Pesti Srácok

agresszivitás

Dobrev az Európai Parlamentben könyörgött, hogy vegyék el a pénzt a magyaroktól, Cseh Katalin transzhódokkal érzékenyítené a magyar ovisokat (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 július 9.
Elképesztően agresszív támadás alatt áll Magyarország, ennek pedig nincs más oka, mint hogy a kormány rögzítette: a magyar gyermekek agyát tilos arrogáns homoszexuális propagandával mosni. Már most látszik, hogy az alapvetően pedofilellenes törvény jó döntés volt, hiszen napról napra derülnek ki az agresszív törpekisebbség machinációi, amelyeket a Karantén sem hagyhatott szó nélkül. A torz külsejű és belsejű drag queen-ek egyelőre távol maradhatnak a magyar óvodáktól, és furcsa egyáltalán abba belegondolni, hogy mindez egyáltalán szóba jöhet. Újból szembesülhetünk azzal, hogy a társadalom egymás ellen való hergelése zajlik, hiszen a magyarok sosem voltak kirekesztőek: azért senki sem sérül, mert homoszexuális. Azt azonban nem tűrjük, hogy agresszívan propagálják, ahogy egy hazánkban is fogható gyermekcsatornán, ahol transzhódok, homoszexuális medvepapák vonulnak a Pride-on, miközben a hagyományos családmodell meg sem jelenik. Az énekes pedig egy amerikai transzvesztita, aki férfiként női parókában, kirúzsozva önti a szennyet az óvodásokra. A Karantén a deviancia mellett a baloldal gonoszságát sem felejtette ki a mai adásból, hiszen Dobrev Klára és Cseh Katalin egyaránt az Európai Parlamentben könyörgött azért, hogy hazánk ne kapjon pénzt az uniótól; cserében, ha hatalomra kerülnek, természetesen újra kiárusítják majd az országot. Bangóné pedig vette a bátorságot, hogy a kormány családbarát politikájába kössön bele; tette mindezt úgy, hogy 2010 előtt részese volt a magyar családok kisemmizésének, főnöke, Gyurcsány Ferenc kedvéért pedig egész családjával plakáton hirdette, hogy szavazzanak nemmel a külhoni magyarok kettős állampolgárságára. A Karantén lemerült a jakabi mélységekbe is, hiszen a Jobbik elnöke végre találkozott azzal a magyar melóssal, akit eddig mindig megszólított képzelt beszélgetései során, csak a valóság egészen másképp sült el, mint amit a nagy demagóg elképzelt. Ezért hiába a kommunista technikával összevágott videóhalmaz, ami Jakabról azt sugallja, hogy a nép egyszerű gyermeke, mi tudjuk, hogy ő valójában az, aki a tízmillió forintos kocsit pár órára lecseréli egy rozoga tragacsra, hogy megmutassa: együtt dobban a szíve a néppel. Sajnos azonban az ő szíve inkább a luxusért dobog, miközben hülyének nézi a magyar embereket. Nézzétek most is a Karantént, mindenki talál benne csemegéket!
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.