állatvédők
Újabb ügynökkörhöz tartozó személy kaphat szerepet Magyar Péter pártjában?
Rendkívül érdekes társasággal kezdi körbevenni magát Magyar Péter, legalábbis ezt látjuk, amióta bejelentette, hogy csatlakozik a Tisztelet és Szabadság (TISZA) Párthoz, amelynek egyik alelnökéről, Deák Boldozsárról kiderült, hogy nemcsak ügynök és besúgó volt annak idején, de kétes vállalkozói múlttal is rendelkezik. Ám nem ő az egyetlen ebből a körből, akit Magyar maga mellett akar tudni, ugyanis a természet- és állatvédők között az a hír járja, hogy a III/III-as ügynök, Medgyessy Péter nevelt lánya, Tornóczky Anita lehet a messiás állatvédelmis embere, aminek nagyon nem örül a hazai állatvédők társasága. Információink szerint ehhez a körhöz tartozik a korábban választási csalás miatt elítélt egri polgármesterjelölt is.Az állatvédelem és veganizmus az abortuszt is kizárja? – The Fair Right (videó)
Az állatvédelem alapvetően nagyon fontos kérdés, viszont hajlamosak vagyunk eltérően értelmezni a fogalmat. Van, aki azzal is beéri, ha egy állat nem szenved, miközben levágják, míg mások emberi jogokat követelnek egy kóbor macskáknak. A mai Fair Right-ban Pusztai Enikővel és Husi Sándorral, a Hungraian Animal Rights Corps - HARC aktivistával beszélgettünk az állatvédelem és állati jogok különböző aspektusairól. Ha valaki nem emlékezne rájuk, ők voltak azok, akik augusztus közepén Zamárdiban hústálcákra fekve és művérrel leöntve demonstrálták, milyen szörnyű azoknak az állatoknak, amelyeket leölnek. Erről bővebben IDE KATTINTVA olvashattok. Mivel Magyarországon a vegánok a társadalom mindössze egy százalékát teszik ki, sokak számára szokatlan lehet Enikő és Sándor álláspontja. Többek között ezekről a világnézetbeli ellentétekről beszélgettünk. Nézzétek meg a teljes videót!Horror a strandon: véres animációval akcióztak az állatvédők a Balatonnál az állatok leölése ellen
Zamárdiban megrázó pillanatoknak lehettek szemtanúi a strandolni vágyók, amikor a Hungarian Animal Rights Corps (HARC) állatvédő civil szervezet horrorisztikus tiltakozó akciót tartott. Véres húscafatokká maszkolva magukat feküdtek tálcákra, hogy demonstrálják, milyen szörnyű azoknak az állatoknak, amelyeket leölnek és amelyek aztán az asztalunkra kerülnek. Nem lehet humánusan gyilkolni – hangoztatták az aktivisták, akik nem kis megbotránkozást váltottak ki az ábrázolt sokkoló jelenetekkel a fürdőzőkben. A Hungarian Animal Rights Corps azzal indokolja a brutális képsorok felvonultatását, hogy szerintük csak akkor értjük meg, mit jelent levágni egy állatot, ha a helyébe képzeljük magunkat.Egy német férfi halálra éheztette a szarvasmarháit Drávakeresztúron
Kegyetlen körülmények között tartott szarvasmarhákat egy német férfi a baranyai Drávakeresztúron. A polgármester volt, aki az első elhullott állatokat észlelte. Ő értesítette a rendőrséget is, akik átvizsgálták a területet. 14 tetemet és rengeteg állati maradványt találtak, valami több csontsoványra éheztetett szarvasmarhát, amelyek sorsa még bizonytalan – számolt be az ATV.Illegális dögtelepet találtak az állatvédők a 2-es főút mentén
Dunakeszi állatvédőket hívtak a 2-es főút mentén lévő illegális hulladéklerakóhoz, miután öt kiskutyára bukkantak ott helyiek, ám még őket is lesokkolta, ami a helyszínre érve fogadta őket. Az állatmentő alapítvány munkatársai a helyszínre érve egészen friss állati maradványokra bukkantak, így valószínűsíthető, hogy dögtelepként új funkciót kapott az eddig is elhanyagolt terület – számolt be a hírről az RTL Klub Híradója.Kormányzati szinten az állatvédelem: készül az új Nemzeti Állatvédelmi Program (Videó!)
Magasabb szintre lépett hazánkban az állatvédelem. Veszprémben mutatkozott be és ismertette elképzeléseit az új nemzeti állatvédelmi program megalkotásáért felelős, most kinevezett miniszteri biztos. Ovádi Péter gyermekkora óta kötődik az állatokhoz, és országgyűlési képviselőként is sokat tett azért, hogy összehozza, egymáshoz közelítse az állatvédelemben részt vevőket a hatóságoktól az állatvédő civil szervezetekig. Képviselői programja egyik célkitűzése is az állatvédelem reformja. A miniszteri biztos a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt, hogy ő a párbeszédben hisz, ezért is keresi fel az összes aktív civil szervezetet és velük együttműködve készül majd az új nemzeti állatvédelmi program. "Az állatvédelem közös ügyünk, amelynek pártpolitika felett kell állnia" – fogalmazott Ovádi Péter. Az első konkrét célok között szerepel az ivartalanítás kiterjesztése, ezzel a szaporítás visszaszorítása, az ebrendészeti rendszer és telepek áttekintése és megújítása, valamint az állattartás szabályainak be nem tartása esetén a szankciók szigorítása. A PestiSrácok.hu által megszólaltatott állatvédő azt mondta, sokat várnak a programtól, és ahogy a miniszteri biztos, úgy az állatkínzás ellen fellépő hatóságok is számíthatnak rájuk, civilekre, mert be fognak állni mögéjük, ha elindul a hatékony munka. De nem elég az állatkínzás visszaszorítása: ugyanennyire fontos a felelős állattartásra való nevelés, amelyet az oktatásba is szeretnének beemelni. Ebben kiemelt szerepe lehet majd az állatkerteknek is.Sokkos állapotú kutyák, elgázolt állatok, petárdával megdobált mentőautó szilveszterkor
Több állatot halálra gázoltak szilveszter napján – mondta Pataki Gábor, az Újpesti Állatmentő Liga vezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Ajánljuk még