2024-es ep-választás
Menczer Tamás: Vasárnap mindenkire szükség van (VIDEÓ!)
A miniszterelnök elmondta, hogy mi fog történni. Lesz egy választás 9-én. Utána nem sokkal lesz majd egy ülés Brüsszelben, ahova kimennek a miniszterelnökök. Ott minden miniszterelnök viszi a hátizsákjában a választási eredményét. És akkor leülnek az asztalhoz, és megnézik, hogy hol mi a helyzet. És a magyar miniszterelnök, aki egy nagy harcos, és mindig kitart a magyar érdekek mellett, de akkor tud eredményesen harcolni, és akkor tudja a békét megvédeni, ha ő azt tudja mondani, és mindenki látja, hogy a magyar emberek ott állnak mögötte, világos igent mondtak a békére, és nem akarnak háborút -mondta Facebook videójában Menczeer Tamás a Fidesz kommunikációs igazgatója. Isten véled, édes Ursulám – Megtarthatja-e a helyét a választások után az Európai Bizottság elnök asszonya?
Nem áll jól Ursula von der Leyen szénája, és ha meg akarja tartani a munkáját, akkor nagyon meg kell küzdenie érte, amihez egy kicsit több kell majd néhány Pfizernek küldött SMS-nél. Az EB elnök asszonya (németektől nem túl meglepő módon) ugyanis elszámolta magát, és míg 2019-ben még a normalitás jeleit mutatta, ezzel megnyerve Orbán és Macron támogatását (tegyük hozzá azóta ez utóbbi is "megváltozott"), addig mostanra mindent megtett, hogy elzavarja a jobboldali támogatóit, az EP-választáson pedig várhatóan az ID és az ECR szerepelnek majd királycsinálóként. Meg persze az "elszigetelődött" magyar kormányfő, akinek a támogatása eldöntheti a két jobboldali pártcsalád együttműködését is.