alapszervezet feloszlatása
Elnéptelenedtek a baloldali pártok Szarvason – Valószínűleg a DK-ra sincs igény, de ők azért maradtak (Videó!)
Fogynak a pártok Szarvason: megszűnt az MSZP és a Jobbik helyi alapszervezete is, ugyanis kezdetben mindkét párt vezetői bedobták a törölközőt, majd követte őket a tagság. Egy idő után senki nem volt a pártokban, ezért felszámolták magukat. A DK marad, de feltehetően rájuk sincs túl nagy igény a térségben.Dilettáns, őrült ámokfutásnak nevezi az egri Jobbik Berecz Mátyás kampányát
Dilettáns ámokfutásnak nevezi a megszűnt egri Jobbik a Berecz Mátyás körül zajló eseményeket. Mint portálunk beszámolt róla, a párt helyi szervezete a vasárnapi rendkívüli taggyűlésen elsöprő többséggel úgy döntött, hogy feloszlatja magát és levelet írtak a párt vezetésének, amely az egerinfo.com birtokába került. Levelükben leírták: nem kívánnak asszisztálni Mirkóczki Zita volt egri alpolgármester ügyeihez."Saját vezetőink számolnak fel minket" – Tovább töpörödik az MSZP
Az utóbbi hónapokban minden korábbi mértéket meghaladóan kezdett el fogyatkozni a Magyar Szocialista Párt – írja saját forrásaira hivatkozva a Magyar Hírlap. A lap szerint csak az idén 70 alapszervezet teljesen kiürült és megszűnt, 9 megyében pedig fantomizálódott az alapszervezet. Augusztus elején megszűnt az MSZP Központi Tagozati Szervezete is. Az MSZP eközben saját magát is nyirbálja. Tóth Bartalan elnöksége alatt több tucat fegyelmi eljárás és kizárás történt. Legutóbb a szocialisták csepeli ikonjának mentek neki: Dobák István ellen egy, a pártot kritizáló Facebook-bejegyzés miatt indítottak fegyelmit. A politikus szerint saját vezetőik számolják fel az MSZP-t.Újabb jobbikos alapszervezet oszlatta fel magát Jakab Péter miatt
A Jobbik lassanként teljesen eltűnhet a politikai palettáról: ezúttal a herédi alapszervezet jelentette be, hogy feloszlatják magukat. A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy a Heves megyei elnök kilépését követően többen is fontolgatják a pártból való távozást.Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, valamennyi tag kilépett
Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, és valamennyi tag kilépett a pártból – ez derül ki Kocziha Tünde vasárnapi közleményéből. A helyi csoport volt elnöke búcsúzóul még hozzátette: reméli, hogy a párt egyszer majd visszatalál az eredeti útra. Megérkezett az első alapszervezet-oszlatás a gyurcsányista vonal győzelmével végződött kongresszus után.Feloszlatta szécsényi szervezetét a KDNP
Tisztelettel tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy harminc év sikeres működést követően megszűnik a KDNP szécsényi szervezete, miután az Országos Elnökség feloszlatta. A döntésről egy rövid levélben tájékoztattak minket. Az eljárás során egyszer sem kérdeztek meg minket, a koholt vádakkal szemben nem védekezhettünk – kezdték közleményüket a szécsényi KDNP-sek, a közlemény aláírója pedig az – immár csak volt – helyi KDNP-elnök Juhász Miklós. A volt szécsényi KDNP-sek hozzátették: e koncepciós eljárás azért is elfogadhatatlan, mert a szécsényi szervezet támogatásával többek között olyan országosan is ismert személyek kerülhettek be a parlamentbe, mint Surján László vagy Nagy Andor. A választások eredményeit tekintve mindezidáig Magyarország egyik legsikeresebb KDNP-szervezete a szécsényi volt.Ajánljuk még