afrika
Koronavírus – Napi összefoglaló: egyre több beteg hal meg Olaszországban, a nyugat-európai országokban rohamosan terjed a járvány, drákói szigor a Balkánon
Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az utóbbi huszonnégy órában, és ezzel 4825-re emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4821-gyel emelkedett. Spanyolországban és Franciaországban szintén jelentősen emelkedett egy nap alatt az áldozatok száma.Világjárvány – Négy magyar Kamerunban rekedt, nem tudják, mikor juthatnak haza
Négy magyar rekedt Kamerunban; egyelőre nem tudják, mikor és hogyan tudnak hazajutni, miközben érezhetően egyre nagyobb a feszültség a helyi lakosok és az ott ragadt turisták között – mondta az Indexnek Tempfli László, akinek a neve a Budapest-Bamako rali kapcsán is ismerős lehet. Most is egy nagyobb túra részeként, saját autóval jutott el Kamerunba: Fokvárosból indult még bőven a járvány kitörése előtt, és Namíbián, Angolán és Kongón át jutott el Kamerunba. Társával Gabon felé hagyták volna el az országot, de a határokat lezárták.Afrikában meghaladta a fertőzések száma az ezret – Az elnökök semmibe veszik a korlátozásokat
Afrikában szombatra meghaladta az új koronavírusos esetek száma az ezret; két államfő is semmibe vette a saját utazási korlátozásait, hogy részt vegyen kollégája beiktatásán.Visszafordítanak egy repülőgépet Johannesburgban – Újabb fertőzések Afrikában
Vesztegzár alá vettek pénteken egy repülőgépet Johannesburg repülőterén; az utasokat orvosok vizsgálják az új típusú koronavírus okozta járvány veszélye miatt. A fertőzés megjelent a Zöld-foki Köztársaságban is és Nigerben is; az egészségügyi hatóságok a helyi fertőzéstől tartanak. Turisták ezrei rekedtek Marokkóban.Lassan, de folyamatosan nő a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvúk száma
Lassan, de folyamatosan emelkedik a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) vadon élő példányainak a száma, ami azt jelzi, hogy eredményesek az orvvadászat miatt a kihalás szélére került faj megóvását célzó erőfeszítések.Élő marhákkal fizeti ki Csád egy 82 millió fontos tartozását Angolának
Élő marhák szállításával egyenlíti ki egy nagyobb tartozását Csád Angola felé – írta a Világgazdaság csütörtökön a BBC-re hivatkozva. A szokatlan egyezség mindkét afrikai államnak praktikus megoldás, mivel Csád – lévén a világ egyik legszegényebb országa – nem rendelkezik készpénzzel, míg Angolának szarvasmarhára van szüksége. Csád 82 millió fontnyi tartozást törleszt az állatokkal – olvasható a Világgazdaságban.WHO: a járvány szétzilálhatja Fekete-Afrika egyébként is túlterhelt közegészségügyi szolgálatait
Az új koronavírus-járvány szétzilálhatja Fekete-Afrika egyébként is túlterhelt közegészségügyi szolgálatait – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A térség legtöbb országában az utóbbi napokban jelent meg a Covid-19 fertőzés, és óvintézkedések bevezetésére kényszerítette hatóságaikat. Már Óceánia országai is bevezetnek különböző intézkedéseket, noha a vírus még csak egyetlen helyen, Francia Polinézián jelent meg.Sorra zárják le határaikat a külföldiek előtt az afrikai országok, korlátozások Latin-Amerikában is
Több afrikai ország rendelt el beutazási tilalmat a külföldiekkel, illetve az új koronavírus által fertőzött államokból érkezőkkel szemben vasárnap, az afrikai kontinensen már 26 országban mutatták ki a kórokozót. Latin-Amerikában is korlátozásokat vezettek be.Ajánljuk még

















