áramkimaradás
Négy napos áramszünet után kinyílnának a börtönkapuk Németországban
Frank-Walter Steinmeier, Németország köztársasági elnöke berántotta a közhelygenerátort, és a közelgő sötét, vad időkről beszélt, amelyben a németeknek össze kell tartaniuk. Egy szóval sem említette, hogy a nehézségeket jórészt a brüsszeli szankciók okozzák, és hogy a sokat emlegetett morális győzelemmel sem fűteni, sem világítani nem lehet majd a télen.Kárpátalja sötétbe borult: naponta órákra kapcsolhatják le az áramot és a fűtést
Újabb drasztikus politikai döntés sújtja az ukránok mellett a kárpátaljai magyarokat is. Éppen aznap, amikor a barbár módon ledöntött Turul helyén felavatták a háromágú szigonyt, Ukrajna állami címerét, jött az újabb feketeleves. Kedden több órán át szünetelt az áramszolgáltatás, nem sokkal azután, hogy Viktor Mikita, a Kárpátaljai Regionális Katonai Közigazgatás vezetője bejelentette: rendőri erővel fogják ellenőrizni Kárpátalján, hogy takarékoskodnak-e az árammal a lakosok. Helyi forrásunk szerint az áramkommandó kiváló lehetőséget teremt, hogy otthonaikat átvizsgálják és ott bujkáló hadköteles férfiakat is keressenek. "Míg eddig csak utcákon, kávézók teraszán vadásztak itt Kárpátalján, most már az otthonainkba is ránk törnek bármikor" – mondta informátorunk. Hozzátette: arra számítanak, hogy a keddi nap után rendszeres lesz a napi több órás áramkimaradás, és ez még csak a kezdet.Belga miniszterelnök: az áramárplafon bevezetése áramkimaradásokhoz vezetne Belgiumban
Amennyiben áramárplafont vezetnének be Belgiumban, az ahhoz vezetne, hogy más piacokon adnák el a villamosenergiát, és ebből áramkimaradások következnének – hívta fel a figyelmet Alexander De Croo belga szövetségi államfő.Öveket bekapcsolni: Márki-Zay Péter kapcsolatai révén a rezsiügyekbe és az európai energiaipar védelmébe is belekutyult
Belegondoltak már abba, mi lenne Önökkel, ha áram nélkül maradnának napokig, akár hetekig? Internet, telefon, közlekedés, víz, fűtés nélkül...? A baj az, hogy a kérdés aktuálissá vált, nem pedig egy utópisztikus gondolat. Mint arról hétfőn részletesen beszámoltunk, az áramkimaradás valós veszélyére figyelmeztetik a német és az osztrák állampolgárokat, akik eddig, úgy tűnik, nem igazán vették komolyan a blackout, azaz a villamosenergia-hálózat (és vele minden informatikai szolgáltatás) teljes összeomlásának lehetőségét. A haladó nyugati országok számára elképzelhetetlen, hogy velük megtörténhet a hollywoodi forgatókönyvekbe illő „elsötétülés”, pedig az Armageddon már a szomszédban kopogtat. Oknyomozó cikkünkből kiderül, mit kavar ebben az ingoványos világban Márki-Zay Péter kiválasztott baloldali miniszterelnökjelölt, aki úgy tűnik, „ehhez is ért”...A Goldman Sachs megüzente Márki-Zaynak: áramszünetek fenyegetnek Nyugat-Európában
Áramszünetek fenyegetnek Nyugat-Európában – írta a Magyar Nemzet szombati száma a Goldman Sachs amerikai befektetési bank és pénzügyi szolgáltatót idézve. Eközben Gyurcsány embere, Márki-Zay Péter megszüntetné a rezsicsökkentés eredményeit, és rászabadítaná a magyarokra a "piaci" árakat.Repülős baleset miatt maradt áram nélkül 50 ezer ember Németországban
Háztetőbe ütközött egy kisrepülő szombaton Németországban. A ház két lakója nem sérült meg, de a pilóta kórházi kezelésre szorul. A gép ereszkedés közben egy magas feszültségű vezetéket is megrongált, amelynek következtében 50 ezren maradtak áram nélkül a környéken.Áramkimaradásokat okozott a télies időjárás
Több helyen okozott áramkimaradást a hétvégi télies időjárás. A Nemzeti Közművek vasárnap kora délután a Facebook-oldalán azt írta, már több, mint húszezer háztartásban visszaállították a villamosenergia-szolgáltatást. Azonban egész hétvégén kitart a ködös, párás, zúzmarás időjárás az ország területén, és különösen Békés megyében, és Bács-Kiskun megyében Kecskemét, illetve Kiskunfélegyháza környékén több helyszínen okoz újabb vezetékszakadást a hálózatra fagyott jég.New Yorkban mintegy hetvenezren maradtak áram nélkül
Mintegy hetvenezer ember maradt áram nélkül szombat este az egyesült államokbeli New Yorkban, ahol leállt, illetve akadozott a metróközlekedés, továbbá emberek ragadtak a liftekben. Nem működtek a forgalmi jelzőlámpák sem, ami a felszíni közlekedést nehezítette.Ismét sötétségbe borult a venezuelai főváros – nem volt áram Caracasban
Ismét sötétségbe borult a venezuelai főváros, Caracas és több nagyváros helyi idő szerint péntek kora este. Az energiaellátást épp péntekre hozták helyre az illetékes hatóságok, miután négy napig nem volt áram a dél-amerikai ország több térségében.Ajánljuk még