ugyanis a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben felakasztotta magát.

– nyilatkozta a Blikknek a férfi védője, dr. Benkő Péter. A lap úgy tudja, hogy az elhunytnak volt gyermeke és felesége is, akitől azonban elvált. A büntetés-végrehajtási intézet közleményében azt írta, ugyan a személyzet gyorsan megkezdte a segítségnyújtást, amit a kiérkező mentők folytattak, de már nem tudtak segíteni rajta. A rendőrség a helyszíni szemle során az idegenkezűséget kizárta.

PestiSracok facebook image

Forrás: Police.hu, Blikk; Fotó: képernyőfotó

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.