andrej kiska
A szlovák államfő megvétózta, nem lesz himnusztörvény
Visszatér északi szomszédunk a realitások talajára: megvétózta a szlovák parlament által elfogadott úgynevezett himnusztörvényt Andrej Kiska államfő csütörtökön.A szlovák elnökhöz fordul az MKP a magyar himnusz éneklését tiltó szabályozás miatt
Petíciót indít, és vétót kérve Andrej Kiska szlovák államfőhöz fordul a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) annak a jogszabálynak a megváltoztatása miatt, amely nyilvános rendezvényeken csaknem teljesen betiltaná a külföldi országok – közöttük Magyarország – himnuszának eléneklését. Lépésüket az MKP vezetői pozsonyi sajtótájékoztatójukon jelentették be csütörtökön.Pártot alapít a távozó szlovák államfő
Pártot alapít Andrej Kiska szlovák államfő, akinek júniusban jár le a megbízatása. Kiska a szándékát a Facebookon és egy új weboldalon közzétett videoüzenetben jelentette be szerdán.Čaputová nem Jeanne d'Arc, csak egy szépre sminkelt Soros-ügynök
Hétvégén megválasztották a szlovák választópolgárok az ország első női köztársasági elnökét. Zuzana Čaputová jelentős fölényt „mosolygott össze”, sőt, liberális jelöltként sok konzervatív szavazót is maga mellé állított. Nem olyan régen viszont még senki sem tudta róla, hogy kicsoda. A haladó sajtó rövid idő alatt felépítette őt, jövőre, a parlamenti választásra pedig megérkezhet az eddigi államfő, Andrej Kiska, hogy kivezesse Szlovákiát a bevándorlásellenes V4-ből, és progresszív brüsszeli pályára állítsa.A szlovák államfő szerint összefonódás van az állam és a maffia között – Megfigyelhette a rendőrség a meggyilkolt szlovák újságírót
Andrej Kiska államfő már az állam és a maffia összefonódását emlegeti. Átvilágíthatták meggyilkolása előtt az oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot. A volt volt rendőrfőkapitány tagad, de a gyanú szerint ő adta az utasítást. Az Új Szó a Denník N napilapra hivatkozva azt írta, a megfigyelést a pénzügyi rendőrség hírszerző osztályának vezetője végezte, aki kihallgatásakor azt állította, a volt rendőrfőkapitány bízta meg a feladattal.Államfők: Visegrádi siker, hogy a migránskvóta lekerült a napirendről
Miloš Zeman cseh államfő a visegrádi országok belügyeibe történő brüsszeli beavatkozásról, Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök az Északi Áramlat-2 gázvezeték káros mivoltáról beszélt azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet a négy visegrádi ország államfője tartott a szlovákiai Csorbatón folytatott kétnapos megbeszéléseik után. Andrej Kiska szlovák elnök ugyanakkor az Európai Uniónak a szélsőségességgel szembeni védelmét sürgette.Szlovák külügy: Csehszlovákia megszállása agresszió volt
Csehszlovákia megszállása a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei által 1968. augusztus 21-én elfogadhatatlan agresszív aktus volt - áll a szlovák külügyminisztériumnak az események 50. évfordulója alkalmából kedden kiadott nyilatkozatában.Nem indul Andrej Kiska a következő szlovák elnökválasztáson
Döntését Kiska azzal indokolta, hogy több időt akar tölteni a családjával, ugyanakkor rámutatott: teljesen nem akar távozni a politikából. Politikai ellenlábasa, Robert Fico szerint viszont Kiska döntésének hátterében inkább az állhat, hogy állítólag bizonyíték van arra, hogy Kiska a 2014-es elnökválasztási kampányban a megengedettnél jóval több pénzt költött el, valamint volt cégében jogosulatlan áfa-visszaigénylésekbe ment bele.Ajánljuk még