alpolgármesterek
Közel hétszázezres fizetéssel nevezett ki új alpolgármestert Szentendre baloldali vezetése
Úgy tűnik a baloldali önkormányzatok vezetői számára továbbra is fontosabb a baráti körük pozícióba helyezése, mint a járványkezelés. Legutóbb Szentendrén neveztek ki 686 320 forintos jövedelemmel egy újabb alpolgármestert. Erre világított rá a közösségi médiában a Fidesz szentendrei alapszervezete.Őrült költekezés a fővárosi önkormányzatoknál: több, mint egymilliárd forintba kerülnek évente a kiosztott pozíciók
Több fővárosi kerületben is megnőtt az előző ciklushoz képest az alpolgármesterek száma, ráadásul az ellenzéki összefogással megnyert önkormányzatoknál minden párt bejelentkezett pozíciókért; ahol nem volt, ott csináltak – írja cikkében a 24.hu. Ahogy fogalmaznak, a nagy összefogásból nagy osztozkodás lett. Karácsony Gergelynek kapásból három helyett öt helyettese lett, de a kerületekben is megszaporodtak az alpolgármesterek. A 24.hu összegezte az előző és az új önkormányzatoknál kiosztott pozíciókat és pénzeket. Az jött ki, hogy csak az új kerületi vezetők az adófizetőknek egymilliárd forintba kerülnek évente.Ajánljuk még