antikommunista szabad sajtó egyesület
A Hálózat – Krassó látta, hogy aki Rajkéktól, Demszkyéktől függetlenül próbált szamizdatot kiadni, az csúnyán megütötte a bokáját (Videó!)
Maroknyi ember Krassó Györgyre emlékezett a legendás rendszerváltó születésnapján, október 19-én. Sajnos tényleg csak maroknyian voltunk. Molnár Tamás (Inconnu), Jakab Lajos (Áramlat Kiadó) és társaik azt is bejelentették, hogy megalakították az Antikommunista Szabad Sajtó Egyesületet, hogy ne csak az antifasisztáknak, de az antikommunistáknak is legyen végre egy közös csoportja. A hetvenes, nyolcvanas évek letagadott, el nem is ismert ellenállóival természetesen Krassóról is beszélgettünk, aki hihetetlenül tisztán átlátott már akkor szinte mindent. Nem véletlenül határolódott el az SZDSZ-től, hiszen felismerte, hogy nem a rendszerváltást, hanem az átmentést képviseli. Ahogyan Gondos Béla, a „Könyves” mondta még korábban: „Látta, hogy aki Rajkéktól, Demszkyéktől függetlenül próbált szamizdatot kiadni, az bizony csúnyán megütötte a bokáját, míg az előbbiek mindig megúszták egy ejnyebejnyével.” Emlékezzünk a valódi antikommunistákra és adjuk meg nekik, ami jár! Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."