Állami számvevőszék
Megdöbbent az Állami Számvevőszék a Jobbikon, aztán az ügyészséghez fordultak a párt miatt
Az Állami Számvevőszék az Ügyészséghez fordult, mivel a Jobbik Magyarországért Mozgalom - többszöri megkeresés ellenére - nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását. Az ÁSZ a 2017. július 10-én nyilvánosságra hozott, 2017. második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését.ÁSZ vizsgálatot kapnak a nyakukba az ellenzéki pártok
A pártok gazdálkodását vizsgálja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az év második felében, kiemelt figyelmet fordítva a párttörvény tiltott támogatások elfogadására vonatkozó szabályainak betartására. Az ÁSZ a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet más a Politika, a Demokratikus Koalíció, az Együtt − Korszakváltók Pártja, a Magyar Liberális Párt, továbbá a Párbeszéd Magyarországért Párt 2015-2016. évi gazdálkodási tevékenységét ellenőrzi majd. Nyugi, a Fideszről készített számvevőszéki jelentés már elkészült.Hazugságokkal mosdatta magát Demszky "4-es metrós" Gábor a Hír Tv-ben
Tényszerűen hamis állításokkal, hazugságokkal igyekszik negligálni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró-jelentését Demszky Gábor korábbi szabaddemokrata főpolgármester, aki városvezetőként már a rendszerváltástól a beruházás megvalósítása mellett szállt síkra, és akinek az álma megágyazott minden idők legkorruptabb építkezésének. Demszky tegnap a Hír Tv Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában magyarázta a bizonyítványát. A politikus szerint az OLAF-dokumentumnak a magyar Állami Számvevőszék korábbi jelentése az alapja, amely Demszky szerint politikai megrendelésre, "Orbán szájíze" szerint készült. Demszky ÁSZ-jelentésről szóló nyilatkozata ugyanakkor hamis és félrevezető, nem akkor és nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt a korábbi főpolgármester előadta. A PestiSrácok.hu az ügyben az Állami Számvevőszéket is megkereste, és a szervezet megerősítette, sántítanak Demszky szavai.Az ÁSZ szerint az önkormányzatok nem irányították megfelelően a hulladékkezelő társaságokat
Indokolatlanul magas közszolgáltatási díj, problémás, koordinálatlan hulladékkezelő társaságok – az Állami Számvevőszék vizsgálata olyan hiányosságokat tárt fel a helyi irányítású hulladékkezelő társaságoknál, amelyek meggátolták az egységes és arányos díjszabás kialakítását, de az is kiderült, az önkormányzatok nem tudták szakszerűen koordinálni a hulladékkezelő társaságok munkáját.Idén is csökkenhet az államadósság
Idén 74 százalékra csökkenhet a GDP-arányos államadósság - nyilatkozta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Világgazdaságnak. Barcza György a napilap keddi számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: tavaly sem volt "trükközés" és idén is sikerülni fog az adósság csökkentése.Ajánljuk még

















