Pesti Srácok

Árstop: Ferenc pontosan két éve még ezt követelte, de most (megint) s*gget csinált a szájából – És elővette a régi trükköt

Gyurcsány Ferenc pontosan két éve történelmi beszédet posztolt: a Szemlőhegy utcai Apró-villa lakója azt javasolta, hogy a szörnyen emelkedő árak miatt a kormány vezessen be ármaximálást, magyarul árstopot. Persze ma már új szelek fújnak Gyurcsányék fejében, hiszen „hatósági árazás helyett a rekordméretű áfa csökkentésével” orvosolnák a helyzetet. Ferenc azonban ezt a trükköt már bevetette a 2006-os kampány előtt. Az eredmény egyrészt az lett, hogy a kereskedők elvitték az áfacsökkentést, aztán meg Fletónak vissza kellett emelnie a csökkentett áfát. Ezt is elkúrták – nem kicsit. És most megint próbálkoznak.

– jelentette ki Gyurcsány egy, a közösségi oldalára feltett videóban pontosan két éve, 2020. március 19-én.

PestiSracok facebook image

– erősített rá a DK elnöke videójában.

És most, néhány hete, amikor a kormány bizonyos körben elszánta magát erre a lépésre, mi történt? Hát az, hogy Gyurcsány pártjánál elfeledték a főnök korábbi javaslatát, és s*gget csinálva a szájukból, egészen másról kezdtek beszélni. Persze régóta ez a taktika.

– olvasható a DK közösségi oldalán is megjelent baloldali közös nyilatkozatban, ami egyszerre félelmetes azért, mert az ellenzék vezére láthatóan egyszerűen elfeledkezett saját korábbi alakításáról, de azért is, hiszen egy valódi, az emberek által érezhető intézkedés helyett egy olyan áfacsökkentésről beszélnek, amiről nyilvánvaló mindenki számára, hogy egy forinttal sem tenné olcsóbbá az alapvető élelmiszereket.

Márki-Zay rátett egy lapáttal, nyilván ő is elfelejtette, mit mondott a főkök két éve:

– nyilatkoztatta ki, amikor meghallotta, hogy a kormány hat termék esetében árstopot hirdetett. A baloldal miniszterelnök-jelöltje bedobta kedvenc jelzőjét is:

Gyurcsány az újra bedobott áfacsökkentési trükköt már eljátszotta a 2006-os kampány előtt. Tele is plakátolták az országot azzal, hogy

– azaz öt százalékponttal csökkentették az áfát a választások előtt, majd a megnyert választás után, „nem kell félni, nem fog fájni” jelszóval felnyomták az adókulcsot. A gyurcsányi áfacsökkentésről – megerősítve az úgynevezett árkommandóval, a hatósági ár ellenőrzésére hivatott szervezettel – az akkori Index (!!!) elemzése így ítélkezett:

És majd jönnek az igazi kegyetlenségek

Szóval akkor a gonosz kereskedők lenyúlták az áfacsökkentést, de a gyurcsányista szavazók beszopták a trükköt. Aztán eljött az igazság pillanata. A Frankfurter Allgemeine Zeitung akkori tudósítása így foglalta össze a helyzetet:

Mondom: egy lósz*rt, mama

És akkor jöjjenek a hírhedt őszödi beszéd feledhetetlen mondatai:

  • Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
  • Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk*rtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
  • Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem.
  • Egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. <...> Ennyi tehetségünk van.
  • Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a k*rva országban. Hogy nem kell besz*rni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni.
  • Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz*rból visszahoztuk a kormányzást a végére.
  • Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
  • És mióta az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a k*rva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lósz*rt, mama.
  • Gyerekek! Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.