afganisztáni kivonulás
Az afgán elnök elismerte a tálibok győzelmét
Asraf Gáni afgán elnök Facebook-bejegyzésében kijelentette, hogy a tálibok győztek, így most már az ő felelősségük az ország vezetése, becsületének és létének megőrzése, az államfő egyben azt is megerősítette, hogy elhagyta az országot.A tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban
Tálib parancsnokok azonban azt közölték a Reuters hírügynökséggel, hogy elfoglalták az elnöki palotát Kabulban és nemsokára hivatalosan kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett. Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött.Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli nagykövetségét
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában jelentette be, hogy az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség – még az afgán fővárosban tartózkodó – személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba.Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget a kabuli átmeneti kormányról
Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak adott interjút az Afganisztáni események kapcsán. A politikus szerint most az a legfontosabb, hogy önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek.Elkezdődött Kabul ostroma – A német hadsereg mentőakcióra készül (Frissítés!)
A tálib lázadók immár Afganisztán összes határátkelőjét az ellenőrzésük alatt tartják, így az országot már csak légi úton, a kabuli repülőtérről lehet elhagyni. Időközben a lázadók folytatták az előretörést és elérték a fővárost. A német hadsereg sajtóinformációk szerint a velük együttműködő afgánok kimenekítésére készül.Újabb tartomány adta meg magát harc nélkül a táliboknak Afganisztánban
Harc nélkül megadta magát a radikális iszlamista táliboknak a közép-afganisztáni Dajkundi tartomány, és vasárnap reggelre a keleti Nangarhar tartomány székhelye, Dzsalálábád városa is elesett, ezzel Afganisztán területének bő kétharmada, a harmincnégy tartományból huszonkettő, már a szélsőségesek kezében van.Menekültáradat roppanthatja meg Európát Afganisztán miatt
Menekültáradat, káosz, meglepő tálib előre nyomulás - talán így lehetne néhány gondolatban összefoglalni az elmúlt napok történéseit Afganisztánban, ahol a radikális iszlamisták már Kabul környékén járnak, az ország jelentős részét ellenőrzésük alá vonva. A NATO vezető hatalmait váratlanul érte a tálib térhódítás, és azonnal megkezdték kimenekíteni a velük szövetséges afgán tisztviselőket. Bár az Egyesült Államok, Kanada valamint az Egyesült Királyság is több tízezer menekült befogadását vállalta, ám a helyzet romlásával egyre több migráns veszi az irányt Európa felé. Ez pedig komoly biztonsági kockázattal jár, még szerencse, hogy az uniós hatóságok szerint a menekültáradatra felkészült a kontinens, és a Frontex is megerősítette a tengeri határok védelmét.Miután Amerika kivonult, jött az összeomlás: a tálibok kezdik újra átvenni az uralmat Afganisztánban
Pár hét alatt összeomlott minden Afganisztánban, amit a nemzetközi erők amerikai vezetéssel húsz éven át építgettek. A radikális, militáns iszlamizmust követő Talibán úgy veszi uralma alá Afganisztánt hetekkel az amerikai erők kivonása után, mintha nem is létezett volna Oszáma bin Láden, a szeptember tizenegyedikei merénylet, illetve a húsz évvel ezelőtt indult amerikai válaszcsapás a terroristákat rejtegető tálibok ellen.Görög miniszter: az EU nincs kész egy újabb migránsválságra
Az Európai Unió nincs abban a helyzetben, hogy meg tudjon birkózni a 2015-öshöz fogható újabb migránsválsággal, ezért meg kell akadályoznia az egyre terebélyesedő afgán konfliktus elől menekülők áradatát – jelentette ki szerdán Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszter.Ajánljuk még
















