99 mozgalom
Pénzmosás gyanúja miatt is folyik a nyomozás Karácsonyék mozgalma ellen
Pénzmosás miatt is vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.50 eurós címletekkel vették meg Karácsony Gergelyt
Ebben az egyre csak durvábban szerteágazóbbá váló Karácsony-féle sztoriban nem is az az igazán nyomasztó vagy éppen érdekes, hogy folyamatosan újabb és újabb események derülnek ki. Még csak nem is az, hogy Karácsony és brigádja úgy hazudozik róla, mintha kötelező volna. Mondhatni, ez a játszma része. Hiszen ők is tudják, hogy hazudnak, mi is tudjuk, hogy hazudnak, sőt, azt is tudják, hogy mi tudjuk, hogy hazudnak. Ez gyakorlatilag a nemzetközi baloldal működése kicsiben.Hont András is keményen beleszállt Karácsonyékba a „mikroadományok” kapcsán
Úgy tűnik, hogy már a kormánnyal nem szimpatizáló közéleti megmondóembereknél is kiveri a biztosítékot az olyan típusú arcátlan hazudozás, amit Karácsony Gergely és népi zenekara folytat a mikroadomány-botrány kirobbanása óta. Ezúttal Hont András ment neki a főpolgármesternek közösségi oldalán.A bank sem hitte el, hogy kötegelt eurótízezreket gyömöszöltek a gyűjtődobozba – Az OTP is feljelentette Karácsony 99 mozgalmát
Egyre mélyebben a korrupció mocsarában: már az OTP Bank is feljelentést tett Karácsony Gergely 99 Mozgalmának finanszírozása ügyében – írta meg a Magyar Nemzet. A lap birtokába jutott feljelentés szerint a főpolgármester által gründolt mozgalom számlájára több mint félmilliárd forint érkezett annak megnyitása óta.Nacsa Lőrinc: minden külföldi baloldali kampánypénz Bajnai Gordonnál landolt
A nemrégiben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentésből kiderült, hogy majdnem minden, a baloldal országgyűlési választási kampányát finanszírozó külföldi támogatás a baloldal belső emberénél, Bajnai Gordonnál és a cégcsoportjánál, a DatAdatnál landolt – jelentette ki az MTI-hez hétfőn eljuttatott videonyilatkozatában a KDNP parlamenti frakciójának szóvivője.Eddig tisztázatlan, miért Bajnai Ausztriában bejegyzett cégcsoportjához vándoroltak először a guruló dollárok
A nemrégiben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentésből kiderült: lényegében minden külföldi kampánytámogatás a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat cégcsoportnál landolt, de még a Karácsony Gergely 99 Mozgalmához tisztázatlan forrásból befizetett félmilliárd forint is a szóban forgó vállalkozásoknál kötött ki – írja a Magyar Nemzet.Karácsonyék most a 99 Mozgalom nyomait próbálják meg amatőr módon eltüntetni – A Tűzfalcsoport elemzése
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere már régóta szeretné eltüntetni a múltat és az összes pénzt, ami idáig érkezett. Csakhogy ez nagyon nehezen sikerül neki. Elsőként az 506 millió forint akadt meg a torkán. Azonban ez nem szegte kedvét: most még mélyebbre szeretne ásni. A 99 Mozgalom lett az eltüntetni kívánt szervezet. Igen, ahová a „mikroadományok” érkeztek! Csakhogy ezt az eltüntetést – ismét – baromi rosszul csinálják. Erről szól a Tűzfalcsoport összefoglalója.Hollik István: Karácsony Gergely és a dollárbaloldal továbbra sem tisztázta magát a pénzmosási botrány alól
A Fidesz arra vár választ Karácsony Gergely főpolgármestertől és Gyurcsány Ferenctől, a DK elnökétől, hogy pontosan ki vagy kik azok a külföldi adományozók, akik a Karácsony Gergely kampányát támogató 99 Mozgalmat finanszírozták, és mit kértek cserébe a több százmilliós támogatásért – erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt az MTI-nek hétfőn eljuttatott videonyilatkozatában.Karácsony kínos magyarázatai kártyavárként omlanak össze a félmilliárdnyi valuta származását illetően
Több mint két hete nem tudjuk, kik adták össze Karácsony Gergely kampánytámogató szervezetének azt a több mint félmilliárd forintot, amit a főpolgármester párttársa fizetett be a 99 Mozgalom bankszámlájára – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, időközben számos magyarázkodást hallhatunk a főpolgármestertől. A cikk négy pontba gyűjti azokat a tényeket, amelyek Karácsony Gergely érveit megcáfolják.Ajánljuk még

















