Pesti Srácok

Hazugságokkal mosdatta magát Demszky "4-es metrós" Gábor a Hír Tv-ben

null

Tényszerűen hamis állításokkal, hazugságokkal igyekszik negligálni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró-jelentését Demszky Gábor korábbi szabaddemokrata főpolgármester, aki városvezetőként már a rendszerváltástól a beruházás megvalósítása mellett szállt síkra, és akinek az álma megágyazott minden idők legkorruptabb építkezésének. Demszky tegnap a Hír Tv Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában magyarázta a bizonyítványát. A politikus szerint az OLAF-dokumentumnak a magyar Állami Számvevőszék korábbi jelentése az alapja, amely Demszky szerint politikai megrendelésre, "Orbán szájíze" szerint készült. Demszky ÁSZ-jelentésről szóló nyilatkozata ugyanakkor hamis és félrevezető, nem akkor és nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt a korábbi főpolgármester előadta. A PestiSrácok.hu az ügyben az Állami Számvevőszéket is megkereste, és a szervezet megerősítette, sántítanak Demszky szavai.

Valótlanságokat tartalmaz az OLAF-jelentés, amely a regnáló kormány szájíze szerint íródott – nyilatkozta Demszky Gábor a Hír Tv-ben, aki állítja, rendőrségi anyagokkal tudja bizonyítani, hogy nem igaz, ami benne van. A volt budapesti főpolgármester azt is mondta, a BKV kitűnően végezte a munkáját és ő maga tett volna feljelentést, ha látja, hogy a metrópénzek a szocialisták vagy az SZDSZ pártkasszájába vándoroltak volna.

A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, Demszky tényszerűen hamis állításokkal, hazugságokkal igyekszik negligálni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró-jelentését. Demszky ugyanis a következőt állította Kálmán Olgának:

"Ami egyébként nagyon érdekes történet, hogy az OLAF-jelentés hogyan született. 2010-ben, mint említettem, Orbán Viktor megszerzi Budapestet és a kétharmadot. A kétharmad birtokában másokkal együtt leváltja az Állami Számvevőszék elnökét, és kinevezi a saját emberét: Domokos Lászlót. Domokos László egy nagy vizsgálatba kezd Budapesten: vajon mi van ezzel a 4-es metróval? Készíttet egy 100 oldalas jelentést a 4-es metróról, amely megállapítja, hogy 53 milliárd forintos veszteség érte a magyar államháztartást és Budapestet. Ennek alapján készül egy feljelentés, és a feljelentés alapján nyomozás indul. 2012-ben a rendőrség maga úgy zárja le a nyomozást, hogy 53 milliárd forintos kár nem keletkezett, ezt az 53 milliárd forintot egyszerűen Brüsszel átcsoportosította az egyik célról a másikra. A 2010-es állami számvevőszéki jelentés Domokos László aláírásával született, Orbán szájíze szerint írták, ezt a jelentést lefordították, szinte szóról szóra angolra."

PestiSracok facebook image

Demszky állításai ugyanakkor két ponton is hamisak: A 4-es metró ügyében az ÁSZ 2009-ben rendelt el vizsgálatot, tehát azt nem az Orbán-kormány rendelte meg, a miniszterelnök pedig nem váltotta le az ÁSZ elnökét, mert Domokos elődjének, Kovács Árpádnak 2009. december 31-én lejárt a mandátuma. Amennyiben tehát elhisszük Demszky Gábornak, hogy politikai megrendelésre készült az ÁSZ-jelentés, akkor azt csak Bajnai Gordonék rendelhették meg...

A PestiSrácok.hu az ügyben az Állami Számvevőszéket is megkereste, és a szervezet megerősítette, sántítanak Demszky szavai.

Demszky tehát hamis és félrevezető érveléssel mentegeti magát a 4-es metró ügyében, amelyről egyébként ismert, hogy a beruházás Demszky álma volt, így az ágyazott meg minden idők legkorruptabb beruházásának.