angol foci
Edinson Cavanit három meccsre eltiltották, mivel használni merészelt egy tiltott szót
A Manchester United uruguayi válogatott csatára ellen két hete indult eljárás "helytelen magatartás" miatt azt követően, hogy a 33 esztendős futballista egy hónapja a United Southampton elleni 3-2-es sikerét – a találkozón szerzett két gólját – követően az Instagramra feltöltött posztjának szövegében a "negrito" szót is leírta. Cavani azt állította, ez csupán "szeretetteljes üdvözlése" volt egy barátjának, az FA szerint viszont a játékos ezzel megszegte a szövetség vonatkozó előírásait. Egyre több a tiltott szó a nyugati országokban, az olyan szó, amelynek használata, óvatlan kimondása, leírása, karriereket tehet tönkre, teljes egzisztenciákat semmisíthet meg. Függetlenül attól egyébként, hogy az illető anyanyelvében a szó (szótő) negatív, semleges, vagy pozitív jelentéstartalommal bír-e. A büntetés attól is független egyébként, hogy az állítólagos sértett is pontosan tudja, hogy a szót nem sértő jelleggel használták és ő sem úgy vette. Csak a nyelvhasználat liberális uralása a lényeg.Elhunyt Nobby Stiles, a vb-győztes angol labdarúgó-válogatott egyik kulcsembere
Hetvennyolc éves korában meghalt Norbert „Nobby” Stiles, az 1966-os, hazai rendezésű labdarúgó-világbajnokságon győztes angol válogatott egyik kulcsembere. A brit sajtó pénteken a családtagokra hivatkozva számolt be az évek óta prosztatarákban és előrehaladott demenciában szenvedő Stiles haláláról, aki hosszú betegség után, békésen, családja körében hunyt el.Harminc év után újra bajnok a Liverpool
Csütörtök este kikapott a Premier League második helyén álló Manchester City, amelynek így már matematikai esélye sincs arra, hogy bajnok legyen a 2019-2020-as PL-szezonban.Solskjaer idén nyáron is értelmesen akar igazolni a Manchester Unitedbe
A Manchester United vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjaer a nyári átigazolási szezonban három játékos megszerzésére összpontosít. A brit sajtó úgy tudja, Jadon Sancho (Borussia Dortmund), Jack Grealish (Aston Villa) és Jude Bellingham (Birmingham City) megszerzése szerepel a klub és a szakember célkeresztjében, ami ismét roppant biztató fejlemény ahhoz képest, ahogy elődei tucatszámra vásárolták a feleslegesnél feleslegesebb vagy a máshol nem kellő labdarúgókat, akik egytől egyig csődöt is mondtak a klubnál.Ötvenmillió fontos támogatás az angol ligától az alacsonyabb osztályú kluboknak
Az Angol Labdarúgó Liga (EFL) 50 millió font (19,1 milliárd forint) összértékű azonnali támogatást nyújt azoknak a kluboknak, amelyek nem a Premier League-ben szerepelnek. Mindez azért különösen nagy segítség az alsóbb osztályú kluboknak, hiszen az ő esetükben az összbevétel 70-80 százaléka a jegybevételből áll össze.Ajánljuk még