Pesti Srácok

Kétmilliárddal támogatta a kormány Miskolcot, de a baloldal csak önmagára költ

Kétmilliárddal támogatta a kormány Miskolcot, de a baloldal csak önmagára költ

A baloldali összeborulás által vezetett Miskolc a csőd szélén tántorog, Veres Pálék hatalomra kerülésük első pillanatától fogva folyton azt hangoztatják, hogy üres kasszával vették át az előző, polgári vezetéstől a borsodi megyeszékhelyet, ezt azonban a Fidesz-KDNP már többször megcáfolta. Az üres kasszára hivatkozva a baloldali városatyák leépítették a tömegközlekedést, megnyirbálták az önkormányzati rendészet támogatását, lakbéremeléssel sanyargatták az önkormányzati ingatlanokban élőket, de a városüzemeltetés legalapvetőbb feladatait sem képesek elégséges színvonalon ellátni. Önmagukon azonban nem spórolnak, néhány hét alatt két alpolgármestert is kineveztek a momentumos Szopkó Tibort és a jobbikos botrányhőst, Badány Lajost. A DK és az MSZP köreiben nagy most a zugólódás, városházi információink szerint újabb pozícióosztás várható. Cikkünkben sorra vettük a lehetséges jelölteket.

Miskolc, hasonlóan más ellenzék által irányított településekhez keményen bírálta a kormányt, amiért a járványhelyzet miatt az önkormányzatoknak is áldozatot kellett vállalni, gyakran panaszkodtak például amiatt is, hogy egy időre elestek a parkolási díjakból származó bevételtől. Sikertelenségüket igyekeznek az elődeikre vagy az ország vezetésére fogni. A magyar kormány az elmúlt időszakban kétmilliárd forinttal támogatta a nehéz helyzetben lévő nagyvárost, ám egyelőre nem tudni, mire is fordítják ezt a tekintélyes összeget. Miközben megszorító intézkedések sorával sújtják a helyieket, önmagukon nem spórolnak: zsíros állások sorát és újabb és újabb pozíciókat biztosítanak álláshalmozó politikusoknak és a baloldal holdudvarához tartozó „szakembereknek”.

Botrányhőssel bővült az apparátus

Május harmadikán alpolgármesterré nevezték ki a momentumos Szopkó Tibort, június első hetében pedig a jobbikos Badány Lajos is alpolgármesteri státuszba került. A momentumos politikust több egykori alkalmazottja csapnivaló vezetőnek tartja. Badány Lajossal kapcsolatban pedig a PestiSrácok.hu hírt adott már arról, hogy Jakab Péter régi cimborája, a Gyurcsányhoz dörgölődző párt elnöke jó ideje lobbizott azért, hogy a jobbikos önkormányzati képviselő karrierje szépen íveljen felfelé Miskolcon. Eddigi teljesítménye nem adna okot a kinevezésére, hiszen ő volt az, aki a lakosság elvárással szembe menve több türelmi negyedet akart létrehozni városszerte, támogatva azzal a prostitúciót. Tavaly nyáron pedig a Miskolc mellett fekvő üdülőfaluban érték tetten illegális szemétlerakás közben Badányt, aki a Mályi-tó közelében élő barátnőjének a zöld hulladékát tette le a törvénytelenül felhalmozott szemétdombra, amikor a polgárőrség lecsapott rá.

PestiSracok facebook image
Badány Lajos kinevezésért Jakab Péter már régen lobbizott. Fotó: képernyőfelvétel

Badány Lajos tagja a helyi közlekedési vállalat, az MVK ZRT felügyelőbizottságának is, amelyben szakértők helyett politikusok ülnek. Soha nem volt még ilyen mélyrepülésben a cég, és soha nem volt még ennyire silány a szolgáltatás színvonala, mint mióta a szivárványkoalíció regnál a városban. A helyiek tüntetést is akartak szervezni a drasztikus járatritkítások miatt, amikor kiderült, hogy a menetrend összeállítását hely- és terepismerettel sem rendelkező budapesti mérnökökre bízták.

Hová teszik a kormányzati támogatást?

A miskolci Fidesz-KDNP megdöbbenéssel fogadta, hogy néhány hét alatt két alpolgármestert is kineveztek ebben a nehéz sorsú városban.

– így kommentálta portálunknak a botrányhős Badány Lajos kinevezését Nagy Ákos, a miskolci közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője.

