albin kurti
Megállapodás született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezésének megvalósításáról
Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól – közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat késő este, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy a két ország közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon.Szerbiában több ezren tüntettek a Szerbia és Koszovó közötti megállapodás ellen
Több ezren vonultak utcára péntek este Belgrádban, hogy a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésére kidolgozott francia–német javaslat ellen tüntessenek.Az EU egy héten belül megegyezést vár Belgrád és Pristina között
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök március 18-án az észak-macedóniai Ohridban ismét tárgyalóasztalhoz ül, az Európai Unió pedig azt reméli, hogy addigra meg tudnak állapodni a kapcsolat rendezéséről, és alá tudnak írni egy konkrét dokumentumot – jelentette a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken.Koszovói miniszterelnök: a függetlenséget harccal szereztük meg, de csak munkával lehet megtartani
Koszovó a függetlenségét harcok és áldozatok árán szerezte meg, de csak munkával tudja megtartani és növelni - hangsúlyozta Albin Kurti koszovói miniszterelnök pénteken Pristinában országa függetlenségének tizenötödik évfordulója alkalmából. A koszovóiaknak tisztelniük kell a múltjukat, meg kell emlékezniük azokról, akik a függetlenségért harcoltak, annak előnyeit viszont már nem tudják élvezni - jelentette ki. Másrészt szem előtt kell tartani, hogy a fiatalokra és a jövő nemzedékekre egy jobb országot kell hagyni - tette hozzá.Tetőponton a feszültség Észak-Koszovóban
A Belgrádból érkező utasítástól függ, hogy lesz-e összetűzés Észak-Koszovóban. Albin Kurti koszovói kormányfő közölte, hogy a Pristina ellenőrzése alatt álló rendőrség bontja el az észak-koszovói szerbek által emelt barikádokat, amennyiben erre a NATO irányítása alatt álló KFOR nem hajlandó. A KFOR parancsnoka szerint mindenki tartózkodjon az erőfitogtatástól, párbeszéd útján kell megoldást találni - írja az Index.A szerb elnök a Koszovóban elfogott szerbek szabadon bocsátását követeli
A koholt vádak alapján elfogott ártatlan szerbek szabadon engedését követelte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök hétfői, belgrádi sajtótájékoztatóján. Emellett arra kérte a koszovói rendőrséget, hogy ne lépjenek Észak-Koszovó területére állig felfegyverkezett rendőrök, mert megzavarják a lakosság békéjét. Egyben a helyi szerbeket arra szólította fel: ne támadjanak a nemzetközi békefenntartókra, mert nem szabad alapot adni arra, hogy esetleg a koszovói szerbeket kiáltsák ki bűnösnek a fennálló feszültségek miatt.Lezárult a két éve tartó rendszámtáblavita Koszovó és Szerbia között
Megállapodásra jutott Szerbia és Koszovó a két éve tartó rendszámtáblavitában, és ezzel csökkent a térségben kialakult feszültség – közölte reggeli híradójában a szerbiai közszolgálati televízió (RTS). Ennek értelmében Szerbia felhagy azzal, hogy koszovói települések betűjelzésével ellátott rendszámokat állítson ki, Koszovó pedig eláll a koszovói szerbek rendszámtáblacseréjére vonatkozó intézkedésektől, illetve a pénzbüntetések kirovásától. A szerb fél azt is vállalta, hogy nem állít ki új rendszámtáblákat, ám a megállapodás értelmében joga van a régiek megújítására. A rendszámtáblacsere mintegy tízezer koszovói szerbet érintene.Készenlétbe helyezték a szerb hadsereget
Készenlétbe helyezték a szerb hadsereget, valamint növelték a harckészültséget, hogy a katonaság minden esetleges feladatra azonnal válaszolni tudjon – közölte Miloš Vučević szerb védelmi miniszter kedden. Mint mondta, az erre vonatkozó utasítást Aleksandar Vučić államfő a hadsereg főparancsnokaként adta ki.Ajánljuk még