angela merkel
Schmidt Mária: Merkel egy nagy NDK-t csinált Németországból
Angela Merkelnek sikerült egy nagy NDK-t csinálnia Németországból - mondta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az intézményben rendezett Németkérdés újra? című konferencián szerdán.Merkel kéthavonta üléseztetné az uniós vezetőket - Szerinte túl sok a felhalmozódott ügy
Angela Merkel német kancellár növelné az uniós csúcstalálkozók számát. A német kancellár Nagyszebenben, az uniós állam- és kormányfők csütörtöki informális találkozóján azt javasolta, hogy az eddigi évente négy helyett kéthavonta, tehát egy esztendőben hat alkalommal üljenek össze.Kikosarazta Angela Merkelt Mike Pompeo
Berlin helyett Bagdadba érkezett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, ahol Ádel Abdel Mahdi iraki kormányfővel fog tárgyalni – közölte egy iraki kormányzati forrás pár órával azután, hogy az amerikai diplomácia vezetője lemondta berlini látogatását. A berlini látogatás lemondását Pompeo szóvivője halaszthatatlan ügyekkel indokolta.Merkel antiszemitázza, Timmermans bigottozza Orbánt Salvini miatt
"Orbán és Salvini drámai szerelmi jelenete olyan, mintha a családok érdekeit tartanák szem előtt, de valójában ez az egész a diszkrimináción alapul" – mondta Frans Timmermans a két politikus találkozójáról. Markus Söder bajor miniszterelnök szerint pedig azok után, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették a Néppártban, mindenképp baljós jelnek kell tekinteni az olasz belügyminiszter budapesti látogatását.Merkel: fontos az együttműködés a szabályozatlan migráció ellen a gócpontnak számító Nigerrel
Nagyon fontos, hogy az Európai Unió együttműködjön a szabályozatlan migráció elleni küzdelemben az Afrikában gócpontnak számító Nigerrel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtök este Niameyben, háromnapos nyugat-afrikai körútjának utolsó állomásán.Merkel: Németország és Franciaország együtt dolgozik a Nyugat-Balkán fejlődéséért
Németország és Franciaország együtt dolgozik a nyugat-balkáni régió egész Európa érdekében álló stabilitásáért és fejlődéséért - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a térségbeli országok vezetőinek részvételével rendezett német-francia szervezésű csúcstalálkozó előtt.Juncker: Angela Merkel márpedig nem tűnhet el nyomtalanul
A közelgő garnitúraváltás holland és német dominanciát eredményezhet az uniós csúcspozíciókban. Mark Rutte, Frans Timmermans és Manfred Weber mellett Angela Merkel neve is újból előkerült a kalapból – írja a Magyar Nemzet.Pitiáner lehúzós botrányba keveredett Merkel bizalmasa, Elmar Brok
Az Európai Parlament strasbourgi üléstermének bejáratánál szerda délután sorra adta a szemmel láthatóan kényelmetlen interjúkat a csalási botrányba keveredett, korábban tekintélyesnek mondott CDU-politikus, Elmar Brok, aki mindegyik stábnak ugyanazt hajtogatta: Higgyék el, nem kerestem a dolgon! – jelentette a V4NA hírügynökség Strasbourgból. A gyanú szerint az amúgy dúsgazdag Brok egészen pitiáner módon csapta be a német kereszténydemokrata párt híveit, amikor pénzért adta nekik az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi épületébe szóló ingyenes belépőket.Ajánljuk még

















