álláskeresési járadék
Nem erre számított a baloldal: alulteljesít a Fudanról szóló népszavazási kampány
Jelentősen elmarad a várakozásoktól a baloldal népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtése. Karácsony Gergely korábban úgy fogalmazott, hogy még az idén összegyűjtik a szükséges kétszázezer aláírást. Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is lehetségesnek tartotta ezt. Kunhalmi Ágnes szerint ugyanakkor eddig ötven–ötvenötezer aláírást sikerült összegyűjteniük – olvasható a hirado.hu cikkében.Elkezdte a Fudan-ellenes aláírásgyűjtését Karácsony Gergely
Megindult Karácsony Gergely népszavazásához szükséges aláírásgyűjtő kampánya, amely a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának elutasítására, és a 270 napos álláskeresési járadék bevezetésére irányul. A baloldali politikusok a közös sajtótájékoztatón a „trójai faló” kifejezést is használták.Totális bohózat: az egyesült ellenzék azt sem tudja, mit mire akar módosítani (videó!)
Ma újfent valami olyan abszurd komédiát mutatott be az egyesült ellenzék, ami alapján abba is tragikus belegondolni, hogy ebben a dilettáns gyülekezetben egyáltalán egy percre is komolyan felvetődött a gondolat, hogy ebben a formában Magyarországot valaha is kormányozzák. Márki-Zay Péter és társai látványos buktájáról Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára tett közzé egy videót közösségi oldalán.Szánthó Miklós: tavaszra lehetetlen lenne kitűzni Karácsony Gergely két népszavazását
A jogszabályban rögzített jogi eljárás menete miatt lehetetlennek nevezte az Alapjogokért Központ igazgatója, hogy a baloldal kezdeményezte két népszavazást tavaszra ki lehessen írni.Márki-Zay a gyermekvédelemnél inkább Karácsony kampányígéreteit tartja fontosabbnak
Márki-Zay Péter újabb bicskanyitogató húzással borzolja a nyilvánosság kedélyeit. Miután a baloldal miniszterelnök-jelöltje már kifejtette, hogy sem a rezsicsökkentés, sem a benzinár maximalizálását nem támogatja, most úgy látszik, hogy Karácsony Gergely korábbi kampányígéreteit helyezi a gyermekvédelem ügye helyett előtérbe. Márki-Zay ugyanis bejelentette, hogy az ellenzék megkezdi az aláírásgyűjtést a munkanélküli segély hosszabb ideig történő folyósításáért és az újonnan létrejövő Fudan Egyetem ellen, miközben nyilatkozataiban kijelentette, hogy a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseire szerinte még csak választ sem kell adni a magyar embereknek.Jóváhagyta a Kúria a Fudanról szóló népszavazást
A Kúria szerdán hitelesítette a Fudan egyetemre és a 270 napos álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket – derül ki a legfelsőbb bírói testület honlapján közzétett határozatokból. Karácsony Gergely főpolgármester júliusban jelentette be, hogy öt kérdésben népszavazást kezdeményez.Ajánljuk még