Pesti Srácok

2016

Gyurcsány, Vona és Szigetvári hidegrázást kap Erdélytől - Elkaptuk az egyetlen ellenzékit Tusványoson

TRTihanyi Rita Magyar ugar 2016 július 22.
Mikrofonvégre kaptuk Tusványoson az egyetlen ellenzéki politikust, az LMP-s Szél Bernadettet, aki hajlandó volt részt venni a Nyári Szabadegyetemen és értelmes vitát folytatni a kormánypárti politikusokkal. Elgondolkoztató, hogy miközben az MSZP új elnökének, Molnár Gyulának első, saját szavaival "külföldinek" titulált útja Erdélybe és az RMDSZ politikusaihoz vezetett és a Jobbik is továbbra is nemzetinek vallja magát a gőzerővel zajló néppártosodás közben, egyelőre sem Vona Gábor párttársai, sem pedig a szocialisták nem érezték fontosnak, hogy megjelenjenek a nyár egyik legfontosabb magyar politikai rendezvényén, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. No komment. Gyurcsány Ferencről és DK-s barátairól, valamint a Szigetvári Viktorral és Juhász Péterrel fémjelzett Együttről már direkt nem beszélünk, mert esetükben jobb is, ha a határon túli magyarságot elkerülik. Ahogy a pesti flaszteren is mondják, nem tennék zsebre, amit kapnának. Tudjuk, a víz mellett a félelem is úr, de ez nem ad felmentést. Nekik lassan már semmi sem ad... Az LMP korábbi vezetője, Schiffer András egyedüli ellenzékiként rendszeres látogatója volt a szabadegyetemnek, és ugyan még hivatalban van, úgy gondolta, lemondott képviselőnek ez már nem való. A PestiSrácok.hu kisebbségpolitikáról, elvándorlásról, gyermekvállalásról és az autonómiáról kérdezte Szél Bernadettet, az LMP társelnökét.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.