antifa
Nézeteik miatt támadhatják a brit konzervatív történészeket
Egyre több egyetemi professzor esik áldozatul a radikális baloldalnak, akik egyből üldözni kezdik őket, ha nem állnak be az ő elképzelésük mögé. Most egy oxfordi tudós elmondta, mi is áll a jelenség hátterében a professzorok részéről, akik tulajdonképpen félnek kifejezni saját, konzervatív véleményüket-írja a V4NA.Börtönnel fenyegette meg Trump a szobordöntögetőket
Börtönnel fenyegette meg erőszakos tüntetők egy csoportját Donald Trump amerikai elnök, miután azok megpróbálták ledönteni Andrew Jackson tábornok Fehér Házhoz közel álló szobrát. Az elnök Twitter-bejegyzésében 10 éves szabadságvesztést helyezett kilátásba a műemléket megrongálóknak.Libsi popsztárok kerülhetnek a ledöntött "rasszisták" szobrai helyére az USA-ban
A virtuális könyvégetések és szobordöntések szépen lassan révbe érnek: a minden ellen (is) lázadó haladók eldöntötték, hogy valódi amerikai ikonok szobraival helyettesítenék azokat az emlékműveket, amelyeket olyan emberekről formáztak, akik szerintük kirekesztők, rasszisták, ismertek rasszistákat, vagy nem határolódtak el azoktól a rasszistáktól, akiket nem is ismertek. A legutóbb az egyébként valóban ellentmondásos, a Konföderáció oldalán harcoló Nathan Bedford Forrest szobrát döntötték le, amelynek a helyére többen Dolly Parton szobrát képzelik el, aki nem rasszista, viszont az LGBTQ-közösség ikonjának számít. Mások a ledöntött nácik szobrai helyére Britney Spears-emlékműveket képzelnek el, hiszen az énekesnő egy igazi amerikai. Ez mondjuk igaz, de reméljük, azért nem vesznek össze azon, hogy miért.Tűzfalcsoport: Most már az amerikaiaknak is elegük van Sorosból
Soros Györgyöt a liberálisok folyamatosan próbálják jóságos öregúrnak, egy igazi filantrópnak előadni. Mi azonban tudjuk, hogy ez a lehető legtávolabb áll az igazságtól. Ha Soros valóban segíteni akar, miért nem viszi a pénzét Afrikába, teremt munkahelyeket, biztosítja a vízellátást, szünteti meg az éhezést? Azért, mert Sorost nem érdekli más, csak a saját elképzeléseinek megvalósítása: egy határok nélküli, globális liberális világ. Nos, szerencsére vannak még helyek Magyarországon kívül is, ahol ellenállásba ütközik a terve végrehajtásában – írja legújabb bejegyzésében a Tűzfalcsoport szerzője.Szánthó: A tragédiát a jognak, és nem paramilitáris egységeknek kell megtorolniuk
A béke és a biztonság szigete vagyunk – mondta Orbán Viktor másfél héttel ezelőtt Sátoraljaújhelyen. A trianoni évforduló kapcsán elhangzott beszéd ezen apró félmondata azonban akkor nyeri el igazi jelentőségét, ha a mostani, az Egyesült Államokból kiindult és Nyugat-Európába átgyűrűző erőszakos zavargáshullámra és ideologikus hevületű kultúrarombolásra tekintünk – írja Szánthó Miklós a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában.Trump: Fojtófogást csak életveszély esetén alkalmazhatnak a rendőrök
Óvatos rendőrségi reformokat vezetett be Donald Trump amerikai elnök, válaszul azokra a hetek óta tartó tiltakozásokra, amelyeket az afroamerikai Georg Floyd brutális rendőrségi intézkedés miatti halála váltott ki. A Demokrata párt máris sipítozni kezdett, mondván nem elégségesek a Trump által bejelentett intézkedések.Újabb felkavaró képsorok a Nyugatról – ilyen, ha a baloldal megszagolja a hatalmat
A Nyugat továbbra is lángokban áll, Amerikában az Antifa még mindig nem nyugszik, de már sajnos Európa közepére is eljutott a jól láthatóan szervezett propaganda. Ahogyan azt portálunk az elmúlt időszakban tette, ismét összegyűjtöttük a Twitter legkomolyabb "gyöngyszemeit", így álljanak itt e felkavaró képsorok megint elrettentő példaként, hogy mi történik, ha a baloldal megszagolja a hatalomra kerülés lehetőségét.“Mocskos zsidóznak" az “antirasszista” tüntetők Párizsban, Londonban pedig fehéreket vernek véresre a békés demonstrálók
Teljesen felborult a világ rendje George Floyd halála óta. Az afroamerikai férfi történetét már mindenki jól ismeri, egyértelmű, hogy Floyd esetében rendőri túlkapásról beszélhetünk. Az viszont, ami azóta történik a világban, teljesen érthetetlen, megmagyarázhatatlan és felháborító. Antifasiszta csoportok a rasszizmus ellenesség mögé bújva buzdítják fosztogatásra a népet, reklámozzák az anarchiát, a balliberális oldalak tonnaszámra számolnak be arról, hogy milyen jól tudna működni egy állam, ha felszámolnák a rendőrséget. Mindezt persze a szolidaritás köntösébe bújtatva teszik...A májat és a vesét üsd - így képezik ki az antifákat Amerikában
Rejtett kamerás felvétellel jelentkezett az amerikai Project Veritas. Ezúttal az Antifa köreiben készítettek felvételeket, amelyeken kiképzéseket tartanak a tagjaiknak. A Project Veritas nevű rejtett kamerás felvételekkel dolgozó oknyomozó újságírói társaságnak ugyanis sikerült beépülnie az Antifába is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo.Ajánljuk még
















