Pesti Srácok

Közbotrányt keltve, hiénaként zaklatták volt jelöltjüket a miskolci MSZP-s és LMP-s vezetők, csak mert megundorodott az elvtelenségtől

null

Bosszúhadjáratot indított a miskolci baloldal egyik csoportja Csontos Róbert ellen, aki az ellenzéki összefogás színeiben indult volna a választásokon, ám a kampány hajrájában nem bírta tovább a gyomra a Jobbiktól a DK-ig terjedő koalíciózást és kilépett az összefogásból. A novemberi akció botrányba torkollt: a hőzöngő, provokáló politikusok miatt félbe kellett szakítani egy ifjúsági kézilabda-mérkőzést is, ami miatt most a rendőrség nyomozást folytat.

JUHARI ANDREA – PestiSrácok.hu

Miskolcon az ellenzék nyert az őszi önkormányzati választásokon. Veres Pál az MSZP-DK-LMP-Momentum-Jobbik koalíció és a velük szimpatizáló „civil” körök tagjaiból álló „Velünk a város” nevű szövetség támogatásával lett a borsodi megyeszékhely polgármestere. A frissen megválasztott vezető kommunikációjában konstruktivitást ígért; sajtószerepléseiből a nyilvánosság felé az az üzenet sugárzik, hogy „pártokon felül álló lokálpatriótaként” a város érdekében képes kézben tartani ezt az egy szövetségben feloldó sokszínű társaságot, amely többséget szerzett a közgyűlésben. Ám a valóság erre rácáfolt.

Klikkek a koalícióban

PestiSracok facebook image

A különböző világnézetű emberekből álló koalíciót apró kis klikkek alkotják, amelyek olykor különutas politikát folytatnak. Jó példa erre a jelenségre az LMP-s Csontos Róbert ellen folytatott bosszúhadjárat. A miskolci edző és testnevelő az önkormányzati választási kampány hajrájában sajtónyilatkozatban jelentette be, hogy mégsem száll ringbe a voksokért a „Velünk a város” nevű csoport képviselőjelöltjeként; döntését azzal indokolta, hogy számára vállalhatatlan, hogy Veres Pál valójában egyáltalán nem független, hiszen teljes mértékben a régi miskolci MSZP-s politikusok és a Demokratikus Koalíció befolyása és irányítása alatt áll. Csontos tagságát ezért felfüggesztette akkor az LMP, de a helyi baloldal több tagját nem elégítette ki ez a regula, így bő egy hónappal a választások után, a munkahelyein próbálták kínos helyzetbe hozni az összefogásnak hátat fordító egykori LMP-st. A Cutler Fitness szalon környékén Csontost árulónak tituláló plakátokat tettek ki, majd november 17-én, szombaton, Felsőzsolcán benyomultak az ifi korosztályba tartozó fiúk kézilabdameccsére, ahol performanszokkal, hangosbemondóval felszerelve megzavarták a mérkőzést.

Bosszúszomjas LMP-sek, rendbontó szocialista jogász

A helyszínen készült felvételek tanúsága szerint a rendbontásban dr. Mokrai Mihály egykori MSZP-s alpolgármester (aki jelenleg a Miskolcot vezető Velünk a Város frakció és a Jogi és Ügyrendi Bizottság tagjaként, a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Bizottság alelnökeként és gazdálkodási tanácsnokként is tevékenykedik az önkormányzatnál) mellett részt vett az LMP megyei elnöke, a város rendészeti bizottságának tagja, Mezei Attila, és Bethlen Tamás, borsodi LMP-s, aki a Formula.hu autósmagazin kiadója, főszerkesztője és a Borsod24.com oldal üzemeltetője is.

ITT érhető el

A Borsod24.com nevű internetes fórum „Nehéz napja van a miskolci árulónak” címmel olyan hangvételű cikkben számolt be az ifjúsági sportesemény megzavarásáról, mintha hőstettet hajtottak volna végre Mokraiék, akik a miskolci kézilabdások honlapján közzétett videó szerint szerettek volna verekedést is provokálni. A mérkőzés ötven percig állt, a politikai akciónak a rendőrség vetett véget.

– tájékoztatta portálunkat Janasóczki Attila r. alezredes, a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az önkormányzat sajtóosztálya csak napokkal később reflektált írásban a botrányra. Tájékoztatásuk szerint a történtekről sem a polgármesternek, sem a „Velünk a Város” frakciójának nem volt tudomása, ahhoz sem hozzájárulást, sem engedélyt nem adott.

A jóságos Veres Pál igazgató bácsi mélységesen csalódott...

A kampányban a Fidesz-KDNP ellenében középen álló, jóságos, köztiszteletben álló egykori iskolai igazgatóbácsiként felvezetett Veres Pál polgármester már a kampányban sem tudott úgymond semmit az őt jelölő szervezetek viselt dolgairól. Cseppet sem álságos, hogy a szélsőbaltól a szélsőjobboldalig terjedő városvezető koalíció éléről ezúttal is ártatlan báránykaként üzent és csalódását fejezte ki.

– olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.

Az eset terítékre került a közgyűlésen is, ahol az akcióban részt vevő szoci Mokrai Mihály azt fejtegette, hogy az LMP-s aktivisták csupán figyelmeztetni akarták Csontos Róbertet arra, hogy az, amit tett, morálisan vállalhatatlan, ám nem tudják a lakcímét, mert rejtőzködő életet él, ezért kellett a sportlétesítményben meglepni őt. Az ügy pikantériája, hogy az egyébként jogász MSZP-s politikust csak azért hívták meg, hogy nehogy jogi probléma adódjon.

– hangsúlyozta Mokrai Mihály.

A Fidesz-KDNP bocsánatkérést követel

A történtekre a Fidesz-KDNP helyi szóvivője, Hollósy András is reagált, aki szerint a több, mint sajnálatos eset azt bizonyítja, hogy Mokrai Mihály számára a politikai haszonszerzés és a bosszúvágy mindennél, még a gyerekeinknél is fontosabb.

– érvelt a jobboldali képviselő, aki lapunknak arról számolt be, hogy tudomása szerint azóta sem kértek bocsánatot a rendbontás résztvevői az érintettektől.

Vezető kép: Az egyik érintett zaklató, a Borsod.24.hu újság vezetője büszkén teszi közzé, hogy milyen ügyesen leárulózták a moslékkoalíciózás miatt az LMP-ből kiábrándult politikust, Csontos Róbertet.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.