árstop
Orbán Viktor: a benzin- és élelmiszerárstop július 1-ig marad (Videó!)
Orbán Viktor a kormányülést követően bejelentette, hogy július 1-ig marad a benzin- és élelmiszerárstop. A miniszterelnök elmondta, hogy egész Európában nőnek az árak, aminek az elsődleges oka a háború, és amíg annak vége nem lesz, nőni is fognak. Ettől próbálja megóvni a magyar embereket a kormány és döntött amellett, hogy marad az úgynevezett ársapka.Az árstopról fog fontos bejelentést tenni Orbán Viktor
A közösségi oldalán tett ki egy képet a miniszterelnök arról, hogy fontos döntések születnek a kormányülésen az árstoppal kapcsolatban, amit hamarosan bejelentenek.Luxuscikknek számít lassan az étolaj Németországban
Miközben a haladó sajtó álhíreket gyárt arról, hogy mennyivel olcsóbbak a magyar termékek Hollandiában, addig Nyugat-Európát rekordszintű, negyvenszázalékos infláció sújtja. A szankciók következtében Németországban például már nem hónapról hónapra, hanem napról napra drágább az élet; a bevásárlóközpontok reklámújságaiba már ki sem írják a termékek árát.Árstop: Ferenc pontosan két éve még ezt követelte, de most (megint) s*gget csinált a szájából – És elővette a régi trükköt
Gyurcsány Ferenc pontosan két éve történelmi beszédet posztolt: a Szemlőhegy utcai Apró-villa lakója azt javasolta, hogy a szörnyen emelkedő árak miatt a kormány vezessen be ármaximálást, magyarul árstopot. Persze ma már új szelek fújnak Gyurcsányék fejében, hiszen „hatósági árazás helyett a rekordméretű áfa csökkentésével” orvosolnák a helyzetet. Ferenc azonban ezt a trükköt már bevetette a 2006-os kampány előtt. Az eredmény egyrészt az lett, hogy a kereskedők elvitték az áfacsökkentést, aztán meg Fletónak vissza kellett emelnie a csökkentett áfát. Ezt is elkúrták – nem kicsit. És most megint próbálkoznak.Nahát! – Uniós gázárstop bevezetését sürgeti Olaszország
Olaszország a gázár maximálását szeretné elérni az Európai Unióban. Meg kell határozni a gáz árának felső határát, egy olyan árat, amely nem terheli meg a piacot – mondta Roberto Cingolani energiaátalakítási miniszter a Sky TG24 csatornának szombaton.Ha a baloldalon múlna, már "brutális háborús infláció" lenne a Fidesz szerint
Ha a baloldalon múlna, már "brutális háborús infláció" lenne – kommentálta a Fidesz szerdai közleményében azt, hogy a DK-s Varga Zoltán sajtótájékoztatón a kormány felelőtlenségének tulajdonította, hogy történelmi mélypontra került a forint.További három hónappal meghosszabbítja a benzinárstopot a kormány
További három hónapra hatályban marad az üzemanyagár-stop. A kormány célja, hogy a drasztikusan emelkedő világpiaci áraktól – a rezsicsökkentés politikájának részeként – megvédje a magyar embereket.Szánalmas, ostoba – Ez Márki-Zay véleménye az árstopról, amit két éve még Gyurcsány követelt az Apró-villából (Videó!)
Kedden lépett életbe az úgynevezett árstop néhány alapvető élelmiszer esetében. Szánalmas, ostoba – ezt böffentette ki magából Márki-Zay Péter az intézkedésre reagálva, de mi lementünk az archívum mélyére és kiemeltük Gyurcsány Ferenc ötletét, amit két éve tett közkincsé: hatósági árellenőrzést, hatósági ármaximalizálást követelt az Orbán-kormánytól, merthogy helyenként „pofátlan és pimasz árat kérnek valamiért, amit mi korábban meg tudtunk venni”. Úgy látjuk, Márki-Zay úrnak föl kéne mennie a Szemlőhegyi úti Apró-palotába, hogy néha egyeztessenek, és megtanulhatná az ottani boszorkánykonyhában, mi az az alaplé.Ajánljuk még