agyhalottak
A szélsőliberálisok akár az újszülötteket is engednék abortálni – legközelebb az ovisok jönnek?
A Karanténvlog erős témákkal érkezett a karácsonyi ünnepek előtt, pedig Jézus születésének ünneplése valami egészen más hangulatot érdemelne. Azonban az ukránok gusztustalan módon megfenyegették hazánkat, mert karácsonyi tűzszünetet mertünk ajánlani a mészárlás közepette, valamint a szélsőliberálisok is tettek arról, hogy magas vérnyomással várjuk a Jézuskát. Ezek a véglények ugyanis olyan tervezeteket dolgoztak ki, amely szerint az újszülötteket is meg lehet ölni, ha mégsem kívánja az anya a gyermeket. Amikor ezt a felháborító aljasság ellen fel mertek szólalni többen, akkor a balos tényellenőrök már előre ordítoztak, hogy nincs ilyen terv. Aztán kiderült, hogy Hollandiában már létezik is, tehát a cáfolatból önleleplezés lett. A Karantén végül a Tisza Párt fővárosi képviselőit sem hagyhatta ki az adásból, akik továbbra sincsenek a helyzet magaslatán és akkor még finoman fogalmaztunk. Magyar Péter agyhalottai ugyanis beszélni sem tudnak, de amikor végre megfogalmaznak egy-egy érthető mondatot, abban sincsen sok köszönet. Nézzétek továbbra is a Karanténvlogot, iratkozzatok föl a Youtube, a Rumble és a TikTok csatornánkra és mindenkinek áldott, boldog és békés karácsonyt kívánunk! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után