Pesti Srácok

Elszakíthatatlanok vagyunk – Elkezdődött a 27. tusnádfürdői szabadegyetem

A magyar nemzet közjogi szempontból egységes - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében, a 27. alkalommal megrendezett tusnádfürdői szabadegyetemen. Hozzátette, a nemzetpolitikai keretrendszer kialakítása után most a magyarság legégetőbb problémája az elvándorlás és a népességfogyás, melyeket orvosolni kell. Németh Zsolt fideszes politikus, a bálványosi szabadegyetem egyik alapítóatyja ugyanakkor arról beszélt, Európa válságban van, de a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mit jelent az európaiság. Miközben az általános félelemérzetre az Európai Bizottság zsarnokoskodással és önkénnyel felel, a magyarságnak van megoldási javaslata, amelyet a határon túli magyarok is megerősíthetnek, ha részt vesznek a népszavazáson. Kiemelte, a megoldást a keresztény Európa újraélesztése jelentheti.

A magyar nemzet közjogi szempontból egységesült

Potápi Árpád János köszöntőjében elmondta, a tusnádfürdői szabadegyetem az elmúlt 26 évben a kisebbségi magyarság egyik legfontosabb kulturális és nemzetpolitikai rendezvényévé nőtte ki magát, ahol a panelbeszélgetések alatt számos olyan gondolat hangzott el, amely később az országgyűlés elé került. Ennek köszönhetően született meg a státusztörvény, a kettős állampolgárság, vagy az oktatási és nevelési támogatás. Potápi Árpád kiemelte, a nemzetpolitikában 2010-ben ismételten elinduló hullámhegy még mindig érezteti hatását, a kormány számos olyan törvényt hozott, amely révén létrejött a nemzetpolitikai keretrendszer. Ennek segítségével

PestiSracok facebook image
Potápi Fotó: maszol.ro

Szebb a világ velünk, mint nélkülünk

Potápi Árpád János kiemelte, eddig 850 ezren folyamodtak magyar állampolgárságért, és 780 ezren már le is tették az esküt. Hozzátette, 2014 óta egyre inkább előtérbe került a szülőföldön való boldogulás kérdése, ennek elősegítése a nemzetpolitikán túl gazdaságpolitikai kérdés is. A Kárpát-medence magyarságának legfontosabb problémái az elvándorlás és a népesség fogyása, ezért például a szakképzésekkel, vagy a határon túli fiatal vállalkozók megsegítésével mérsékelni kell az elvándorlást, és ösztönözni a gyermekvállalást. Záró gondolatként egy székely tanító gondolatát idézte, aki úgy fogalmazott,

A magyarság identitása európai identitás

Németh Zsolt tusványos idei jelmondatát - Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! - bontotta ki köszöntőjében. Mint kifejtette, bár a magyarság identitása egy európai identitás, ez mostanában, látva például az angol népszavazás eredményét, koránt sem olyan egyértelmű. Hozzátette, Magyarországon egyes szélsőséges vélemények is megkérdőjelezik, hogy a magyarság összetartozik Európa népeivel, ugyanakkor ez koránt sem tekinthető az általános álláspontnak.

Nekünk nem kell elmagyarázni, mit jelent az európaiság

Az, hogy itthon vagyunk Európában, azt jelenti, nincs szükségünk kioktatásra, nekünk nem kell elmagyarázni, mi az európaiság, és jogunk van az egyet-nemértéshez is – hangsúlyozta Németh Zsolt. Hozzátette, Európa nagyarányú válsággal küzd, amelybe éppúgy beletartozik a migráció, a terrorfenyegetettség, vagy az orosz birodalmi ösztönök újjáéledése. Ennek egyik lecsapódása a brit kiválás, de egy általánosan tapasztalható összeurópai félelemérzet is. Németh Zsolt véleménye szerint az EB e félelemre adott rossz, agresszív, sokszor zsaroló és önkényeskedő válaszaival szemben Magyarországnak is van elképzelése, amelyet a népszavazáson való részvétellel a kisebbségi magyarság tagjai is megerősíthet.

tusv2
Fotó: Baranyi Ildikó/MTI

A szkepszis öl, a kritika épít

Németh Zsolt kiemelte, az euroszkepticizmus nemcsak zsákutca, de romboló is. Véleménye szerint a magyar álláspont inkább eurokritikus, ami inkább támogatni, építeni szeretné az európai intézményrendszert.

Keresztény Európa 2.0

Az itthon leszünk kifejezés arra utal, rendelkezünk jövőképpel, van elképzelésünk arról, hogyan kellene kinéznie Európának, és benne Közép-Európának – mondta Németh Zsolt. Hozzátette, kiemelt jelentősége van a Kárpát-medencei összefogásnak, és hogy a kisebbségi magyarságnak is legyen jövőképe, illetve egy az egységes magyarság jövőképében helyet kaphasson, „egy közösségben, együtt láthassuk meg az alagút végét”. Németh Zsolt véleménye szerint ennek egyetlen útja a keresztény Európa újjáélesztése, azaz a Keresztény Európa 2.0. Ennek az ügynek szeretnék megnyerni a visegrádi országokat is.

Hangsúlyozta:

Forrás: PestiSrácok.huFotó: Baranyi Ildikó/MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.