2022-es országgyűlési választás
Ultraprimitív filmekkel uszít az Unhack Democracy és pár unatkozó – de jól futtatott és fizetett – színész (videókkal)
Közeledik április 3., a közélet apraja-nagyja a választásokra készül, a közbeszédet pedig már egy jó ideje a „hivatalos kampányidőszakot megelőző kampány” tematizálja. Az elmúlt években egyre jellemzőbb szokássá kezd válni, hogy színészek, zenészek, és egyéb, a politikában kiemelkedően jártas, demokráciaszakértő véleményvezérek próbálják meg befolyásolni a voksolás kimenetelét, természetesen a végrehajtó hatalom által fulladásig elnyomott nem-kormányzati szervezetekkel (NGO-k) karöltve.A Fidesz nyerne, ha most vasárnap lenne a választás
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazók 49 százaléka támogatja, míg a hat baloldali párt közös listáját csak 44 százalékuk – derül ki az Alapjogokért Központ friss közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét kedden közölték.Szentkirályi Alexandra: előre kell mennünk, nem a Gyurcsány-korszakba
A Magyar Nemzet keddi lapszámában megjelent interjúban Szentkirályi Alexandra azt mondta: nincs fontosabb kérdés egy szülőnek annál, mint a gyermeke jövője. „Erről döntünk áprilisban, kétszeresen is” – jelentette ki. A kormányszóvivő arról is beszélt: szerinte előre kell mennünk, nem hátra a múltba, a Gyurcsány-korszakba.Hidvéghi: EP-képviselők levele mutatja, a bevándorláspárti baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba
Európai parlamenti (EP-) képviselők levele mutatja, hogy a bevándorláspárti európai baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba, mert el akarják érni, hogy az Orbán-kormány ne tudja folytatni a munkáját – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.Dopeman szerint a Fidesz egy 12 éves Audi, az ellenzék pedig egy 30 éves, szakadt Polski Fiat
Hétfő délután kicsit spontánul jelentkezett be Facebook-oldalán Dopeman. A rapper egy metaforával próbálta megvilágítani követői számára, hogy miért nem fog a baloldali összefogásra szavazni április 3-án, és miért favorizálja az utóbbi időben a kormánypártokat.Tahóságnak nevezte Márki-Zay kijelentését a fogyatékosokról a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
A legvisszataszítóbb ebben, hogy ő a fogyatékos szót negatív értelemben használta. Úgy, mint hogyha az, hogy valaki így éli az életét, pejoratív dolog lenne, az emberi értékeinek a csökkentségét jelentené – kommentálta a Magyar Nemzetnek Márki-Zay fogyatékosokat sértő kijelentését a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki szerint a „fogyatékos” szót a hülye szinonimájaként használni emberi tahóság, közéleti, politikai személytől pedig visszataszító ilyet hallani.A Riporter – Nemváltás, hormonkezelés szülői engedély nélkül? (Videó!)
A Riporter bemutatja: a nyugati mindennapok része, de Magyarországon is jelen van már a gyermekek erőszakos szexuális befolyásolása. Ezért is fontos az erről szóló népszavazás, amelyen a parlamenti választással egy időben, április 3-án nyilváníthatunk véleményt. A Pesti TV műsorában mások mellett Varga Judit igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is megszólalt.Hadházy miniszterként vizionálja magát, ha győz a baloldal (Videó)
Hadházy Ákos a Partizán műsorában elmondta: Márki-Zay Péter felkérte, hogy vezesse a korrupcióellenes munkát egy új kormány felállása esetén. A hivatalnak még nincs pontos, végleges neve, de Korrupcióellenes Hivatalként emlegette.Márki-Zay szerint az emberek többsége Fidesz-győzelemre számít, a Nézőpont Intézet kutatásai azonban rácáfolnak erre
Úgy tűnik, Márki-Zay Péter is kezd kapcsolni és a baloldali pártok vezetői után immár maga is nekikezd a választások elcsalásáról szóló narratíva építgetésének. Kínos, megmagyarázhatatlan szekunder szégyenérzet járja át az embert a baloldal miniszterelnök-jelöltjének sorait olvasva, amelyben egyszerre ismeri el, hogy az emberek a jelenlegi kormánypártok győzelmével számolnak, ugyanakkor egy huszárvágással nyargal át a szavazatvásárlás ingoványos talajára, ahonnan a nemzetközi megfigyelők jelentette segítségig evickél el azzal a halovány reménysugárral, hogy azért a kutatásokban még jól állnak.Ajánljuk még















