Pesti Srácok

Merkel kéthavonta üléseztetné az uniós vezetőket - Szerinte túl sok a felhalmozódott ügy

Merkel kéthavonta üléseztetné az uniós vezetőket - Szerinte túl sok a felhalmozódott ügy

Angela Merkel német kancellár növelné az uniós csúcstalálkozók számát. A német kancellár Nagyszebenben, az uniós állam- és kormányfők csütörtöki informális találkozóján azt javasolta, hogy az eddigi évente négy helyett kéthavonta, tehát egy esztendőben hat alkalommal üljenek össze.

Merkel ezt azokkal a felhalmozott ügyekkel indokolta, amelyekben mindeddig nem született döntés.

- hangoztatta.

PestiSracok facebook image

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény évente rendszerint négy alkalommal ülésezik; ezekhez jönnek még rendkívüli ülések, mint most Nagyszebenben.

Merkel szólt az Irán nukleáris tevékenységét korlátozni hivatott, 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásról is. A német kancellár - mint mondta - továbbra is a tárgyalásos megoldást részesíti előnyben a viták rendezésére. Felhívta a teheráni vezetés figyelmét arra, hogy vegye észre a saját lehetőségeit az úgynevezett atomalkuban. Hozzátette: Iránnak meg kell fontolnia, hogy mit tesz a jövőben.

Az iráni elnök kilátásba helyezte szerdán, hogy országa mérsékelni fogja az iráni atomprogram korlátozásáról 2015-ben elfogadott többhatalmi megállapodás bizonyos pontjainak végrehajtását, s hatvan napos határidőt tűzött a szerződés többi résztvevőjének, hogy teljesítsék a büntetőintézkedések enyhítésével kapcsolatos kötelezettségeiket. A megállapodás révén jelentősen enyhítették az Irán elleni nemzetközi szankciókat, míg cserébe az ország beleegyezett nukleáris tevékenységének korlátozásába. Donald Trump amerikai elnök azonban 2018. május 8-án bejelentette az Egyesült Államok távozását a mérföldkőnek számító egyezményből, s újra életbe léptette a büntetőintézkedéseket.

A német kereszténydemokrata politikus üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök és hét további uniós tagállam klímavédelmi kezdeményezését, de közölte, hogy nem csatlakozik hozzá, mert - mint mondta - a 2050-ig kitűzött német klímacélok eltérnek ettől.

- jelentette ki azonban Merkel.

Emmanuel Macron azt hangoztatta Nagyszebenben: az Európai Uniónak stratégiai célkitűzései közé kell emelnie azt, hogy 2050-ig nullára csökkenti széndioxid-kibocsátását. A dpa német hírügynökség emlékeztetett, hogy Németország vállalta: az 1995-ös szinthez képest 80-95 százalékkal csökkenti széndioxid-kibocsátását.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?