Marakodnak a koncon

Városházi forrásunk szerint nagy a zúgolódás a DK és a szocik köreiben, akik szintén vezetői tisztségeket követelnek maguknak. Folyosói pletykák szerint, hamarosan újabb kinevezések várhatók. A PestiSrácok.hu információi szerint Veres Pál a legutóbbi online konzultáción – amely a városházi dolgozók és az önkormányzati képviselők bevonásával történt –, hangsúlyozta, hogy a megnövekedett munkatempó miatt szükség van újabb szakmai alpolgármesterre, ekkor jelentette be Badány Lajos kinevezését, mondandóját pedig úgy zárta, hogy további egyeztetések szükségesek az újabb személyi kérdések ügyében, ebből arra lehet következtetni, hogy tovább gyarapítják az alpolgármesterek vagy a tanácsadók számát. Körbejártuk, kik a lehetséges jelöltek.

Borkuti László az MSZP-től a DK-hoz igazolt. Fotó: Facebook

Az MSZP-től a DK-hoz átigazoló Borkuti László évtizedek óta nyüzsög a könyvkiadás és a kultúra területén, jelenleg közművelődési és turisztikai tanácsnokként tevékenykedik, de súlya legalább akkora, mintha kulturális alpolgármester lenne. Emlékezetes, hogy akkor, amikor a város nehéz helyzetére hivatkozva folyamatosan megszorításokkal sanyargatták az egyszerű embereket, a DK-s tanácsadónak megduplázták a tiszteletdíját, emellett még önkormányzati képviselőként és bizottsági tagként is kaphat apanázst.

Mokrai, a befolyásos milliomos

Az MSZP-s Mokrai Mihály Badány Lajosnál is sokkal hírhedtebb. Jelenleg ő a Városgazdálkodási- és üzemeltetési Bizottság alelnöke, mellette gazdálkodási tanácsokként is funkcionál. A 2010 előtti MSZP-s és SZDSZ-s városvezetés idején ő volt a szociális és egészségügyi területért felelős alpolgármester, abban az időszakban átgondolatlan és előnytelen átszervezések zajlottak Miskolcon, nőtt a szegénység és a szociális feszültség a borsodi megyeszékhelyen, ám Mokrai folyamatosan gyarapodott, még egy neogótikus villát is felhúzott magának a történelmi városmagban, az Antall József téren. A kacsalábon forgó kastély stílusa nem illeszkedik ugyan a városképhez, de a befolyásos egykori alpolgármester miatt még az építési szabályzatot is felpuhították annak idején a „független szakemberek” azért, hogy a hivalkodó villa helyet kapjon a műemlékek közelében. Mokrai Mihály megosztó személyiség gyakran átlépi hatáskörét. Valóságos bosszúhadjáratot folytatott korábban Csontos Róbert ellen, aki az LMP színeiben indult volna el a 2019-es helyhatósági választásokon, de meggondolta magát, amikor rájött, hogy a civil összefogás soraiban a DK-s szocialista politikusok dirigálnak.

Botrányt okoztak Mokrai Mihályék egy ifjúsági sporteseményen. Fotó: képernyőfelvétel

Bosszúhadjárat

Mokrai nem bocsátotta meg ezt Csontosnak. Portálunk beszámolt róla, hogy a szocialista városvezető cimborájával, a Borsod24 nevű hírportál alapítójával, Bethlen Tamással még a munkahelyén is zaklatta Csontost. Egy ifjúsági sporteseményen majdnem verekedés tört ki Mokraiék provokációja miatt. A sajtóhírek szerint a tetemes vagyonnal rendelkező Mokrai Mihálynak Veres Pállal sem felhőtlen a viszonya, mióta Varga Judit miniszter felkérésére a polgármester belépett a Miskolci Egyetem alapítványának kuratóriumába. Ezt a baloldal nem nézte jó szemmel.

A baloldal tagjai Veres Pál fejére nőttek. Fotó: minap.hu

Simon Gábor is aspirálhat egy újabb pozícióra, korábban ő is alpolgármester volt a borsodi megyeszékhelyen, jelenleg frakcióvezető és a Miskolc Holding Felügyelő Bizottságának elnöke. Simon a maradék szocik erős emberének számít és sok mindenre nagyobb a ráhatása, mint a polgármesternek. A keleti oltásokkal kapcsolatos kritikákkal és a kormányellenes Facebook-posztokkal tudott csak reflektorfénybe kerülni az utóbbi időben.

Csillapíthatatlan a baloldal étvágya

Nincs egyszerű helyzetben a gimnáziumi igazgatóból polgármesterré váló Veres Pál, aki igyekszik ügyesen lavírozni, a közelmúltban magas rangú kormánypárti politikussal és miniszterekkel is egyeztetett a kormány pedig kétmilliárd forinttal segítette Miskolcot, de a magát függetlenként aposztrofáló polgármester képtelen kordában tartani a koncon marakodó baloldal tagjait, akik a városvezető fejére nőttek.

Vezető kép: sajomente.hu

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)