Bántalmazta, meztelenül táncoltatta fogva tartott párját az abonyi férfiPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 szeptember 7. Tíz hónap kutatás után fogták el a ceglédi rendőrök azt a 38 éves K. Gábort, aki egészen brutális módon elbánt a párjával Abonyban – írja a 24.hu. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság által közölt gyanúsítás szerint a férfi fogva tartotta a nőt, verte, hideg vízben fürösztette, meztelenül táncoltatta és megalázta, de olyan is előfordult a rendőrök szerint, hogy megkötözte, majd a kocsija után kötötte és egy kietlen földúton húzta maga után.
Egy abonyi család elrabolt egy nőt, prostitúcióra kényszerítette, megkínozta, majd 40 ezer forintért eladtaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 29. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. Mihály 31 éves és F. Sándor 25 éves abonyi, valamint F. Mihály 50 éves szolnoki lakosok ellen – írja a rendőrség.
Facebookos poszt miatt emelnek vádat egy abonyi fiatal ellenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 26. Az új koronavírussal kapcsolatban terjesztett rémhírt egy abonyi fiatalember. A felelőtlen, sőt, jogi kategóriába tartozó cselekedet miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai rémhírterjesztés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a fiatalembert, aki beismerő vallomást tett.