alvilág
„Alá szállt a poklokra, de harmadnapon feltámadott”
Voltak már hatalmas járványok a világban, melyek milliónyi áldozattal jártak. A világ talán leghatalmasabb járványa a pestis volt, amely Európa lakosságának felét-kétharmadát vitte el. A Fekete Halál után nem lett már olyan a világ, mint előtte volt, ám az 1352-re, 5 év alatt levonuló pusztítás Európa újjászületésének, a reneszánsznak ágyazott meg. A munkaerő drágább lett, elindult a parasztság polgárosodása, a városok tisztábbak és tágasabbak lettek, megváltoztak az építkezési szokások, a konyhák és a félelem évei után a fellendülés és gazdagodás ideje jött el. Új korszak köszöntött a világra. DOBÓ ISTVÁN PÉTER ünnepi írása a PS-nek.Fenyő-gyilkosság – A bíró kérdéseire megcsappant Gyárfás magabiztossága
Véget ért Gyárfás Tamás három tárgyalási napon át tartó vallomása a Fenyő János huszonkét évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított büntetőperben, a Fővárosi Törvényszéken kedden és véget érni látszik az egykori sportvezető eddigi magabiztossága is, amit bizonyára a bírói, illetve ügyészi kérdések válthattak ki nála. Gyárfás ugyan továbbra is kitart amellett, hogy nincs köze sem felbujtóként, sem más módon Fenyő halálához, a neki feltett kérdésekre ugyanakkor nem adott egyértelmű magyarázatokat a bíróságon.Jogerős: Adócsalás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Növényi Norbertet
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte adócsalás miatt Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózót, színészt múlt pénteken a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Növényit a csalási ügy hetedrendű vádlottjaként marasztalta el a bíróság.Tanyi magával rántja az alvilágot? – Vizoviczki volt verőembere mindent kipakolt Portik Tamásról
Alaposan megtörhette az éjszakai élet ismert alakját, Vizoviczki László egykori verőemberét, Tanyi Györgyöt a börtön, mivel információink szerint az ő együttműködésének köszönhetően gyanúsították meg a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlet megrendelésével néhány hete Portik Tamást. Rendőri forrásból úgy tudjuk, Tanyi elismerte, Portik parancsára akart végezni Lakatossal, akinek bűne annyi volt, hogy az Energol-vezért a rendőrségen összefüggésbe hozta Prisztás József meggyilkolásával. Ha Tanyi más ügyekben is együttműködik a hatóságokkal, magával ránthatja a teljes alvilágot.Karácsony Zuglóban is csak egy báb, mi más lenne miniszterelnökként? - mutat rá Jelen Tamás a Polbeatben (videó!)
Zuglónak ugyan van egy liberális polgármestere Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnökjelölt személyében, de ő csak egy báb, aki úgy ugrál, ahogy a baloldalon is lemaffiózózott Tóth Csaba szocialista képviselő fütyül - mondta el a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Jelen Tamás, a Fidesz-KDNP zuglói jelöltje, aki szerint Karácsony egy MSZP-DK-Jobbik-LMP-kormányban is csak báb maradna. - Karácsony Gergely polgármestersége lázálom, a kerületben nem történik semmi, nincs egyetlen fejlesztés sem, egyre lelakottabb minden park és közterület. Egyetlen eredmény, hogy az adományokkal és engedményekkel sikerült idecsalogatni Budapest hajléktalanjait - tette hozzá a politikus Szecskó Petrával, Stefka Istávánnal és Huth Gergellyel beszélgetve.Kiszabadult a börtönből a Brink's pénzszállítóját kifosztó vagyonőr - A milliárdos zsákmányt azóta sem találják a rendőrök
A PestiSrácok.hu információi szerint feltételesen szabadult az állampusztai börtönből a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb sikkasztásának elkövetője, a Brink's pénzszállítóját és a benne lévő milliárdos értékű valutát 2011-ben eltulajdonító sofőr, L. Róbert. Őt és társát öt nappal a bűncselekmény után ugyan elfogták, de a harmadik elkövetőt és az elrejtett - több mint egymilliárdos - zsákmányt a mai napig nem találják a rendőrök. Tóth Tamás akkori budapesti rendőrfőkapitány szerint az óriási összeg felkeltette az alvilág érdeklődését is, így a két férfi örülhet, hogy egyáltalán életben maradt.Elfogták egy 1996-os budapesti maffialeszámolás elkövetőit
Egy 21 éve történt gyilkosság ügyében három ember ellen indított eljárást a rendőrség. A police.hu kedden késő este számolt be az 1996-ban történt bűncselekmény fejleményeiről, az áldozat egy örmény férfi volt. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a közleményben felidézte: 1996. augusztus 31-én, Törökbálintnál egy nejlonzsákba rejtett holttestet találtak. A fiatal férfi halálát egyértelműen idegenkezűség okozta: összeverték és késsel többször mellkason szúrták.Az alvilágnak és a politikának is útjában volt a felrobbantott veszprémi vállalkozó?
Feladta az 1997-ben, a saját autójában felrobbantott veszprémi vállalkozó, Molnár Péter ügyében indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda - értesült a PestiSrácok.hu. A rendőrség azért függesztette fel az eljárást, mert nem láttak esélyt arra, hogy a rendelkezésre álló információk alapján megtalálják a leszámolás elkövetőjét. Az áldozat fia a napokban úgy nyilatkozott, apja nemcsak az alvilágnak, hanem a politikának is útjában volt.Ajánljuk még