alec baldwin
Lejáratókampányt indítottak a TEK ellen a kellékfegyverek miatt
Ami Új-Mexikóban történt Brad Pitt filmjének forgatásán, Magyarországon nem fordulhat elő a szabványok szerint hatástalanított fegyvereket használva. Ennek kapcsán a Magyar Nemzet cikkében kijelentette: ma már tény, hogy hecckampány folyt a TEK ellen 2011-ben, amikor lefoglalták Brad Pitt filmjének kellékfegyvereit.Újabb részletek derültek ki arról, miért kerülhetett éles fegyver Alec Baldwin kezébe a forgatáson
Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, amellyel a halálos lövéseket leadta filmjének új-mexikói forgatásán - derült ki a megyei seriff jelentéséből, amelyet a helyi bíróságnak küldött pénteken. A dokumentum szerint Baldwinnak a csütörtöki forgatáson egy segédrendező biztonságosnak minősített fegyvert adott át, amelyről az asszisztens nem tudta, hogy éles lőszerrel van megtöltve.Reagált Alec Baldwin, miután egy kellékfegyverrel halálos lövést adott le operatőrére
A Rust című film forgatása közben eddig ismeretlen körülmények között okozott halálos balesetet követően Alec Baldwin először Twitteren reagált a történtekre – írja a 24.hu.Elhányta magát Alec Baldwin, miután megölte operatőrét egy forgatáson
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Alec Baldwin színész egy fegyverrel megölte Halyna Hutchins operatőrt, majd megsebesítette Joel Souza rendezőt a Rust című film forgatása közben. Az eset óta azonban megjelentek képek is a nyilvánosságban a gyilkosságot elkövető színészről.Reuters: az operatőrt megölte, a rendezőt megsebesítette Alec Baldwin egy forgatáson
A rendőrség egyelőre vizsgálja, mi történt a Rust című film forgatásán; annyi biztos, hogy egy operatőr meghalt, a rendező megsérült, miután Alec Baldwin világhírű színész meglőtte őket egy kellékként használt fegyverrel.Ajánljuk még





