Pesti Srácok

Chemnitz, az első lázadás

Chemnitz, az első lázadás

Nyilvánvaló volt, hogy valamelyik kisebb, futballcsapattal és ahhoz erősen kötődő szurkolótáborral is rendelkező német város lehet az, amelyben igazán látványosan kirobbannak a migránsellenes indulatok. És nyilván az egykori NDK lesz a tágabb helyszín, mert az egykori keletnémetek már megtanulták, hogy mit várhatnak a nyugatnémet megszállástól.

Egy ilyen helyen vannak még meg a nyomai annak a közösségi érzésnek, egymásrautaltságnak, személyességnek, amit a huszadik század második fele elpusztított. Az ilyen helyeken élő emberek életét változtatta meg leginkább a fiatal muszlim férfiak betelepítése. A nagyvárosi élet már évtizedekkel ezelőtt átalakult, a személytelen tömegben élő emberek már megtanulták, hogy a nagyvárosi dzsungelben mikor és hol van veszély, mit kell elkerülni. A chemnitziek azonban csak most szembesültek az elmúlt pár évben, hogy milyen az, amikor néhány hónap alatt szétverik az életüket, elveszik a biztonságérzetüket és a valóságos biztonságukat is. Ezek az emberek pillanatok alatt kerültek át a múlt század hetvenes éveinek nyugalmas álomvilágából egy háborús videójátékba, ahol ők a célpontok.

Az új német valóságban a rendőri erőszak csak a „szélsőjobboldali” németek számára elérhető, és a szélsőjobboldali az, aki nem szélsőliberális. Csak a szélsőbalosok privilégiuma a tüntetés joga, ők megtámadhatnak minden olyan megmozdulást, amit szintén ők, saját maguk szélsőjobboldalinak minősítenek.

Sztálin legjobb tanítványai (mert valami miatt Hitlerre meg Göbbelsre érzékenyebbek) propagandaszempontból is szakmai tökéllyel kezelik a történteket. Azt csak nem lehet letagadni, hogy két békés muszlim fiatalember gyilkolt nyilvánosan, hiszen azt sokan látták, tehát az eset további körülményeit kell teljes mértékben a káoszba taszítani és ügyként nem a gyilkosságot, hanem a felháborodott helyiek reakcióját kell eladni az elhülyült német közvéleménynek. Amelyben egyébként olyan liberális túlsúly van, mint nálunk a kilencvenes években. A német nyilvánosság egy szép nagy, mindenen átívelő „Nap-Kelte”.

PestiSracok facebook image

A fő hír természetesen a helyiek spontán felháborodástüntetésével kapcsolatban az, hogy azt nem jelentették be előre, majd ezt azonnal összemossák egy másik, már jobban szervezett tüntetéssel, amelynek fő bűne, hogy más városokból is mentek oda tüntetni „szélsőjobboldaliak”, sőt, a tüntetést egyenesen szervezték! Bedobják, hogy az áldozat is migránshátterű volt, ami nyilván csökkenti a bűn súlyát az egyáltalán nem rasszista német sajtó szerint, hiszen egy német állampolgár az áldozat. A német állampolgárságú ámokfutó tömeggyilkosoknál érdekes módon titkolják a migránshátterűséget, ameddig csak lehet. Aztán elkezdték tagadni azt az információt, hogy a három áldozat, mert két másik embert is leszúrtak a nem eléggé integrált bevándorlók, egy megtámadott nőt védett. Vagy egymást, vagy bárkit.

A dolog vége az lesz nyilván, hogy teljesen felesleges volt ugrálni, hiszen részegek garázdálkodtak csupán és egy kulturális okokból hordott késsel véletlenül szúrtak meg három embert, akik nem voltak elég kulturáltak ahhoz, hogy alkalmazkodjanak egy olyan kultúrához, amelyben késelnek, ha valaki annyira kulturálatlan, hogy nem alkalmazkodik hozzájuk.

Németországban az utolsó működő társadalmi közösségek, amelyekben meg lehet élni a mindennapi összetartozás érzését, a futballklubok szurkolótáborai. A kisebb településeken ezt olyan együttélési tapasztalatok is támogatják, amit még nem tudott szétrombolni az államilag támogatott individualizmus. Az emberek az ilyen helyeken jönnek rá először arra, hogy az állami propaganda mekkora marhaság és a valóság mennyire más. A folyamatosan romló helyzet megtapasztalása erősíteni fogja a rendpárti „gének” működését.

A chemnitzi felkelést nyilván le fogják verni. Az állítólag jobboldali miniszter irányítása alatt álló szövetségi rendőrség ott terem majd és rendet csinál. Ez azonban az ostoba politikusok tipikus menekülési útvonala, nem az okot, hanem a következményt igyekeznek eltüntetni. És azt is csak a társadalom és a nyilvánosság szeme elől, mert a helyiek szívében ott marad majd a tehetetlen harag.

A manapság liberális felebarátaink körében olyannyira népszerű humanista Lenin mondta azt, hogy forradalmi helyzet akkor van, ha a nép nem akar már a régi módon élni, a hatalom meg nem tud a régi módon kormányozni. Lenin elvtársnak mindig igaza van, most annyi pontosítással, hogy jelen esetben a német nép egyre nagyobb része nem akar úgy élni, ahogy az elitje legújabban szeretné.

Chemnitziek! Veletek vagyunk, mert ti vagytok a normálisak!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.