Pesti Srácok

Horror a strandon: véres animációval akcióztak az állatvédők a Balatonnál az állatok leölése ellen

Horror a strandon: véres animációval akcióztak az állatvédők a Balatonnál az állatok leölése ellen

Zamárdiban megrázó pillanatoknak lehettek szemtanúi a strandolni vágyók, amikor a Hungarian Animal Rights Corps (HARC) állatvédő civil szervezet horrorisztikus tiltakozó akciót tartott. Véres húscafatokká maszkolva magukat feküdtek tálcákra, hogy demonstrálják, milyen szörnyű azoknak az állatoknak, amelyeket leölnek és amelyek aztán az asztalunkra kerülnek. Nem lehet humánusan gyilkolni – hangoztatták az aktivisták, akik nem kis megbotránkozást váltottak ki az ábrázolt sokkoló jelenetekkel a fürdőzőkben. A Hungarian Animal Rights Corps azzal indokolja a brutális képsorok felvonultatását, hogy szerintük csak akkor értjük meg, mit jelent levágni egy állatot, ha a helyébe képzeljük magunkat.

Művérben ázó, becsomagolt, lefóliázott állatvédő aktivisták sokkolták a zamárdi strandon pihenőket a minap. A nem mindennapi akcióról a 444.hu számolt be. A lap felidézi: a HARC nevű szervezet közleménye szerint céljuk az, hogy görbe tükröt tartsanak a társadalomnak és növeljék az emberek állatok iránti empátiáját. Annak érdekében, hogy szemléltessék, mit él át egy állat a vágóhídon, emberekkel helyettesítették a haszonállatok húsát. A csomagolt véres húscsomagokat le is akciózták. A bizarr állatvédelmi akciót vegyesen fogadták a strandolók. Többen jelezték a támogatásukat, viszont az sem volt ritka, hogy felháborodva kérték ki maguknak a brutális látványt, ami a gyerekeket kifejezetten sokkolta. Az aktivisták azt mondják, ők épp arra az ellentmondásra akarják felhívni a figyelmet, hogy a disznóvágások, a horgászat és a bolti húspultok látványa elfogadhatónak számít sok szülő számára, míg az emberi nem.

Forrás: 444; Fotó: HARC

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.