ai
Hupsz: a Google eltávolította a fegyverek tervezésére és az emberek megfigyelésére vonatkozó tilalmat az AI-alapelveiből
Még 2018-ban derült ki, hogy a Google titokban együttműködik az amerikai Védelmi Minisztériummal a “Project Maven” nevű program keretében, amely drónok képalkotó rendszereinek AI-alapú elemzésére irányult. Ez nem tűnik nagy dolognak, miért nem tenné, mégis el akarta a cég kerülni a balhét, ezért ezt követően közzétette mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapelveit, amelyekben megfogadta, hogy AI-technológiáját nem használja olyan fejlesztésekre, amelyek „károsak lehetnek”, illetve amelyek sértik az emberi jogokat vagy a nemzetközi jogot. Most kvázi az éj leple alatt – miközben mindneki arról írt, hogy a cég beszünteti a sokszínűségi programjait, meg a transznemű mosdókat – a Google frissítette az AI-alapelveit, és eltávolította a fegyverekre és az emberek megfigyelésére vonatkozó tilalmat. Hupsz. Nem lesz többé nehéz a szakítás: az AI legyártja nekünk már az exünket is – Dezse Vű
Szerintetek normális az, ha férfiak egy online avatart készítenek a volt barátnőikről a szakítás után, és virtuálisan folytatják velük a kapcsolatot? Nem? Pedig ez mostanában nagyon gyakori, és van rá egy alkalmazás is, aminek az a neve, hogy „talk to your ex”, azaz beszélgess az exeddel. Vagyis lett egy újabb módja annak, hogy a mesterséges intelligencia miatt a világ egy kicsit rosszabb hely legyen. Nem világos egyébként, hogy miért akarna bárki az exével beszélgetni, meg akinek már egyszer volt egy igazi barátnője, az miért akar most virtuálisat, egy viszont biztos: nincsen rosszabb egy sértődött férfinél, akivel szakítottak. Ez Magyar Péteren is jól látszik, bár egyáltalán nem akarok most róla beszélni. Felöltözteti a testüket mutogató lányokat egy konzervatív AI – Dezse Vű
Tudjuk, az emberiség minden csodálatos technikai vívmányt és eszmét arra használ fel, hogy a végén minden a női mellekről és a szexről szóljon, ha éppen már a tudatmódosítással és a szivárványos propaganda eladásával már végeztek. És ez gyorsan meg szokott lenni. Ez a korszak nem ért véget, soha nem is fog valószínűleg, de mindenképpen hírértéke van annak, hogy valaki – talán először – őszintén jóra használja a közösségi médiát és a technológia egy nagyon veszélyes és nagyhatalmú újdonságát, a mesterséges intelligenciát. Teszi ezt úgy, hogy az ember, az AI segítségével szó szerint visszateszi az interneten magukat olcsó húsdarabként mutogató és áruló lányokra a nadrágot és a blúzt, sőt, néha megmutatja milyenek lennének, ha gyermekeik, családjuk lenne. Az ötlet működik, és egyre észszerűbb. Hamarosan indulhat az első AI-hírcsatorna, ami azt is eldönti, hogy mi érdekelhet minket – Dezse Vű
Tavaly december végén egy furcsa videó jelent meg az interneten. Ebben egy nőnek látszó AI azt állította, hogy ők lesznek az első olyan hírcsatorna, médium a világon, ahol nem dolgoznak majd emberek, a tartalmat kizárólag a mesterséges intelligencia intézi majd. A "Channel 1" névre keresztelt csatorna nem titkolt szándéka, hogy teljesen átalakítsa a médiát, mert szerintük ez a jövő. Ráadásul állítólag mindenkinek személyre is tudják majd szabni a híreket, vagyis senki nem lát, hall, vagy olvas majd olyat, ami esetleg nem egyezik a véleményével, vagy azzal a valósággal, ami neki tetszik… Te jó ég! Lehet, hogy a Telex és a 444.hu is AI-vezérelt? Aztán persze az is lehet, hogy az egész nem igaz és egy hatalmas nagy álhírrel van dolgunk, semmit nem lehet kizárni, de akkor is érdemes beszélgetni erről, mert az ötlet már biztosan megvan, és valószínűleg a szándék is. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.