aktivisták
Őrizetbe vették az Alekszej Navalnijt támogató aktivistákat
Őrizetbe vett az orosz rendőrség több, Alekszej Navalnijt támogató aktivistát, aki részt vett az Orvosok Szövetsége szakszervezet tüntetésén a pokrovi börtön előtt, ahol az elítélt ellenzéki politikus a büntetését tölti.Ki áll az amerikai zavargások mögött? Így talált egymásra az Antifa és a mainstream média
George Floyd halálának felelősét még mindig nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani: egyes szakértői vélemények szerint krónikus betegségéből eredő szívroham, mások szerint pedig a brutális rendőrségi fellépés következtében fulladás végzett vele. Ennek hitelt érdemlő megállapítása az orvosszakértők feladata lenne. Bizonyos aktivista csoportok azonban nem így gondolják ezt, és igyekeznek politikai tőkét kovácsolni Floyd haláláról. A legerőszakosabb és legaktívabb szélsőbaloldali agitátorcsoport, az Antifa, amelynek – mint az egy stuttgarti elemző, Eoin Lenihan kutatásából kiderült – komoly összeköttetései vannak a mainstream médiával, amely tevékenyen igyekszik "elsikálni" a Donald Trump amerikai elnök által már másodjára nem hivatalosan terrorszervezetnek nyilvánított csoport atrocitásait. Lenihan tanulmányában nem kevesebbet állít, mint hogy a balliberális, mainstream média összejátszik az Amerikát polgárháború-közeli állapotba taszító Antifával.Gyurcsány aktivistái "rendkívül vicces" flashmobon élték ki fölös energiáikat
Ha gúnyolódásról és öncélú, gyatra poénkodásra van szó, akkor a DK megállíthatatlan. A Demokratikus Koalíció aktivistái egy ironikusnak szánt flashmob keretében jelképesen átadták az M5-ös metrót.Rátámadtak a DK aktivistái a Hír TV stábjára
A Hír TV munkatársai Gyurcsánynét a Demokratikus Koalíció (DK) által bejelentett (elő)választási csalásról, Kálmán Olgát pedig realitásokat nélkülöző főpolgármesteri programjáról szerették volna kérdezni, de ők nem akartak válaszolni, a DK aktivistái pedig lökdösni kezdték a riportereket, még a kamerájukat is letakarták.Tucatnyi aktivistát utasítottak ki Lengyelországból
Kiutasítottak Lengyelországból, illetve nem engedtek belépni az országba legalább 13 környezetvédő aktivistát, akik részt akartak venni a katowicei ENSZ-klímacsúcsértekezleten - közölték pénteken környezetvédő szervezetek.Államcsíny gyanúja miatt hallgattak ki Soros-aktivistákat Szlovákiában
A Fico-kormány megpuccsolása miatt hallgatta ki a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupcióellenes egysége azokat a feltehetően Soros Györgyhöz köthető aktivistákat, akik ellen a napokban érkezett névtelen feljelentés. A fiatal aktivisták többek között a Kuciak-gyilkosság után is szerveztek országszerte kormányellenes tüntetéseket.Fotók bizonyítják, hogy Sargentini Soros aktivistáival készül a jövő heti leszámolásra!
Azután, hogy kiderült, Judith Sargentini, a holland zöldek EP-képviselője szinte kizárólag Soros Györgyhöz köthető szervezetektől kért háttérinformációkat a Magyarországot növekvő antiszemitizmussal és a jogállam leépítésével vádoló jelentéséhez, most fotókon lepleződött le, hogy Sargentini Soros-aktivistákkal készül a nagy napra, azaz Magyarország jövő szerdai megbélyegzésére. A képeket Jade Tenwick, az SB OverSeas nevű migránssegítő civil szervezet tagja tette ki a Twitter-falára, s azokon ő maga, valamint Pardavi Márta, a magyarországi Soros-hálózat egyik vezéralakja, a Helsinki Bizottság társelnöke Sargentinivel cseveg, majd közösen részt vesznek egy rendezvényen. Tenwick a posztban megköszöni, hogy Pardavi felfedte előttük: Magyarország egy borzalmas hely, ahol tönkreteszik a civil szervezeteket.Terrorizmus gyanúja miatt veszítette el több mint száz ember bahreini állampolgárságát
Megfosztottak bahreini állampolgárságától 115 embert – köztük aktivistákat és politikusokat – az arab királyságban terrorizmus gyanúja miatt - adta hírül kedden a bahreini ügyészség.Itt a Soros-hálózat titkosított haditerve!
Olyan dokumentumokhoz jutott hozzá a Tűzfalcsoport, amelyek alátámasztják: a magukat civilnek hazudó aktivisták politizálni akarnak, külföldről hoznának támogatókat maguk mellé, uralni akarják a közbeszédet, erődemonstrációra és sztrájkokra készülnek, befolyást akarnak szerezni médiatermékek felett és Alinsky módszereivel szerveznének tüntetéseket, utcára vinnének gimnazistákat. Kimondott céljuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontása - írja a csoport saját blogoldalán.Ajánljuk még